a mai napomat erősen jellemzi az a mozzanat, hogy még tegnap este úgy feküdtem le aludni hogy copfban maradt a hajam, és reggel nemhogy fésülködni nem vettem a fáradtságot, de még kigumizni-újraösszekötni se. Ellenben találtam a cég épülete mellett szép termetes, fiatal őzlábgombát. Támad a természet!

hévíz egyébként elég súlyos volt. a szállóban egyedül voltunk magyarok mint szállóvendégek, és az átlagéletkort is drasztikusan lecsökkentettük ~75 évre. Egyik kollégám jegyezte meg találón: "olyan érzés ittlenni mintha korengedménnyel nyugdíjaztak volna". volt sok projektorozás, esténként gyilkososoztunk nagyonjókat, de a jókedv akkor tetőzött, amikor beborozva elkezdtük kihímezni a terasz szúnyoghálóját... a végén vannak furcsa flesbekkek még szétcsúszott ágyak közé beeső MT-ről, éjfélkor "Happy new day!" sms-ek tömeges küldözgetése teljes telefonkönyveknek és L kolléga hátáról indított tigrisbukfencről...

tegnap képnézegetés:

ő: úúú, ez egy pörgetett vasbeton torony!

én: ja, méghozzá Pfleiderer!

ő: ...Lábatlanról

én: ugye milyen szép?

és összenéztünk mosolyogva

még fél óra és indulunk wörkshoppolni Hévízre. Wellness háromnap rámfér.

bár ez úgy fog kinézni hogy nemhoztam fürdőruhát, négy napja szűkölve rágom a főnököm fülét hogy mindenképp hozza a laptopját meg az összes szerkezetet hozzá amivel estére már netet csiholhatok magamnak. Ellenben megkérdeztük hogy lehet-e projektorozás és borzasztóunalmas míítingek alatt hímezni, és a főnök olyan jófej volt hogy rábólintott. szerintem leginkább nagyon örült hogy legalább csöndben leszünk és nem rendetlenkedjük végig. Booorzasztó okos, szép, és XXI. századi üzletasszony-e vagyok?

egyébként rigolyák. kinek milyen van?

Nekem többekközt az nagyon fontos hogy hogy áll a wc papír a tartóban, mert az csak úgy a helyes, hogy ha a falfelé tekeredik lefelé. Fordítva kiveri a biztosítékot. Meg aztán a fogkrémnyomok. azokra már röntgen szemem van, annyira utálom ha valahol meglátok egy-egy elkallódott nyomocskát. persze ez úgy igazán vicces - siralmas - hogy ha azt figyelembevesszük hogy amúgy meg nem igazán vagyok egy takarítóbuzi. Meg a krumpliföldi asztalom. Nna az egy külön tanulmány, ahogy például a négy szines tűfilcemet - fekete, zöld, piros, kék - mindig ugyanoda kell tenni, ugyanabban a színsorrendben és a tollak "akasztójának" is ugyanarra kell állniuk. és így tovább. mikor elrendezem ezeket, azért egy kicsit mindig megrettenek magamtól. Van ahol ezért már simán jön az ápoló a gyógyszerrel

két megrögzött - ésesetleg rigolyás - agglegény között szervezni akármit is, iszonyú felelősség és kihívás. Előbb vállalnám el a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászását holnapi indulással mint a tegnap esti egyeztetést újra.