Így a spárgaszezon végére rájöttem hogy én is tudok olyan finom spárgalevest csinálni mint anyu, úgyhogy két hete szinte minden nap van, hol fehér, hol zöld spárgából, volt hogy mindkettő is volt egyszerre. Mostmár a legeslegvége van a termésnek, a zöldspárgák már félig virágban, a fehéreknek meg jó felét el lehet már dobni, annyira fás, de nem adom fel, inkább két csomagból csinálok egy ehetőt, utána úgyis egy évig semmi.

A leves rém egyszerű, egy adag (fél kiló) spárgát megpucol az ember (fás részeket levágni, esetleges külső fás burkát zöldséghámozóval letisztítani), majd kb 1-2 centis darabokra vagdosni. Bele egy fazékba, felönteni vízzel (lehet egész leves, de lehet egész kevés víz is. Ízlés kérdése.) a vízbe kevés sót meg egy kevés cukrot tenni. Ízlés szerint. Viszont vigyázzunk, mert könnyen szarrá lehet főzni.
Egy másik lábasban besamelt készítünk: egy evőkanálnyi vajat megfuttatunk, majd ráöntünk egy háromnegyed-egész bögre tejben elkevert csapott-púpozott evőkanál lisztet, és addig keverjük kislángon míg elkezd besűrűsödni. Ha túl sűrű, vagy rögtön hígabbat szerettünk volna, akkor a spárga főzővizéből merünk hozzá. Ízesítjük friss őrölt szerecsendióval és egy késhegynyi cayenne borssal, beledobunk egy jó marék apróra vágott friss petrezselyemzöldet, és rottyan egyet.
Majd hozzáüntjük a petrezselymes besamelt a spárgához, elkeverjük, (esetleg ezen is lehet rottyantani még egyet) és kész is.

Azért ilyen hozzávetőleges minden adat, mert én pl nem szeretem amikor túl sok a lisztes habarás/besamel, stb. Tapétaragasztó. De ízlés kérdése, ugyanúgy mint a petrezselyemzöld. Mindenképp kell bele, de én szeretem az ízét, úgyhogy a mait pl olyan sokkal csináltam, hogy az petrezselyem leves lett egy kis spárga-betéttel.

(ha keserű lesz a kaja, az minden esetben azért van mert túl öreg már a spárga. A fiatal - azaz friss és jó - spárga esetében ez nem fordulhat elő.)

Aztán már csak egyre kell vigyázni: pisiléskor kapaszkodni, mert el lehet ájulni, olyan bűzös lesz az ember vizelete.

Nos, miután tegnap felhúztam magam a Bűvös Szakács cikkén, és épp meg akartam halni hogy nem mehetek oda végigenni a kaiseki menüt, akkor úgy döntöttem szegény ember vízzel főz, csinálok egy kínai erős-savanyú levest.

Az a szuper a kínai kajákban hogy kábé három perc elkészíteni őket. DE! Azért nincs minden ingyen, ami itt megspórol az ember, azt jól ledolgozza előtte, ugyanis az előkészületek eltartanak egy darabig.

Egy negyed csirkemellet feltettem egy pár szem borssal meg fél hagymával meg egy kis sóval főni. Közben apróra vágtam minden hozzávalót. Az lenne a titka hogy minél inkább egyformára kell darabolni mindent.

Kezdtem az első etappal: 3 gerezd fokhagyma és úgy két centi friss gyömbér apróra vág.

Aztán a többi, amit lehetőleg julienre vágunk: répa, újhagyma (ezt karikáztam), bambuszrügy, shiitake. Közben elkészül a csirkemell, azt is picire vágjuk, majd lecsöpögtetés után a tofuból is hasonló méreteket darabolunk.

bal oldalon a fokhagyma-gyömbér egyben, bögrében a tofu, vékony csíkokban a répa meg hagyma, aztán alatta a bambuszrügy, shiitake. Alatta csirkemell, keményítő, tojás.

jobb oldalon: rizsecet, halszósz, főzőbor (ezt végülis nem tettem bele), szójaszósz, szezámolaj, bors, thai chilipor, és az elmaradhatatlan: erőspista. No meg a szégyenszem, az erőleveskocka.

Aztán első lépés: wok, bele olaj, majd a gyömbér-fokhagyma, aztán bele egy kis csilipor. Ezt jó nagy lángon megkavarni, vigyázni nehogy megégjen, majd bele még egy kanál erőspista. Ezt is átkeverni, majd kikotorni egy tálkába.

Aztán az üres wokba úgy egy liter vizet teszünk (wokot persze nem kell kimosni), és szinte minden összevagdosott hozzávalót beleborítunk, meg az alaplevet is (kocka). Kis ideig fő.

Aztán elkészítjük a keményítőt: a porba egy kis hideg víz, elkever, majd a levesbe belecsorgat.

De ez is, meg maga a további fűszerezés is teljesen ízlés kérdése: ki mennyire szereti kocsonyásan/ecetesen/szójásan/tojásosan/borsosan/csípősen.

Mert jön bele az ecet, a szójaszósz, a bors, meg belecsorgatjuk a felvert tojást keverés közben. Aztán az elején elkészített csípős-fokhagymás-gyömbéres cuccból is belekanalazunk ízlés szerint, meg pár csepp szezámolaj, és megszórjuk újhagyma-zölddel.

és kész is!

Jóétvágyat.

Maeste stílusosan kovászosuborkát készítettem nagy ötliteres edényben. Még sosem csináltam, remélem nem rontom el, bár sok elrontanivaló nincs is a dolgon...

De azért nem bírtam ki és tettem bele koriander magot, mert az imádom a savanyúságok aljáról kieszegetni, szóval lehet hogy ilyen hibrid ízű valami lesz, majd meglátjuk.

nos az van, hogy van nekünk ez a csodálatosan klassz könyvünk, a Szakácsok könyve. 

Eddig csupa óda-zengedezés volt, hallani is csak ilyet hallottam, ám hogy árnyaljuk a képet, legyen itt egy fika poszt is, képekkel együtt.

Történt az, hogy szerettem volna otthonra egy jó minőségű felvágottat, és mivel ez nullfogalom, úgy gondoltam hogy na akkor majd én nekiállok, és csinálok. Mit nekem, ugye... 

én kis naív.

Könyvet polcról levesz, kikeres belőle egy receptet, mégpedig a rakott csülköt, mert 1: nagyon jól nézett ki, 2:egész felvágottszerű, ugye mert formázott, húsból áll, szeletelhető, stb.

hozzávalókat beszerez, semmi különös, illetve hogy nyers csülök helyett füstölt csülköt kaptunk csak. Csodaszépen megfőtt, apróra egy másfél órán keresztül szedegettük róla a cuccot, hogy csak a tiszta színhús maradjon, aztán az előírás szerint elkészítettem, és egy napig - amíg a hűtőben kellett várakoznia - csak a nyálunkat csorgattuk, majd tádááááá... és semmi... egész egyszerűen szar volt.... 

nem vágható, ízetlen, a hozzávalók inkább elütöttek egymástól mintsemhogy összefogjanak, és különbenis, szerintem katasztrófa. Pedig minden földi jó volt benne, és nem a leggagyibb: friss vágott petrezselyem, bébi ecetes uborka, kapribogyó, jófajta csülök, jóminőségű zselatinlapok... és mégsem... 

És itt van pár kép, mert kinézetre eleinte egész meggyőző volt.

és mivel hiába tettem bele a zselatint, mégsem maradt igazán egyben, kíváncsi lennék hogy az ilyen aszpikos felvágottakat miből csinálják hogy olyan szépen szeletelhetőek? Műgyanta?

Kedden egy amerikai klasszikust csináltam: Mac&Cheese (kb: csőben sült sajtos makaróni) fehér Cheddar és Gruyére sajtokból, elég kafa, de borzasztóan laktató (ezért ebben a melegben egy darabig nem is fogok újra csinálni). Két tény: nem lehet kapni sima hipermarketben cayenne borsot, illetve hogy rájöttem hogy hogy lehet megmenteni a menthetetlenül csomós besamelt. Mivel nagyon nem akartam újat csinálni, fogtam magam, hogy akkor most jön a brute force, és elővettem a botmixert. ...és bevált!

Tegnap este viszont egy igen frappáns hőség-van! vacsorát csináltam: gyenge karalábélevest sok petrezselyemmel.

Majd csinálok ezekhez is olyan képes receptet.

A világ egyik legegyszerűbb receptje - rögtön a zsíroskenyér után - a rozmaringos újkrumpli. És amennyire egyszerű, olyannnyira istenifinom. Képes receptért klikk a képre:

egy hete megvettük az új háztartási cuccost, az elengedhetetlen új nyári kelléket, a fagyigépet. Csak fél literes, picike, de a fagyasztó fiókjába nem is férne nagyobb, viszont olcsó és rögtön két alsó hűtőtállal jött, ami remek, ha azonnal mégegy fagyit szeretne az ember. 

Elsőre David Lebovitz féle alap vaníliafagyit gyártottam (Chilinél találtam ezt az embert, mint fagyi-etalont) és az eredmény több mint fantasztikus lett... Isteni finom, gyönyörűen néz ki és pont jó állagú. 

Kis hibája a gépnek hogy lágy fagyit csinál, bár ez csak nekem hiba, mert eb például ezt favorizálja, de én viszont mindig is inkább jégkrémes ember voltam a fagyival szemben. Szóval nekem akkor jó, ha elkészítés után dobozba töltöm és berakom a mélyhűtőbe még egy kicsit gondolkozni.

Ezek után készítettem egy erdei gyümölcsös joghurtot is, ismét D.L. receptje alapján, illetve egy másikat is, amikor vaníliás alap joghurt fagyit csinálta, és hozzá külön gyümölcs öntetet, rétegezve. a joghurtosakat diétásra készítettem, csak joghurt, gyümölcs és cukor helyett canderel.

eddig masszív siker, mindenkinek csak ajánlani tudom. és tényleg megéri pöcsörészni a főzős fagyikkal...

lejegyzem hogy ne feledjem.

szóval szombaton kaja a kistücsökben, ahol készséges és hozzáértő pincérrel találkoztam a jó kis kaják mellett, ugyanis egy kis vörösbort támadt kedvem hirtelen inni a malacsült mellé - hamár egyszer szembeköpöm magam, és malacot eszem holott nemakarok -, és kérni akartam volna a borlapot, amikoris inkább megkérdeztem hogy mit ajánlana. A pincérsrác el hogy "épp most bontott egy üveggel, az tetszeni fog", majd vissza hogy ezt, és elkezdett hablatyolni hogy hány hordóban érlelt meg mittomén (amit phnb bullshit-generátorjával nekem is ment volna) a lényeg az volt hogy egri bikavér, amire már épp kezdtem volna húzni a szám, mert azt nemszeretem mert csersavas és annyira nem komálom, amikor kitöltött egy kortynyit hogy kóstoljam, és hát hmmm, nyammm... maradhat. Majd töltött egy decit, és eltávozott. Kortyoltam bele mégegyet, fenomenális!, aztán ebnek adtam a poharat hogy ezt muszáj megkóstolnia még ha a jogsija múlik is rajta, mert ilyen finomat én még nem pipáltam... A kóstoltatás után eb megjegyezte hogy "valóban, bár szerinte egy vagyont fogunk itthagyni érte" mert ő figyelt is amikor a bort bemutatta a srác és abban pedig a  "Bordeaux-i bronz medál" szókapcsolat is szerepelt. 

Este aztán rágugliztam, és hát tessék: Demeter pincészet Egri Bikavér Reserved 2002. 

Dobogós az eddigi általam kóstolt borok között, ha nem a legjobb, de asszem nem ezt fogjuk hétvégente a paprikáskrumpli mellé locsolni.

aki teheti, feltétlen kóstolja meg.

igaz ínyencséget vettünk tegnap a metróban, ugyanis az volt ráírva a hálóra hogy az ott egy zacskó mandarin. Ma elhoztam magammal hat darabot, és kiderült:

Látszatra narancs, viszont az íze mint egy elsőosztályú citromé. és most kivételesen nem túlzok.