Az van, hogy a babatémán kívül most perpill nincs sok mondanivalóm, azt meg már gondolom mindenki unja. néha én is, amikor érzem hogy átcsap a fejem felett a monotónia hulláma, hajnal négykor, amikor etetés, altatás, fejés, mosogatás után vagyok, egy órája csak fetrengek az ágyban mert nem tudok visszaaludni, és keveregnek a gondolatok a fejemben hogy tejóég, örökkön örökké ez lesz már, nincs már ma, meg nincs holnap. Nem tudom milyen nap van, csak úgy jönnek a világos meg sötét részek, csak három órás time frame-ek vannak, abba próbálunk élni kettőt mint Boborján.

A felső szomszéd a változatosság kedvéért körfűrészel minden nap, persze akkor amikor aludna a gyerek, meg talán én is, felmentem megkérdezni hogy mégis mikor végez a "lakásfelújítással", erre csak kitérő hazudozásokkal válaszolt, ami nem az első eset. Mikor a múltkor mondtam hogy necsinálja már, hiszen azt is hallom amikor a széket húzzák arrébb, akkor rögtön rávágta hogy nekik nincs is székük. 

Igen, nem véletlen találták ki a padlószőnyeget a panelekbe, le a szigetelés nélküli lamináltpadlókkal!

Teljesen becsavarodtam az állandó azon lamentáláson hogy mekkora köcsögök a felsőszomszédék, aztán azon hogy azt lamentálom hogy "nem szabad foglalkozni vele! nem szabad foglalkozni vele!", aztán ez egy ördögi körré gerjesztette magát, és már ott tartottam hogy inkább visszaköltözöm eb másfél szobás lakásába ami a villamossínekre néz, amikor tegnap végre jó idő volt, és lementem sétálni, gyerek rámkötve.

Akkor meg azon húztam fel magam, hogy milyen frankó, hogy lejövök a _friss_ levegőre, erre ez a flórián térből, a pacsirtamező négysávos útjából, az árpádfejedelem forgalmából áll, meg kutyaszarszlalom, meg homik, és váhááá, jönnek az alsórakparti köcsög kocsik.

Aztán átkeltem a héven, át az árpádfejedelmen, és meglepve tapasztaltam hogy bicajosok és gyalogosok lézengenek csak az alsórakparton, mertháthiszen lezárták a forgalom elől. Ezt jelnek vettem, és onnantól csak a lassan hömpölygő dunát, a húsz fokot, a menthetetlen tavaszt, a zöldellő parkot láttam, a hatalmas stéget a csónakház előtt, amin 13 pár papucs hevert, mint egy klassz nyári balatoni látképen, szemben a margitsziget nagy fái, itt meg egykét ember kutyával, vagy babakocsival, vagy épp csak sétált, leült a padra. Sőt, még egy hasonlóan lassan baktató pasit is észrevettem (totál úgy nézett ki mint a Once főszereplője), akinek szintén a hasára volt kötve egy kisbaba. Összemosolyogtunk, közben meg magamban vigyorogtam hogy ez milyen romantikusfilmes klisé már...

Szóval egy óra fejszellőztetés, egy csorgó nyálú alvóbaba és a tavasz azért remek antidepresszáns...