rájöttem hogy az egy gyerekes lét, az csak valami megtévesztő trailer, hogy utána belevágj a második gyerek készítésbe is, mert ugye milyen cuki, meg milyen jól elvagyunk, és kerek a világ.

Nos gyönyörű a világ így is, de mostmár három- oder négyszögletű, attól függően hogy hogy nézzük, és azért háromszöget gurigatni bazinehéz, na.

(ezek ilyen Zsófi-nagyszülőknél-van-ezért-egyedül-TÉBLÁBOLOK-itthon felismerések)

Akartam 10-es listát csinálni hogy mi zavar mostanában, de nem szoros az összefüggés, meg az egyik rossz, a másik csak nyűg, szóval inkább csak simán felsorolom.

A legeslegnagyobb bajom a spontaneitás teljes hiánya. Hogy egy nyamvadt fodrászhoz eljutás is egy hetes szervezést igényel, meg hogy apám utazzon fel vidékről bébiszittelni, meg ilyenek. Bármit meg tudok oldani, vagyis inkább meg tudnék, elmenni ide, kávézni, vásárolni, stb, de egész egyszerűen ez az egész szervezéses hajcihő megöli az összes létező lelkesedésem. Úgyhogy inkább itthon, vagy néha gyerekkel itt vagy ott, de az meg már megint csak nem ugyanaz...

A többi az inkább olyan "magamra vessek, minek csináltam úgy, ahogy" típusú nyavajgás:

Egy szobában alszunk a gyerekkel, amit imádok, sose csinálnám máshogy, a kistesó is itt fog velünk együtt bandázni majd (franciaágy, kiságy, bölcső felállásban), de borzasztóan hiányzik az esti olvasás. PreZsófi időkben minden este olvastam, persze szigorúan csak az ágyban esik jól, ahol ájulásig lehet olvasni.

A másik hogy a hátihordozás miatt nem tudok leülni a békávén, pedig mostanában már igazán nagyon kivagyok: meleg, hátam a gyerek, hasamban a másik, és hamar fáradok. (viszont még mindig jobb így mintha babakocsistól kéne emelgetnem buszra fel, meg le, meg stb Zs-t.)

És végezetül az örök repedt lemez: kertet akarok!

az van, hogy ezermillió dologról kéne írjak, a játékról, arról hogy nyertünk, aztán a nyereményvacsiról, meg hogy voltunk ebbel Bakonyban, meg hogy elmegy az egyik kollégám, meg hogy mennyit bicajozok mostanában, meg hogy milyen szépen halad a fogaim restaurálása, meg hogy vettem tegnap fagyigépet, meg ezermillió el se mondható dologról is, de most pont eljutottam addig a pontig, hogy már annyi minden van, hogy inkább már bele se kezdek... 

és ugyanígy vagyok a megválaszolatlan emailjeimmel is... 

ehhh.... 

remélem elmúlik, és akkor átrágom magam...

nőiességem utolsó morzsájára vasárnap taposott rá eb, amikoris már a bevásárlásnál kiderült hogy mindenki mást akar enni - ő sültlazac, én zellerkrémleves. Szóval tesszük be a kosárba az ezt meg az azt, majd otthon versenyfutás a konyháért. Hát nem. Szarok bele. inkább ettem egy üres kiflit (eb közben süt-főz, én meg megnéztem öt részt a Scrubs-ból) de én nem fogok ott nyomorogni hogy "légysziengedjide" meg kerülgetni meg minden.

nem az a baj hogy néha én viselem a nadrágot, hanem az hogy eb veszi fel az összes szoknyát.

így én hogy?! 

se nőnek, se szeretőnek, se anyának, se szakácsnőnek se semminek vagy nem vagyok jó, vagy nem kellek.

ps: ez itt a rinyaszakasz, nincs világvége, de ez ilyen kikívánkozós cucc.

nincs életem a felúításon kívül. Ez a mai nap konklúziója, minekutána reggel fél kilenckor megnyitottam ezt a blogbejegyzés szerkesztőt, és egész idáig egy fél gondolatot se tudtam kiizzadni magamból.

sietnem is kell, megyek lamináltozni a nappalit. sziasztokviszlát. 

ma harisnya-misszó keretében terepszemlét tartok, meg megpróbálok becserkészni melltartókat is meg hasonló nyalánkságok. persze kényes vagyok mint egy cukorka, és ha esni fog akkoris amikor én indulnék, hát nem fogok vásárolgatni. Fekete pamutzoknit húzok majd a fehérfodros ruha alá fehér pántos cipővel, és kész.