már ugyan vége és csak egy dolgozós szombat jön, de ez a másik dolog ami kikészít: egyedül maradni egész napra a gyerekkel.

a forgatókönyv egyébként általában az hogy éjjel kb 70% százalékban kelek a gyerekhez, ezt bevállalom, nem para, amiket eb vállal be, az ajándék, bár mostanában a gyerek rigolyái miatt inkább felkelek én, csak hogy tuti megegye az adagját / ne keljen fel / időben megkapja, stb. Aztán ugye napközben az enyém, majd ha eb hazajön úgy hat felé, akkor közösen elmegyünk ügyeket intézni, vásárolni, etc, ezt már a gyerek is megszokta, sőt várja, ezek az esti alvásai kocsi nélkül nem is mennek már. Aztán hét-félnyolctól ebé a terep, ő fürdeti és teszi le 9-fél10 felé lefeküdni.

Most az volt hogy becsúszott ebnek egy céges bowling, egy hányósfosós betegség, egy kétnapos prága és egy céges karácsonyi buli, mindez másfél hétbe sűrítve, úgy, hogy előtte nem is igazán maradtam itthon még végig egyedül a gyerekkel, úgyhogy kellőképp bepánikoltam, és megjártam a lónak azt a bizonyos túloldalát.

Ugyanis amikor még én is éltem a gyermektelen nagyvilági úrilányok életét a korporét falak között, akkor kábé kinéztük azt a kolléganőt aki ötkor kiejtette a tollat a kezéből mert rohant a gyerekér' a bölcsibe', szántuk azt a kollégát aki a céges ivászatról hétkor elrohant hogy hazaértjen fürdetésre, és megvetettük azt a feleséget aki szóvátette hogy "mármegint céges rendezvény lesz? muszáj menned drágám?". Hogy hogy lehet ilyen kicsinyes és pitiáner, hogy a szerencsétlen férjéből papucsállatkát gyárt és nem engedi el ide meg oda.

Aztán itt vagyok, és legszívesebben papucsállatkát gyártanék, csak ne menjen, csak maradjon, jöjjön haza, segítsen, váltson le két órára.

ezek nélkül a napi két órás kis esti szüneteim nélkül egybefolynak a napok, elém tornyosulnak, idétlen időkig, és már hallom is a az I've got you babe-et előre, és újra meg újra. Tél, depresszió és zsupsz! máris maga alá temet az egész mint egy lavina,

(...és tudom, kussoljak, van akinek férje sincs.)

Tesómékkal elmentünk Visegrádra bobozni, és meg is állapítottuk hogy csak így rossz időben érdemes menni, mert a bobozás értékéből semmit nem vesz el, ellenben alig vannak, nem kell sorbaállni, és még a parkolásért sem kell fizetni.

Utána dunabogdányban ebédeltünk, és sétáltunk nagyot.

Vittük a babakocsit is, és máris megvan egy vitathatatlan nagy előnye: amíg mi ettünk, Zsófi a kocsiban volt, és egy idő után elaludt, úgyhogy mind a ketten tudtunk rendesen enni. (és út közben kétszer pisiltettük a kocsiban, majd eb meglocsolta az útmenti tujákat egy kis harmatpisivel, höhö)

Most épp grillcsirkeszárnyakat sütök holnapra, meg elkészült a meggylekvárom. Teljes lekváreltevéses láz van rajtunk amióta az első épp már enni-nem-túl-guszta eprekkel nem tudtunk mit csinálni, és megtaláltam egy gyorsbefőző zselésítőt, és kábé fél óra alatt el is készült a lekvár, isteni! Azóta lett citromos-tokajis eper, sima eper, eper+cseresznye, és most meggy. Szerintem idén végigfőzzük a gyümölcspalettát.

Meg tervezek gyereknek is fagyasztani valahogy kis adagokat pürésített idénygyümölcsökből, szerintetek miből és mennyit érdemes, vagy hagyjuk a francba, már úgy is mindig minden kapható?

Tegnap megpróbálták feltörni eb céges kocsiját, de nem sikerült szerencsére, csak elbarmolták a zárat, így eb ott maradt rendőrt hívni, helyszínelőket várni (Budaörs CSI), trailert várni, csereautót intézni satöbbi, míg én itthon küzdöttem az elemekkel. Este 10 lett mire hazaért, de legalább hazaért, ugye. Legyünk optimisták.

Itthon a helyzet változatlan, azaz nem is, mert nem meséltem még a megtömött Zsófiról, akit immár minden etetéskor tápozunk, mostanában fedezzük fel hogy van olyan periódusa is hogy nem éhes, ilyen eddig nem volt ugye, mert vagy evett (volna) vagy aludt vagy bőgött. Most viszont van a jóllakott óvodás nézése is, meg amikor itt kamillaparker bowles-ozik a vállamon.

Tegnap a nagy vészhelyzetre való tekintettel tesóm átugrott hozzám mirwen-szittelni, de legalábbis megfogta a gyereket és beparancsolt a kádba hogy mostmár mossak fogat meg ilyesmi, meg talán nem ártana szellőztetni sem. Nem is értem mit fanyalog. Haha.

Az milyen, hogy az ember lánya épp egyedül van az anyjáékkal, messze, nyakig érzelmei tengerében, mert életet világra hozni az nagyobb misztérium mint maga a halál, és akkor a férj, a másik fél, meg félrelép? Kicsit idézőjeles, kicsit túlzás talán így fogalmazni, de pont ennyire fáj. Nem is egyszer, és még csak nem is érti hogy miért fojtogat a sírás.

Kicsit sunyin, kicsit alattomban, hogy éppen egy újabb bizalom pattanjon le a mázból.

szólítsatok ezennel Hajdúné Sarka Katának. Szintén így jártam.

(a sztori botrányosságát rontja ugyan, de azért hozzátenném hogy elvileg eb már kétszer is szentestézett nálunk, most nekem kellett volna menni, de én meg nem ettem meszet hogy terhesen máshol szentestézzek, így megyek haza anyámékhoz. A karácsonyi kurva rohangálás mondjon le.)

nos ez itt az ebnek készült Oroszkrém torta képe:

kicsit olyan béna, de elsőnek annyira nem rossz, és a legjobb az hogy egy fél gramm vaj sincs benne - háááányok a vajkrémes sütiktől -, és a piskóta is kivételesen finom és nem szárazfűrészpor állagú lett. Kezdők szerencséje.

tegnap megsütöttem életem első tortáját: egy oroszkrém torta, a szülinapos ebnek, asszem ízlett neki, legalábbis az elfogyasztott mennyiségből ítélve mindenképp. Voltak itt senoiék is, csináltunk egy megagiga fondü estét, a végén négy ember négy fekvőalkalmatosságon piheget.

Ezenkívül a keresztszemezést hanyagolom, mert értelmetlen, inkább horgolok, az új cél a takaró, ilyen helyes kis négyzetekből. 

mivel olyan hullafáradt vagyok még mindig mint a kő, ezért eb szíves engedelmével bemásolom amit ő írt. (Bezzeg már egy órája fent kukorékol, ellenére a masszív cider és pálinka mennyiségnek amit este toltak)

"Amíg M alszik, leírom, hogy mi volt. A minibusz percre pontosan 14:40-re jött értünk, felvettünk még a szomszédos hotelben három finnt, és indultunk a reptér felé. A sofőr tutira ment, és elkerülte az összes nagyobb utat, úgyhogy az árpád hídtól a pesti rakpart - nagymező utca - blaha - mátyás tér - üllői útvonalon vágott át, miközben a finnek mögöttünk megcsodálhatták a margitszigetet, a parlamentet, a hatvannal abszolvált macskaköves utcákat meg a mátyás téren poppoló kigyúrt helyi lakosságot. A taxizás hátralévő része eseménytelenül telt, csak a rendőrségi kordonnal lezárt városrész határán állapítottuk meg meglepetten, hogy a kordon közel sem hermetikusan átjárhatatlan.

munkahelyen ülök még mindig, mert eb még mindig Ada kezei között tátja a száját, és úgy volt hogy vásárolni megyünk, de mostmár asszem csak az éjjelnappali teszkó marad. Vagy az sem, és sampon nélkül megyek haza.

ilyen, és ehhez hasonló bárgyú gondolatok cikáznak most a fejemben, abszolút nulla vagyok agyilag, nem is értem hogy miért nincs valami IQ mérő beépítve retinaszkennerrel együtt a monitorok tetejére. Az legalább megakadályozná az ilyen hülye posztokat. De munkavégzés idejére ki kéne kapcsolni, különben minden másnap letiltana, attól félek.

Múltkor lakberendezős boltokat nézegettem, most éttermeket keresek Londonban. Tudta-e Ön, hogy már 125 fontért ehet egy ember egy degusztációs menüt a Kövér Kacsában? What a bargain, ahogy az angol mondaná, én meg csak azt hogy a kurvaélet, ennyit azért nem ér az. Illetve biztos ér, de előbb majd megnyerem a lottót. Ellenben az már biztos hogy sushit fogok enni sushival, amíg meg nem unom, mert végre egy viszonylag hideg, és csupatengerpartos ország, ahol legalább az illúzióm meglesz hogy friss az elém tolt cucc.

Szegény eb nem is sejti hogy a szálláson és a hazautazás ingyenességén megspórolt pénzt én már duplán elköltöttem képzeletben. Illetve tudatalatt biztos, hiszen azért ismer már. De azt el kell mondjam, hogy annyira sokat és sokszor szokott savanyújóskásat játszani (én: hűűű, ezdejóóóó! eb: jézus, de drága! én: dehát...?! eb: szósincs róla!), hogy már átvettem tőle, és skizofrén módon egymagamban eljátszom az egészet, mint abban a nyuszikás viccben a létrával, és valami ilyesmi lesz a vége: *ellágyult hangon* hűűű, de jóóó, *kis szünet, majd mérgesen*...de basszameg, nem vehetem meg. Szóval jól megvagyunk. izé megvagyok.

de most telefonált eb, úgyhogy irány haza