EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen


ültet

2011. április 12. - Mirwen

voltunk vasárnap a telken (hehe, ez milyen jó, van egy telkünk), és bár meredek mint állat (9m(!) szintkülönbség van benne), ez nem tántorította vissza ebet hogy kukoricát vessen bele. Igaz hogy csak 14 szemet, valahova középre, egy kéziásóval, de akkor is. Az volt a mottója, hogy nehogymár ne csinálja ezt meg, ha már egyszer megteheti. Őrültség, igen.

én meg a drótkerítés tövébe hajnalkamagot szórtam, én kevéssé vagyok elszánt, ennek legalább van egy kis esélye.

Aztán meglocsoltuk a petpalackban vitt vízzel.

az erkélyen meg Zsófival ültettünk napraforgómagot, amivel télen a madarakat etettük, ebből kettő kikelt, ebből egy Zsófi kíváncsiságának esett áldozatául, úgyhogy most maradt egy, és ha nagyobb lesz, akkor majd kivisszük ezt is a telekre, hátha megmarad.

ezenkívül vettem még ősszel itt a spárban finom datolyaparadicsomot, ez eddig a legfinomabb koktélparadicsom amit valaha ettem, és ebből még akkor kinyomtam kettőnek a magjait, megszárítottam és eltettem. Ezeket is elültettem egy héttel ezelőtt, és most van 30 kis szikleveles paradicsom-kezdeményem ültetőtálcában. Ezek meg mennek haza anyámékhoz, mert itt a teraszon valahogy nem akar megélni a paradicsom, már kísérleteztem vele, de felkopaszodik, meg tetves lesz stb. Telken nem tudunk elég sűrűn kimenni locsolni, meg hát nem is igazán konyhakert jellegű a hely, szóval a legjobb lesz nekik anyáméknál.

hát ilyesmik vannak itt most

süti beállítások módosítása