sírkövek
nem is meséltem még, hogy délre milyen szokás dívik az útszéli halálesetekre. Nálunk ugye ha valakit az úton csapnak el, vagy karambolozik, akkor a fának/oszlopnak a tövében van mécses, meg virágok vagy hasonló. nos kinnt az a menő, hogy kis emelvényre fekete márványtáblát szerelnek, mint a temetőben szokás, csak itt az arcképe is rajta van a szerencsés áldozatnak, szépen belegravírozva a kőbe. De legalább frankón lehet látni hogy gyakorlatilag mindegyik halott a tesztoszteronfűtött 20-30-as pasi, aki nem bír nyugton vezetni a seggén, és az egynyomvonalú szerpentinen előz két kamiont. (hirtelen fel is röhögtem, amikor az egyik ilyen táblán egy öreg fejkendős néni arca volt látható.) A menőbbeknek a kocsija is rá volt gravírozva a táblájára. Aztán a csúcs egy motorosnak a tábláját is, ő a motorján ülve volt megörökítve, de még a képregényekből ismert vonalakkal ábrázolt száguldásos vonalkák is szépen ott sorakoztak mögötte, már csak a nagybetűs "WROOOM!" felirat hiányzott mögüle.