EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen


grrr

2015. május 05. - Mirwen

gyűlölöm hogy az otthonmaradás és a gyerekkel-levés az pont az első évek. Hogy beleőszüljön az ember a gyerek-tőle-függésbe, a szarás-etetés-bőgés háromszögbe és amikor mobilis lesz, akkor meg a káoszba amit maga körül csinál. 

Ez most egy dühből írt bejegyzés lesz, mert most baszott a földhöz egy porcelántányért a kis hülye.

Hogy mire értelmes és aranyos és cuki gyerekek lesznek, addigra kell nekem visszamenni dolgozni, addigra darálja be őket is a rendszer, onnantól van segítség. Pedig kurvára fordítva kéne. Eleinte kéne sok-sok-sok segítség, nem akkor amikor már könnyű velük.

Hogy most is milyen jókat lehetne kirándulni már a nagyokkal, meg lehetne vonatozni, meg sétálni, meg átmenni kacsát etetni, meg foglalkozásokra járni, de neeem, itt van ez a kis izé, aki mindenbe szó szerint beleszarik, akitől semmit nem lehet csinálni, hanem ismét csak csüng a lábunkon, húzva hátra, mint a rajzfilmek láncos rabgolyója...

antiremotive

az egy előre, kettő hátra helyett most egy előre, egy hátra érzés van. Végülis ez is eredmény. 

éééés most hogy ezt leírtam, egy órája bömböl Vilmos, csak mert épp cuki képet akartam keresni róla ide. Hát nem. taknyanyálaegybefolyósat kéne, meg cafatos idegpókhálószálakat amint ökörnyálként távoznak valami szebb élet reményében el innen

egy képpel

fenykep-0137.JPG

ez talán a legjobb példa arra hogy mi a bajom Németországgal (többek között). Ez a játszótéren a csúszda előtti homokozó, ahol akkor voltunk a múlt héten, amikor épp elment a dömper ami a friss, új homokot hozta (még a nyomait is látni a homokban). A képen látni is, gyönyörű, fehéres, homogén homok, nagyszemű, nem koszol, frissen terítve és sok. Tökéletes!

Egy dolgot nem lehet vele csinálni: homokozni. nem tapad össze, mert finom-sóder-szerűen nagyszemű, homogén és túl steril.

nem lát

most hajnal egy van, filmet néztem, meg fészbuk, meg satöbbi. Aztán google plusz-on nézegettem a felhőbe töltött képeket, és most ez hülyén hangzik, de valahogy most megLÁTTAM a gyerekeket... hogy fizikailag látom őket, de akkor és ott csak magát a problémát látom, nem a gyereket, mintha egy nagy adag szürke felhővel kéne bajlódnom, de most néztem a képet hogy jéé, ki ez az aranyos kisbaba? Baszki, a Vili... és ocsmány módon utálom magam hogy olyan minősíthetetlenül viselkedek velük. És ma észrevettem Simin is hogy már úgy viselkedik velem hogy egy kis dícsérő szóért mindent megtesznek... a szavakkal bántás meg már lepereg róluk. Hányinger vagyok, komolyan.

 

apropó szürke felhő: mai napi alakításuk: a lépcsőház falát, a pinceszint padlóját és a fa lépcsőket firkálta össze Simi vastag sötétkék FILCTOLLal... mivel itt csak alkoholosfilc volt csak a földszinten, megint csak agysorvasztó epeömlést kapott eb, meg én is, aztán szerencsére kiderül hogy sima filc, úgyhogy a padlóról és a lépcsőről le tudtam törölni, de a fal már így marad. 

holnap első nap az oviban... yay *nagyon bizonytalan, elhaló hangon*

gyorsan

történt már sokminden, nagyon sokszor akartam írni, de hol túl hosszú lett volna, hol erőm nem volt,  hol csak szimplán szégyelltem az egészet ezért elmaradt mindig. De mindjárt újév, nem akarom átgörgetni, inkább címszavakban:

WARNING graphic language

- gyűlöletesen szar anya vagyok, az már egyszer biztos. Az én anyám csak öregkorára hülyült meg és szar nagymama lett, de én már korábban kezdem és szar anya is vagyok. És ez nem az a divatos önostorozós szöveg, hanem ez az, amikor az ember az egyik esti trüfögve sarokbanbőgés közben megállapítja hogy nem akar gyereket és hogy igazából elbaszott lépés volt az összes gyerek bevállalása, nem nekem való ez az egész. Kurva aranyosak meg minden, de mostanában a mérleg másik serpenyőjébe mindig több szar van és ez nagyon nem elég így. Pedig még csak most kaptam vissza a nagyokat, és ők gyakorlatilag már nem is nehezítenek sokat, csak létszámilag. És ha aranyosak akkor meg extrán jön a mekkoramocsadékvagyok érzés hozzá, mert ha kisköcsögök, akkor legalább simán lehet őket gyűlölni amiért tönkreteszik az életem. 

- kibaszott frusztrálttá tesz hogy gyakorlatilag október vége óta szükségállapotban élünk. Akkor ugye összepakolás, aztán kint az ideiglenes lakás, aztán december 14én megkaptuk a ház kulcsait és ott meg azóta statáriumi állapotok PLUSZ pakolás dobozokból PLUSZ bútorösszeszerelés PLUSZ kisdedóvó. Anyám az egyik képemre képes volt azt válaszolni hogy "milyen fantasztikus ahogy alkul a tér, ez egy nő életében a második legnagyobb öröm". Ez hülye, komolyan. És a slusszpoén: mire végre összeraktuk a konyhát (addig mindenki elképzelheti hogy milyen tábori körülmények voltak: budiban mosogatás, csak mikrós ocsmány kaják evése, vagy még azt sem, mert ugye kihányom, stb), szóval mire végre valami reménysugár csillant az alagút végén hogy ebből lehet hogy tényleg lakás lesz, erre összecsomagoltunk és azóta nyomjuk itthon a vándorcigány létet: vendégeskedések és a töküres bp-i lakás foglyai vagyunk. Már itt is volt komplett meltdown részemről, már szinte nincs is olyan hét hogy ne legyen...

- evés is kicsit frusztráló tényező, de szerencsére nem volt sok időm azon kattogni hogy ezt vagy azt nem ehetek, stb, ami szar az az hogy nekem most az kéne hogy amikor reggeli/ebéd/vacsora van, akkor leüljek és szép lassan, ezerszer megrágva minden falatot, odakoncentrálva megegyem a porcióm. Persze minden van, csak ilyen lehetőség nincs. Aztán megrágás nélkül meg megakad és mehetek hányni. pfff.

- őrületes hogy továbbra is mindenki ezerrel VÁRJA hogy meséljem hogy nekem milyen kurvajó kint, meg hogy ott kánaán van és hogy ha nem hallja ezeket akkor én vagyok a finnyáspicsa meg a hálátlanfeleség.

- és itt akkor dramaturgiailag is átvezettem a következő fájó pontra: a hausfrau mivoltra. Hogy én kint csak Frau Gipsz vagyok, holott ugye a nevem se Gipszné Kovács Aranka, hanem simán Kovács Aranka, de ott zérusfogalom ennek a lekezelése megszólításkor és úgy en bloc az egész helyzet. A férjnek jó, gyerekeknek valószínű jó lesz, nekem semmi ilyen kilátás a közeljövőre: se barátok, se kommunikációs lehetőség, se karrier, se semmi. A gyerekeken meg a háztartáson meg az enteriőrsztájlisztságon (haha, minimálbudget) meg nem akarok kiélni magam, kiéltem már eleget. ÉN akarok lenni, nem egy anyuka, nem egy feleség, nem egy Frau Faszomtuggyaki.

Gyűlöletesen undorító a német nyelv, nem is beszélem (még ha érteni értem is nagy részét) és nem vagyok hajlandó németül tanulni és azzal az időmet elbaszni hosszú hosszú heteken/hónapokon keresztül, mint egy ismerősöm teszi most. 

Fos érzés bevándorlóként (még ha mi a bevándorló-light is vagyunk, így csador nélkül) másodrendű állampolgárként létezni.

És undorító az ottani időjárás. de ezt is már mondtam. 

Most mindjárt megpróbálok összeszedni jobb dolgokat egy következő posztban csak hogy mérleget egyensúlyozzunk.

fika

http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/03/05/megtalaltak_ica_nenit/ ez a hír mindent elmond amit én is gondolok a hajléktalan ügyről. Hogy ezek az emberek egész egyszerűen már nem akarnak integrálódni és kész. Inni akar, szabadságát akarja, stb. hát tegye. de akkor ne az én lépcsőházamba szarjon és ne a hugyos aluljárókban kelljen szagolni őket.

uff

ELEGEMVAN

Simi visítva bömböl, Zsófi meg dvd-t néz már második órája. kurvajó. kurvára elegem van.

én vagyok a hülye hogy azthittem hogy ez menni fog. nem megy. nem tudok se a kicsivel se a naggyal mit kezdeni. legszívesebben fognám magam és rácsapnál a lakásajtót a visongóra.

----------------

ezt írtam kb három napja. itt figyel draftban. nem jobb egy fokkal sem, pedig most csend van. az univerzum összes szivatása rajtam/rajtunk csapódik le.

kórház, síelés, betegségek, nagyszülők, fogaim, egészségem, anyagiak stb.

a lényeg hogy orbitálisan elegem van, és nem fogok tudni SOHA kitörni belőle.

fingers crossed

nagyon remélem hogy _tényleg_ babona az hogy amilyen az év első napja, olyan a többi is, mert a mai egy katasztrófa volt. Eben kívül mindenki végigbőgte szinte, nem ment a szoptatás, pedig most lett is volna tej, Simonnak fájt a hasa - meg szerintem kábé a létezés is -, Zsófi baromi nyűgös volt, még játszótérre is csak sírva lehetett elcipelni, aztán délután lerántotta az ágyról a földre Simit, ezért kapott egy sallert, úgyhogy kánonban üvöltéssel folytattuk a napot, és mostmár zúg a fejem, és még csak fél nyolc van, előttünk az egész Esti Hasfájós Ordításos Szessön.

...és már csak egy nap, és egyedül maradok velük, és asszem akkor vagy beadom a kulcsot, vagy felmondok, vagy visszamegyek dolgozni, ezek meg mennek bölcsödébe mind a ketten.

fasza vagyok, mi?

nyaff

azért valljuk be, nem egyszerű az élet az embernek az önnön anyjával, no. főleg az ilyen anti-nagymama félével... főleg úgy hogy rá van szorulva az ember a helyzetre, és kiszolgáltatott.

Már kurvára elegem van a terhességből. igazán lehetne olyan jó fej ez a gyerek hogy kijön most hamarabb, főleg így a nagy hóviharok meg frontok közepedte.

süti beállítások módosítása