HZs Kijevben van épp kiküldetésen.

"Az irodában nincs áram. Van valami sajátos romantikája a notebook kéztámaszára ragasztott gyertyának" 

HZs-től Jekatyerinburgból:

"...Most viszont fölviszem az iwiw profilomra, hogy tizenkétszer jártam Ázsiában. Ebből hétszer szerdán."

HZs: ...Yep. Amúgy ez persze sarkított, és sok dologba igaza van tótavének, de én pl. azt szoktam a faternak mondani, amikor ki van bukva a piszkoskommunista traktoristákra, hogy ezt úgy is föl lehet fogni, mint egy szociális intézkedést. Az ipar egyszerűen képtelen integrálni 2-3 millió, alapvetően képzetlen, és nagyon kevéssé mobilis elemet, és óriási belső strukturális és finanszírozási válságot okozna, ha ezek megjelennének akár a munkaerőpiacon, akár a definitív szociális ellátórendszer output oldalán. A mezőgazdaság túltámogatásával voltaképp helyben tartjuk őket, hogy ne gerjesszék tovább az urbánus problémákat. Ez persze a probléma megoldásának elodázása, pontosabban konzerválása, hiszen abban a reményben történik, hogy majd a következő generáció ki tud ebből a pocsolyából lépni, de a támogatási aránytalanságok túlságosan könnyen emelik ezt a jelenséget az életforma rangjára, újratermelve az egyensúlyzavart.

"Talán egy gondolat még a végére kívánkozik, nevezetesen az, hogy ezek a figurák meg eltakarják azokat, akik a világ képét formálják, sőt, nagyjából minden, ami körülveszi Átlag Jóskát, azt súlykolja, hogy a világot irányító folyamatok alapvetően kiismerhetetlenek és nem befolyásolhatóak, ost úgyismindegy. Átlag Jóska életében nem lát, nem hall egyetlen olyan embert sem, akinek tettei valóban fajsúlyosak, és képesek változtatni a világon, as we know it. Következésképp készséggel elhiszi, hogy készen, megrágva, előemésztve kell mindent legyűrnie, amit élete virtuális tálcájára hánynak, mert rajta úgysem múlik semmi. Politikai, világjobbítási ambícióit előregyártott cselekvés-szélfogókba terelik, lehet szavazgatni, interpellálni, grínpíszelni, békemenni, criticalmessni, de ezek a dolgok rég súlytalanná váltak, elvesztették spotaneitásból táplálkozó töltésüket, és éppúgy részei az össztársadalmi pótcselekvések rendszerének, mint a körömpiszkálás. Pedig ez legalábbis csúsztatás. A történelmet mindig egyes emberek cselekvései formálták, napóleonok, sztálinjóskák vagy épp maxwellek, diracok, edisonok és einsteinek gondolatai és tettei. Mondják, kollektív felelősség nem létezik, de tovább már nem jutnak, hogy tudniillik kollektív döntéshozatal és kollektív cselekvés sincs, csak épp leszoktatják az emberpolgárt arról, hogy cselekedjen és felelősséget vállaljon tetteiért."

Még Teodoránál olvastam az Idiocracy-ról, és tegnap este végre megnéztem. Néha a realisztikusságától nem tudtam már röhögni rajta, annyira találóan szatirikus...

HZs-vel indult is egy mailezés a filmről, inkább őt tolmácsolom:

"Én a világot nem az elhülyüléstől féltem: a világ mindig is hülye volt, segítség nélkül. Nagyobb probléma talán az emberi ambíció tövestől visszanyesése, a középszer piedesztálja. A prekokakóla kultúrákban a földet túró burakumin tökéletesen tisztában volt a saját pozíciójával és azzal, hogy ő a büdös életben nem fogja semmire sem vinni, és a család hérosza mindig is Ito nagyapa marad, aki ott volt abban a nyolctagú bandában, akik mángorlóval halálra vertek egy részeg, sánta szamurájt, a kardját meg jól eldugták a csűrben, és a tablettás szakétól fülig bebaszva néha elmerengtek azon, hogy el kéne adni, de aztán sose merték. Sem előtte, sem utána senki ekkora tettet a faluban végre nem hajtott, és ez így volt jól. A modern civilizáció falansztere viszont egy olyan díszletben materializálódik, melyben a a reflektoroktól elvakított egységsugarú generálpolgár egy tökéletesen az ő zsigerből fakadó vágyaira renderelt márixban érezheti magát. Mert minden róla szól. A hírességek többé nem általános iskolai dolgozatok "Pédaképem: Szent-Györgyi Albert" dimenziójú kulturhéroszai, elérhetetlen magasságokból letekintő jóságos szemeikkel a szépiabarnára fakult egyenfotókon, hanem önmaguk sokszorosra felnagyított, emberléptékű kivetülései, győzikék, gangsztazolik, kiszeltündék, annácskák, akik voltaképp nem tettek és nem tesznek semmit. Egyszerűen vannak, és létezésük öndefinitív volta teszi őket idolokká. Az ember többé nem akar nagybetűvel Valami lenni, mert a törekvés leértékelődött, a valamivé válás folyamata ciki és unalmas: a szelebritik csak úgy lesznek. És nagyon kevesen pillantják meg a színpadra kitántorgó csereszabatos figurákat hátulról támasztó sztárcsináló gépezet olajtól csöpögő fogaskerekeit. Az átlagembert először az isteneitől fosztották meg, majd az emberi bálványaitól, akikhez mérhette magát, és ezáltal azt hiszi, ő maga lett a mérce. Mindeközben pedig a világot egyre inkább olyan erők vonják irányításuk alá, amelyek e totalitásnak tűnő, de valójában nagyon szűkre szabott fejgépreflektor fénykörén túl, a sötétségben, elérhetetlen dimenziókban ténykednek. Világbank, Multilaterális Egyezmény, Bones and Skulls, Rotary Club és a többiek. Ezek veszélyesebbek, mint a királyi adószedő katonai kíséretének lándzsái: azok ugyanis már a falu határából látszottak, és el lehetett rekkenteni a disznót előlük a nádasba. Ők viszont nem látszanak. Az ördög legveszélyesebb hazugságával hitegetnek: azzal, hogy nem léteznek. És én ettől szorongok: hogy a világ egy terrárium méretére zsugorodik, ahol a fogyasztó társadalom infralámpáinak melegében mosolygó eloik módjára egyre kevésbé lesz befolyásunk azokra a dolgokra, melyek létünk fundamentumait tartják."

meló után a rádai utcai Leroyban kötöttünk ki HZs-vel, és végre odaadhattam neki a kalandos úton beszerzett karácsonyi ajándék könyvét, meg rendeltünk sushit, én meg kaptam egy csomó mindent, többekközt Hiroshige és Hokusai eredeti metszeteivel díszített naptárat, meg gyanús arab üccsit dubaiból, meg egypár kúl Muji cuccot Londonból. Volt még szó Solarisról, Pattern Recognitionről és a The Lost Roomról, a Trurl féle Eletrubadúrról, Babelről, majd miután megígértettük egymással hogy majd csak a következő sarkon hajigáljuk a kukába az ajándékokat, elváltunk a templom tövében, tanúnk csak a hold.

aztán átrobogtam Á velkám bulijára, ahol degeszre ettük magunkat keszadíjjával amin hálápennyó volt, volt még takkosz és szalsza hozzá meg tekila, citrom nélkül. Aztán előkerült egy kék szelence, belőle az indiai fehér tubák és sodródott egy papírkétszázas, alakult a porcsík a bankkártya mentén, és a végeredmény: egy rakás könnyező ember. Mivel sofőr voltam, természetesen már spanglizni se volt kedvem - rohadt egy világ a józanoké a bulizók között... - úgyhogy tizenegykor nyűgösen, picsogva bejelentettem hogy én akkor most haza, mert fáradtvagyok, meg holnap meló, meg különben is vár a hollókirály.

az úgy volt hogy rendeltem az amerikai amazonról még december negyedikén egy könyvet. Karácsonyi ajándéknak HZs-nek, persze titokban meg minden. Direkt figyelmeztetett is a rendszer, hogy ha azt szeretném hogy még karácsony előtt megjöjjön, akkor a gyorsabb kiszállítást válasszam - ergó a drágábbat -, és akkor tuti lesz nekem. Vártam, vártam, semmi. Karácsonykor így hát elkezdtem nagykínosan magyarázni HZs-nek hogy igenis kapott ám kariajit, csak hát az még szeli az Atlanti óceánt épp, biztos kinnt fekszik a taton egy pohár tequila sunrise-al. Szóval örüljön neki, jó helyen van. Legeslegvégső határnak az Amazon a karácsonyi hatalmas forgalma miatt a dec22-jan3 időintervallumot jelölte be, de amikor január 7-én se volt sehol a csomag, már kezdtem fogalmazni a "sajnos mégsincs ajándékod" maileket, amiket persze már a legeslegelején is megspórolhattam volna egy "Rendeltem neked a zamazonról, de lenyelte a magyarpósta" mondattal, de nem, nekem a körömrágás és a hajtépés a hobbim. Aztán még pár napig néztem a postaládát, de a múlt héten feladtam. Nem ajánlott a küldemény, keresni se fogják tudni... 

Erre tegnap ott várt a csomagkézbesítéses cetli a postaládában, és ma el is mentem érte. Volt egy kis kavarodás hogy odamentem a Csomagfelvétel ablakhoz, mondván hogy jöttem a csomagomat felvenni, de aztán megtaláltam végülis Rozikát a kettes ablaknál. No, mikor Rozika megkereste a sajtcetlim alapján a Nagy Könyvben - 2007-ben, tollal, papiron! -, a csomagomat, aztán meg oda is adta, és már a kezemben volt, akkor kezdtem csak el merészelni szemtelenkedni hogy "márneharagudjon, de mikor lépett be ez a csomag magyarországra?", mire Rozika szenvtelenül: "hát karácsonykor nagyon feltorlódott a sok csomag, és még csak most kezdik kiszórni". Tessék?? ezt egy bamba, kifejezéstelen "Őööö?"-vel tudtam csak lereagálni, mire Rozika: "hát karácsonykor csak a romlandókat szállítottuk ki..."

Jaértem.

Még szerencse hogy nem ez a profiljuk.

HANEM?! 

mai levélváltásunkból 

"...az emberi evolúció utolsó tízezer éve szociális síkon zajlott. Annak érdekében, hogy a jégkorszaki tundrán föllelhető kevés eltüzelhető mammutszart, mint korlátozottan rendelkezésre álló erőforrást hatékonyan tudjuk kiaknázni, nem mindenki maga csiholta a kis tábortüzét az Altaj lábánál, hanem összebújtak egy közös barlangingatlanban, és amíg az erre kijelölt sánta lúzer a tüzet őrízte, békében lehetett sárga bölényekkel tapétázni a falat. Később ez összecsiszolódott, és számtalan réteg rakódott rá. A nagycsaládos (biológiai alapú) szerveződést felváltotta az etnikai, és mostanra már ennek kereteit is feszegetjük. Kiszélesedett a társadalmi munkamegosztás, és ez sohasem látott hatékonysági mutatókkal ért el, s eljutottunk odáig, hogy a tyúkmellű egyötvenes AMD Pistike Leukoplaszttal megragasztott teknőckeretes szemüvegében nem repül a Taigetosz Flighttal, hanem meg tudja találni a maga helyét a közösségben. Ennek viszont ára is volt, nevezetesen olyan magatartásformák elsajátítása, amelyek ellenkeznek a zsigeri késztetésekkel. Az egyik ilyen a magántulajdon. Ez voltakép a privátszféra utolsó bástyája, annak biztosítéka, hogy holnap is legyen motiváció kimenni a hidegbe szarvast kergetni, mert tudod, hogy a combjának hátsó részét hazahúzhatod a pulyáknak, és Ugluk nem veheti el tőled (noha neki kőrisfa husángja van), mert bodobáccsá változtatja a varázsló. A másik a szekszualitás leszabályozása. A szex az egyik legerősebb biológiai motivációs faktor, egy jó numera kedvéért sorra dőltek a törzsi, etnikai, pásztortörzseknél faji korlátok. Ez nem feltétlenül kívánatos, mert az egyedi génállomány továbbörökítésének evolúciós kényszere civilizációs közegben behelyettesítődik a közösségi génállomány megőrzésének fontosságával. Ezt úgy tudtuk a leghatékonyabban implementálni, hogy összekapcsoltuk a két dolgot: a magántulajdont és a bujálkodást. Megdughatod a csajt, de előtte meg kell vacsiztatni, meg kell venni neki a plüssállatot a benzinkútnál, és meg kell ígérned, hogy a mamája is kap karácsonyi ajándékot. A pasi megveszi neked az esesmercit, de cserébe el kell tűrnöd, hogy háromnaponta rádmászik, és meg kell ígérned, hogy nem dugsz másokkal. Kialakítottuk a magunk rítusait a szex és a tulajdon holdudvarában, meghoztuk a magunk áldozatait az össztársadalmi haszon és a konfliktusok elkerülésének oltárán. Ez szükségképpen együtt járt a nemiség takaréklángon tartásával, erőteljes leszabályozásával. Az, hogy a modern marketing felfedezte a szex univerzális motivációs faktor voltát, és megpróbál belőle rekreációs tevékenységet csinálni, a társadalom intézményrendszerét feszegeti, és mint ilyen, potenciálisan veszélyes. Ha a nagymellű szőkék és a nagyfarkú atléták kapják meg az összes numerát, ezzel azt érjük el, hogy a tulajdonszerző képesség társadalmi örökíthetősége felborul, és hosszú távon az egyetlen faktor az attraktivitás lesz. El lehet képzelni egy olyan kultúrát is, ahol ez a legfontosabb szervezőerő, de ez hosszú távon a materiális jólétet fenyegeti, mert a rakétatudósok között relatíve kevés a nagyfarkú."