szóval azért na. Szerintem jobb most. Azt elfelejtettem ám hogy közben nekem itt súlyos D-vitamin és vashiányom lett műtétből kifolyólag, szóval az is közrejátszott az egész szarkupacra még. December legvégén elmentem vérvételre (három havonta kell az első évben) és január elején jött az eredmény, de egy darabig nem csináltam semmit, csak forwardoltam a dokimnak, aki meg ugye nem válaszolt. aztán olvastam valahol hogy a vashiány is engeriamentessé tesz , magyarul élni sincs erőd, hát nem egy jó állapot normál idegzettel sem, nemhogy így. Azóta lopom a kölkök Vigantolját - meg reménykedem valami helyi háziorvos beszerzésén -, illetve vettem Krauterblut-ot, vagymit, és iszom reggel-délben-este. Most egy hete talán. Meg gondolom a Remotiv is beütött, a lényeg hogy tényleg jobban vagyok és nem feltétlen látom gonosz, lila színű szörnynek sem egész nap Vilmost és kis sátánivadékoknak a nagyobbakat. A hely itt - izoláltságát tekintve - továbbra is szűk pokol, de már látom hogy milyen szépségesszép is ez a pokol, a maga kis fachwerk házaival, élhető léptékeivel. Hogy mennyire jó lesz itt gyereknek lenni. 

Viszont tegnap, mikor először sétáltam el egyedül a főtéri boltba este, akkor visszafelé azért mellbevágott hogy mennyire állatira nagyvárosi ember lettem, hogy mennyire hiányzik az az elcsépelt szóval "lüktetés", az élet. Tudom hogy a lehetőségek közül a legjobban döntöttünk, mert igazából Nürnberg is egy nyeszlett városka csak Budapesthez képest (Berlin, Hamburg, München és még futottakmég kategória: Köln, azok a városok amit Bp-el mérhető méretűek) és a német vidéki élet nem nekünk való, nagyon, szóval ez a városka tökéletes lesz a gyerekeknek, de azért én kicsit meghaltam most. Legalábbis nagyon irigylem Écit, aki megteheti hogy hazaugrik két hétre ha épp nincs semmi dolga és egy kicsit feltöltődhet Budapestből meg barátokból meg nyüzsgésből meg programokból.

és iszonyúan hiányzik a Balaton meg a Mátra. Hogy egy-egy órára volt tőlünk. Itt ugyanaz a lapáj van végehossza nélkül, München alatt változik a táj, szóval minimum 2,5 óra kocsiútra van az első nagyobb hegy, fürdős tó meg... nincsenek illúzióim, végülis a németek is hozzánk jártak melegben pancsolni.

Na, de amúgy jó. meg lakás rendeződik mint púpos gyerek a prés alatt, meg ovival újabb keretek lettek az élethez, stb.

ez talán a legjobb példa arra hogy mi a bajom Németországgal (többek között). Ez a játszótéren a csúszda előtti homokozó, ahol akkor voltunk a múlt héten, amikor épp elment a dömper ami a friss, új homokot hozta (még a nyomait is látni a homokban). A képen látni is, gyönyörű, fehéres, homogén homok, nagyszemű, nem koszol, frissen terítve és sok. Tökéletes!

Egy dolgot nem lehet vele csinálni: homokozni. nem tapad össze, mert finom-sóder-szerűen nagyszemű, homogén és túl steril.

történt már sokminden, nagyon sokszor akartam írni, de hol túl hosszú lett volna, hol erőm nem volt,  hol csak szimplán szégyelltem az egészet ezért elmaradt mindig. De mindjárt újév, nem akarom átgörgetni, inkább címszavakban:

WARNING graphic language

- gyűlöletesen szar anya vagyok, az már egyszer biztos. Az én anyám csak öregkorára hülyült meg és szar nagymama lett, de én már korábban kezdem és szar anya is vagyok. És ez nem az a divatos önostorozós szöveg, hanem ez az, amikor az ember az egyik esti trüfögve sarokbanbőgés közben megállapítja hogy nem akar gyereket és hogy igazából elbaszott lépés volt az összes gyerek bevállalása, nem nekem való ez az egész. Kurva aranyosak meg minden, de mostanában a mérleg másik serpenyőjébe mindig több szar van és ez nagyon nem elég így. Pedig még csak most kaptam vissza a nagyokat, és ők gyakorlatilag már nem is nehezítenek sokat, csak létszámilag. És ha aranyosak akkor meg extrán jön a mekkoramocsadékvagyok érzés hozzá, mert ha kisköcsögök, akkor legalább simán lehet őket gyűlölni amiért tönkreteszik az életem. 

- kibaszott frusztrálttá tesz hogy gyakorlatilag október vége óta szükségállapotban élünk. Akkor ugye összepakolás, aztán kint az ideiglenes lakás, aztán december 14én megkaptuk a ház kulcsait és ott meg azóta statáriumi állapotok PLUSZ pakolás dobozokból PLUSZ bútorösszeszerelés PLUSZ kisdedóvó. Anyám az egyik képemre képes volt azt válaszolni hogy "milyen fantasztikus ahogy alkul a tér, ez egy nő életében a második legnagyobb öröm". Ez hülye, komolyan. És a slusszpoén: mire végre összeraktuk a konyhát (addig mindenki elképzelheti hogy milyen tábori körülmények voltak: budiban mosogatás, csak mikrós ocsmány kaják evése, vagy még azt sem, mert ugye kihányom, stb), szóval mire végre valami reménysugár csillant az alagút végén hogy ebből lehet hogy tényleg lakás lesz, erre összecsomagoltunk és azóta nyomjuk itthon a vándorcigány létet: vendégeskedések és a töküres bp-i lakás foglyai vagyunk. Már itt is volt komplett meltdown részemről, már szinte nincs is olyan hét hogy ne legyen...

- evés is kicsit frusztráló tényező, de szerencsére nem volt sok időm azon kattogni hogy ezt vagy azt nem ehetek, stb, ami szar az az hogy nekem most az kéne hogy amikor reggeli/ebéd/vacsora van, akkor leüljek és szép lassan, ezerszer megrágva minden falatot, odakoncentrálva megegyem a porcióm. Persze minden van, csak ilyen lehetőség nincs. Aztán megrágás nélkül meg megakad és mehetek hányni. pfff.

- őrületes hogy továbbra is mindenki ezerrel VÁRJA hogy meséljem hogy nekem milyen kurvajó kint, meg hogy ott kánaán van és hogy ha nem hallja ezeket akkor én vagyok a finnyáspicsa meg a hálátlanfeleség.

- és itt akkor dramaturgiailag is átvezettem a következő fájó pontra: a hausfrau mivoltra. Hogy én kint csak Frau Gipsz vagyok, holott ugye a nevem se Gipszné Kovács Aranka, hanem simán Kovács Aranka, de ott zérusfogalom ennek a lekezelése megszólításkor és úgy en bloc az egész helyzet. A férjnek jó, gyerekeknek valószínű jó lesz, nekem semmi ilyen kilátás a közeljövőre: se barátok, se kommunikációs lehetőség, se karrier, se semmi. A gyerekeken meg a háztartáson meg az enteriőrsztájlisztságon (haha, minimálbudget) meg nem akarok kiélni magam, kiéltem már eleget. ÉN akarok lenni, nem egy anyuka, nem egy feleség, nem egy Frau Faszomtuggyaki.

Gyűlöletesen undorító a német nyelv, nem is beszélem (még ha érteni értem is nagy részét) és nem vagyok hajlandó németül tanulni és azzal az időmet elbaszni hosszú hosszú heteken/hónapokon keresztül, mint egy ismerősöm teszi most. 

Fos érzés bevándorlóként (még ha mi a bevándorló-light is vagyunk, így csador nélkül) másodrendű állampolgárként létezni.

És undorító az ottani időjárás. de ezt is már mondtam. 

Most mindjárt megpróbálok összeszedni jobb dolgokat egy következő posztban csak hogy mérleget egyensúlyozzunk.

sőt, néha egész sárgás, ritka és kopott. De hogy igazán valósághű legyek: fekete penészes és mohás.

Mert itt mindent esz a fekete penész. A nem létező nyár és a soha le nem eső hó miatt. Cserébe nedves, szörcsögős az év nagy része. ÉS mégis tele minden napelemmel. 

Az utak menték otthon úgy vannak az útszéljelző fehér-fekete-fehér oszlopok hogy jobb oldalon piros prizma, bal oldalán az útnak meg fehér prizma van rajtuk, mintha a kocsik lámpái lennének (piros ugye a kocsi feneke, fehér meg az eleje). Erre itt fehér mind a két oldal, de hogy mégis legyen különbség: a jobb oldalon egy sáv fehér fényvisszaverő, bal oldali oszlopon meg két kerek fehér fényvisszaverő. Teljes káosz egy kanyargós útnál este a látvány...

Minden üzlet NAGYON hülyén van nyitva. Általában csak munkaidőben, azaz 9-du5-ig, magyarul akinek nincs otthon, kocsival ülő felesége az kurvára nem tud semmit sem intézni. Pedig nagyon is látszik hogy igény az lenne rá, mert szombati fél napos nyitvatartás a parkolókban minden esetben úgy néz ki mintha az apokalipszisre készülnének. De komolyan, az ikeánál nagyobb XXXL Lutz bútoráruház este 7-ig van nyitva. Tehát eb hazaért az ötig tartó munkájából félhatra, visszaérünk Nürnbergbe fél hétre és kerek fél óránk van az üzletben!

Semmit nem raktároznak. Egy kibaszott mosogatótálcát akarunk venni, OBI/Bauhaus választéka siralmas, 10 tálca, egyik szarabb és noname-ebb mint a másik. Konyhastúdiók tömkelege van, de mint bezár du5-kor. elmegy az ember pl XXXL lutzba, ahol meg képesek az arcába mondani hogy igen, van mosogatótálcánk: ha kiválasztod a modellt, akkor 5-10 HÉT múlva szállítjuk is. Visszakérdeztem hogy most vetik még csak az acélmagokat valahol??

Semmit nem lehet pasas nélkül intézni. Nőket nem vesznek komolyan.

Iszonyat szexista ország, lásd előző pont, plusz a viccek/reklámok nagy része sztereotipiák tömkelegére épül.

Itt lakunk egy faluban most már több mint egy hónapja, de még alig láttam embereket, ha haza is jönnek a munkából, akkor se tudom mikor és hol, és hogy mit csinálnak esténként. És a hétvégén. Senki nem mozdul sehova. Az egyetlen mozgás amit láttam amikor hullottak a falevelek és két szombaton iszonyat kampánymunkában összefújták/gereblyézték a kerteket.

Nem tudom miért van minden ázsiai/török/egyéb büfé lakókocsikba kikényszerítve, ahol képtelenség jót főzni, és ha mégis, akkor is kiderül hogy a főzzünk-valami-ezeknek-a-hülye-németeknek-kínai-kaja az más mint a főzzünk-valamit-ezeknek-a-hülye-magyaroknak-kínai-kaja. Ehetetlen...

Eddig nem találtam koreai és japán alapanyagokat forgalmazó ázsiai boltot, valahogy nincs meg náluk a szeparálás, se kajálda, se alapanyagboltok tekintetében. Aki ferdeszemű az egyremegy. 

Nem fűtenek rendesen. Az ideköltözéskor kapott útmutató szerint a hálószobában nappalra 18, éjszakára 14 fokot kell(ene) tartani. Esetleg ne szereljünk fel rögtön klímát is ha télen melegebb lenne esetleg?!

Nincs TÉRERŐ! Vagy szar, vagy megszakad, vagy csak GSM! beszarás ám ez! Persze mint tudjuk, igazából magyarországon van az ember nagyon elkényeztetve a konstans 4G-s hálózattal, meg a kilencvenvalahány százalékos lefedettséggel, de azért mégis nagyon elbaszott érzés itt a nyugaton olyan kőkori körülmények közé kerülni, mintha kelet mongóliában járnánk. 

Nincs védőnő. Ez persze nem olyan gáz, de szerettem otthon hogy ha valami kérdésem volt és nem voltam biztos hogy ez már dokis ügy-e, akkor csak rátelefonáltam és megbeszéltük hogy akkor mi legyen, kell-e orvost hívjak. Meg ide írom hogy nincs oviban csak egy kaja, a többit otthonról kell hozni. Oké, ez meg azért furcsa nekünk mert az ovik otthon szociális intézmények is, mert van aki csak ott eszik. De hogy még innivaló sincs egész nap (se tea, se tej/kakaó (ez utóbbi nem érdekel annyira)) az azért nagyon fura.

vasárnap reggel kocsiba ült Eb és Vili meg az összes csomagunk és elindult, majd én kicsit még lezártam az otthoni létet (csapokat elzárni, szemetet kivinni, romlandókat kidobálni/odaadni szomszédnak, stb) közben gyerekek még a tableten youtube-oztak, majd felöltöztem, felöltöztettem őket is, és már indultunk is, agyő.

Lent várt az aiportshuttle, kicsit nézett hogy "mi vagyunk a három fő?" de aztán mentünk. 2A terminál.

Mivel nem volt csomagunk, azonnal a biztonsági kapuhoz mentünk, ott a két gyerek miatt mindenféle priority lane-be mehettünk majd ott két órás várakozás, ami menet közben három órásra nyúlt, mert késett is a gép meg a beszállítás is. A gyerekeket egy órán keresztül lekötötte a gyereksarok a foodcourt-on, aztán délben megetettem őket junkfood-dal, majd pisi és indultunk a kapuhoz. Ott derült ki a sok késés, úgyhogy ott teljesen szétcsúsztak már az idegtől hogy mikor megyünk már (három órája itt voltunk hogy "mindjárt" indulunk...) elrohangáltak, mindenre felmásztak, őrjöngtek. Végre végrebemondták hogy beszállhatunk, egy szép ívvel előrementem magam után húzva a kettőt a priority boarding-hoz, beszálltunk, egy darabig élvezték, Simi ült az ablaknál, Zsófi középen. Ettek is, meg kértek inni (eppöl dzsúsz, meg vótör) meg már nem is verekedtek, aztán lassan leszálltunk Frankfurtba. Én hulla éhes voltam, mert tudtam hogy pesten semmit nem kapni, majd a frankfurti reptéren szuper lesz, ott minden van! Erre mire odaértünk, már ott várt minket Feri (eb apjának cimborája, ezer éves frankfurti reptéri alkalmazott) aki közölte hogy rohannunk kell ha el akarjuk érni a gépet. Simi ugye nem aludt, már délután 5 volt, nyűgös, mindenhol várni kell, nem történik semmi, perszehogy nem akart se futni, se mellettem jönni... Zsófi még csak csak. úgyhogy ameddig bírtam, felvettem és vele rohantam, utána már csak húzni volt erőm. Végre leértünk a kapuhoz, ott rácsaptunk a pultra hogy várjanak, és még gyorsan kiállítottak nekünk egy-egy új boarding pass-ot, mert a mienk ugye elveszett x perccel felszállás előtt (vagy x perccel boarding után). Buszra fel, félórás buszozás, én már csillagokat láttam az éhségtől/szomjúságtól, kimerültségtől, többiek persze csak a bunkó későt látták bennünk, aki miatt várniuk kellett. Aztán valahogy felszálltunk a gépre, ott mutogattam a helyjegyet a stewardessnek hogy segítsen helyet szerezni egymás mellett majd, közben elfelejtett adni gumicukrot Siminek, csak Zsófi kapott, úgyhogy elveszett az utolsó adag türelme is, elkezdett sírni. Aztán mikor a helyünkre értünk és kiderült hogy most bizony Zsófi fog az ablak mellé ülni, hát az óriási balhét eredményezett, az ülés helyett előtte a földön feküdt sikítozva. Utastársak bámultak, morogtak és beszóltak. Majd valahogy nagynehezen sikerült lefegyvereznem hogy elvileg két ablak is van, ha felszállnak akkor majd az egyik ablak az övé, másik a Zsófié. De szerencsére nagyon gyorsan odaértünk Nürbergbe, úgyhogy akkor vége lett szenvedéseink egy részének. Kifelé megvártam míg mindenki kiszáll, utolsóként kijöttünk, akkor már a cockpit is nyitva volt, bemehettünk a nagyon kedves pilótabácsikhoz is, majd végül kiszálltunk, ott még egy utolsó affér: végre inni akartam, Zsófi is szomjas volt, míg megvettük az innivalót, addig viszont Simi betévedt egy VASÁRNAP ESTE IS nyitvatartó játékboltba és persze ott szorongatta a matchbox-okat. Valahogy végül onnan is kiimádkoztam és végre kijutottunk a reptérről, és ott várt minket Eb, aki nyolc perccel előttünk ért oda, beültünk és már csak a maradék 30km volt hátra az ideiglenes lakásig. Persze gyerekek bealudtak, lakásban (első emelet és laknak alattunk, méghozzá a főbérlő...) éjfélig ugrálás, őrjöngés...

de itt.

megettem a reggelim, délben szerintem még veszek valami búcsúcsokit - ez az igazán felelős hozzáállás, igen -, aztán nincs több evés már. Este jön az első magamnakbeadós vérhigítós szuri, holnap reggel irány a veszprémi kórház, délután (?) műtét. 

kezd villogni a "beszarsz" gomb...

viszont a múltkori nyígás után beindultak a dolgok, jelentkezett vagy huszonöt kapcsolattartó, nekem még egy Global Connection Expat Spousal Support Service is. Esküszöm! beszarás amúgy hogy a kereslet milyen kínálatot generál...

most hirtelen csak ennyi, majd írok a kórházból, most épp 10 kiló zőccséget pucolok piccalillyhez még a SF-nek. Egy utolsó szirénének mielőtt lelépünk.

csütörtök-péntek-szombat kimentünk látogatóba a környékre. azaz csütörtökön utaztunk (egy megállással 8 óra), pénteken néztünk az addig google-ban és ingatlanhirdetéseken látott falvakat, városokat, környéket. Szombat meg hazaút. Vilmos volt csak velünk, nagyon jól viselte az utazásokat, napközben aluszkált, evett, stb, oké, cserébe éjszaka műsorozott, dehát valamit valamiért.

Jó kis környék, sokszor felsóhajtottunk hogy bárcsak itt lakhatnánk, aztán összenéztünk, elröhögtük magunkat hogy baszki, itt is fogunk! Ez végig visszatérő téma volt hogy ezt nem tudjuk felfogni na...

térkép a bejárt vidékről

nincsenek üres óvodai helyek, nagy szívás lesz ezen a téren, de mindegy, valamit kitalálunk. Gyerekeknek 2,5 hét van hátra 

a lakhatás kérdése egy gordiuszi csomóátvágással megoldódott/oldódik: eb munkát kapott németországban, konkrétan az adidasnál , úgyhogy most annyi a változás hogy nem az ingatlan.com-ot / jófogás.hu-t nyálazom naphosszat, hanem az immobilienscout.de-t meg hasonlókat. Innen korculáról épp csak hazaesünk majd vasárnap, egész jövő héten a maradék orvosi vizsgálatom lesz, aztán még egy hét és máris tolnak be a műtőbe. Egy hét, aztán haza, máris október 5,  eb pedig 20-án már kezd is, igaz lesz egy kis szabija a huszadiki hét után november 1-ig, mert ennyi idő alatt még mi sem tudunk egy országváltást levezényelni pedig elég rutinos utazók/csomagolók vagyunk.

Beszarás belegondolni hogy mi lesz most. Fél év a próbadiő, eleinte csak addig nézünk, úgy vesszük hogy egy német telelés lesz, épp elég azt felfogni épp ésszel.

Eddig azon morfondíroztam hogy mi lesz a gyerekek óvoda/iskola helyzetével, mert itthon egyértelmű volt hogy az international-t nem tudjuk megfizetni, a hagyományost nem akarjuk, maradt a waldorf, de most ez így hirtelen más lett. A hagyományos ott kint talán (biztos) jobb mint ami itthon van, szóval nem a hagyományos/nemhagyományos pedagógia a kérdés, hanem arra jutottam hogy a nyelv az amivel legrövidebb távon legtöbbet lehetne nyerni, úgyhogy próbálok valami kétnyelvű dolgot becélozni.

Lakást meg valami házat kéne keresni, állítólag nem szívlelik a sokgyereket a társasházakban (és megmondom őszintén, nekem sincs kedvem állandóan fegyelmezni őket, mert mi még a magyar átlagból is kilógunk lefelé, nemhogy egy csendes, jólnevelt bajor kisvárosban. (vagy csak már megint előítéletes vagyok))

meg hogy mit vigyünk magunkkal és mit vegyünk inkább kint. meg hasonlók. szóval most ez olyan nyaralás hogy fejben nem nagyon vagyunk itt. Szerencsére a testünk azért még simán lemegy úszni egy jót a tengerben :)