A múltkori színházélmény a Keleti pu. volt, Rudolf Péter rendezésében, ami az eddigi egyetlen igazán nagy mellényúlás volt, dacára a kitűnő szereplőgárdának. Nekik gondolom örömjáték lehetett az egész - nekünk kollektív kényszeredetten vigyorgó szenvedés.
Annyira szűken szólt a keleti pályaudvaron leképződő kismagyar rögvalóságról, hogy aki nem járt még ott, annak az utalások szinte fel se foghatóak. Aki meg járt ott, annak meg már minek, ugye.
és ezzel el is mondtam mindent.
Tegnap voltunk megnézni a Katona József színházban a Sáskák c. darabot.
Az az igazság hogy az egyik kollégám szervezi a színházbajárásokat: minden hónapban kiválaszt egy-egy darabot, és arra verbuvál jelentkezőket, mi meg mindig elmegyünk mindenre amit szervez, válogatás nélkül. Teljesen rábíztuk magunkat Á.-ra, aki így olyan darabokra is eljuttat minket amire én speciel soha nem ültem volna be magamtól. Pont ezért, ugye. El se olvasom általában előtte hogy miről fog szólni, szeretem teljes meglepetésként megélni az estét.
Így történt hogy tegnap egy kortárs szerb egzisztencialista bohózatra (?), vagyis inkább drámára ültünk be. Ezek a szavak egyesével puffogtatva is nehezek egy péntek estére, de így együtt, töményen ömlött a nyakamba. De a dráma már a nézőtéren elkezdődött: a szék kicsi volt, kényelmetlen és előre dőlős, a nadrágom alul nyomta a hasam, a melltartóm felülről, és mikor felgördült a függöny, akkor jutott eszembe hogy még zsepim sincs, pedig kéne, és szomjas vagyok. Jó alapok. Nomegaztán most arconcsapott maga a történet is ami minden rosszról szólt amiről én mostanában nem akarok hallani: az elmúlásról, a generációs ellentétekről, a még- és a már- szinglikről (elhagyottakról), a szar férjről, a kicsinyes terhes feleségről, a zsugori apósról, a köcsögszemét gyerekről, mindezeket a karaktereket egy fura, mármár nem evilági nő köré csavarva, aki állt a középpontban, és ragadt rá a történet mint egy hurkapálcikára a vattacukor.
Nagyon jó rendezés (Máté Gábor), remek férfi főszereplő (Elek Ferenc), és szuper jelmezek (Füzéri Anni).
Vasárnap este történt:
Most jöttünk a Hippodromból. Igen, mi se tudtuk hogy az hol van, a hungárián a 215-ös számot a program valahol a Stadionoknál mutatta, és épp 10 percünk volt kezdésig, mikor kiderült hogy nagyon nem arra van. Kis pánik után kiderült hogy a hungária körút még folytatódik az M3 után is egy picit, és úgy kell pontosan eljutni a cirkusziskolába, ahova igyekeztünk, mint egy Erich Kästner regényben, a szekrény hátuljából a Csendes-óceánhoz. Csak itt egy soha észre nem vett leágazó volt eldugva a sztráda és a körút közé, szinte titkosan, hogy csak akkor vedd észre, ha nagyon szükséged van rá. Vasárnap esti forgalomból így lehetett körülbelül két perc alatt egy marék emberrel együtt tátottszájazni a piros porondos varázslathoz.
"Mi is az az Alternatív Cirkusziskola?
A cirkuszi számok mindegyike ősi jelkép, gyermekkori álmok, vágyak megtestesülése, bemutatása. Nézzük csak meg az egyes számokat: van ember, aki repülni tud, van aki az beszéli az állatok nyelvét, van aki nagyon erős, van akinek mindent szabad és van aki csodálatos varázserővel rendelkezik. Senki sem hal meg, a test szétszedhető, majd összerakható, sőt akár eltüntethető. A cirkuszban egy kis időre megszabadulhatunk a testi léttel kapcsolatos félelmeinktől. Nézetünk szerint a cirkusznak ez a tartalmi része összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a pusztán technikai bravúr, fizikai teljesítmény.
Teljesen véletlenül és szinte hivatlanul cseppentünk bele az egészbe, de megtetszett a neve: MACIVA. Magyar Cirkusz és Varieté. Ezen a telephelyen működik az Alternatív Cirkusziskola, ahol most volt a végzősök vizsgaelőadása.
Először amikor láttuk hogy mennyire belterjes már maga a nézőközönség - mindenki ismert szinte mindenkit -, akkor majdnem menekülőre is fogtuk a figurát, aztán még Kepes Andrást is celebszpottoltuk, és egy Anettka hasonmást is. De végülis nem ez volt a lényeg, hanem hogy mikor már egy ideje ott áldogáltunk az épület bejárata előtt, majd egyszercsak kitárult a faajtó a méretes köralakú hangárszerű épületen és csengettek.
Bent félkörben ki hol talál helyet elven működően lehetett helyet foglalni, majd jött a Porondmester, aki feltehetőleg az igazgató is lehetett, és felkonferálta a végzősöket, akik belépésünk óta egyenként különböző színes textilbe burkolózva szobroztak szó szerint a háttérben.
Majd megkezdődik az előadás, örvénylően magávalragadó, dinamikus és néha furcsa elegye az iskolai vizsgadrukknak és a cirkuszi emberfeletti teljesítményeknek. Nyolc ember kihozza magából a legjobbat, kidomborítja egy-egy negyedórás monológban a lényét amit itt az iskolában nevelt, táplált. Egyikük a rugalmasság, másikuk az erő, a harmadik a szenvedély..., Összetett dinamikus táncszínház akrobatikus elemekkel, ha egyszerűsíteni akarunk. De ennél sokkal több, ahogy egymásnak adják a stafétabotot, azaz a porondot, közben drukkolnak, zenélnek a másiknak, hogy aztán ő következzen, és lépjen ki a rivaldafénybe hogy nekünk tátva maradjon a szájunk.
Mind a zene, mind a koreográfia, a zenékkel együtt egy-egy önálló kis produkcióvá lépett elő, néha bájosan remegő kézzel, néha szégyenletes önbizalommal, vagy épp a kelme legtetejéről éteri hangon énekléssel. Változóan indult egykettő, de a végén mindegyik kerek egész lett.
Nyolc ember, nyolc szín. Nyolc alapenergia.
--------------------------
publikálva a fesztblogon
tegnap senoiékkal színházban voltunk, a Beszélő fejek-et néztük meg a Thália színházban, és valóban zseniális mind a darab mind a színésznők. Majdnem három órás volt, négy monológ, ezt írta róla az exit:
"Alan Bennett nagy sikerű regény- és drámaíró
hazájában, a békés polgári létre predesztinált, csapadék
áztatta Angliában.
A sűrű szövésű szociális háló
biztos fedezéke mögül óvatosan kikukucskáló, két bevásárlás
között az élet értelméről tépelődő angol entellektüelek
zajos örömmel fogadták a televízió számára írt tizenhárom
részes monológsorozatát. Az emberi létezés titkaiba mélyen
belekarcoló, csillogóan szellemes szövegek és az azokat
tolmácsoló ideáltipikus karakterek azonban hamar kinőtték a
képernyőt. A szerző néhány éve el is készítette művének
színpadi változatát, melyet világszerte játszanak, mégpedig
a legnevesebb művészek. Bálint András négy kitűnő színésznőt
talált az egymástól független és mégis szerves egységet
alkotó monológok felvezetésére. Almási Éva hitelesen hozza a
magát mindenbe beleártó, mindenkivel levelező, fontoskodó
vénkisasszonyt, aki végül a börtönben talál rá a szabadságra
és a boldogságra. Börcsök Enikő látható élvezettel lubickol
az alkoholista lelkészfeleség szerepében. A karakter cinikus
humora, álszent környezetével folytatott furmányos
kommunikációja jutalomjátékot ad számára. Béres Ilona
egyszerre rutinos és kreatív, amikor a kertvárosi
langypocsolyában savanyúra pácolódott feleség hirtelenjött
és furcsa ébredését varázsolja a színpadra. Pokorny Lia
pedig zseniálisan magával ragadó, amikor a szereposztó
díványokat gödrösre fekvő, végletekig naiv színésznőcske
vonzó bőrét húzza magára. Négy nő, négy egymástól annyira
távoli és mégis hasonló sors és egy lebilincselően egyszerű
előadás, ahol a hangsúly a szövegen és a színészi játékon
van. Klasszikus és kihagyhatatlan."
a Börcsök Enikő féle lelkészfeleség volt az egyik legjobb, de a többi is zseniális, viszont a Pokornyi Lia féle karakter sajnos maróan ismerős volt, az egyik gyűlölt volt kolléganőm képe derengett fel egy-az-egyben és csak ültem ott, számban savanyú-hányásízzel, ahogy azalatt a pár év alatt míg mellette léteztem. Hogy lehetettett ennyire dilettáns az a nő???
Na, szóval kár volt hogy az volt az utolsó, így nem tudtam továbblépni, és már emberek közé se vágytam, csak arra hogy hazaérjek és aludjak. Kár hogy nem játszanak többet a beszélő fejek közül, mert több részletben megnézném mind a 13-at nagyon nagyon szívesen.
és ha tehetitek nézzétek meg ti is
tegnap sikeres nyomdász-kajtatás - köszönöm mindenkinek a segítséget - után ma megkapjuk a próbanyomatokat délután, és ha okés, akkor estére elkészíti eb a kártyákat, amit szombaton készrenyomnak. Részleteket még babonából nem, majd ha kezünkben a végtermék.
Aztánmeg elrobogtunk a nemzetibe, és fáj még a hasunk, meg lesírtam a sminkem a nagy röhögésben. Mindenkinek csak ajánlani tudom: The Comlete Works of William Shakespeare (abridged)
napok jönnek mennek, meghívóosztás van folyamatosan minden este, vizitálással, beszélgetéssel, vacsorával, hol mi...
terápiás jelleggel a tesómnak keresgéltem meg küldtem öt hetes ikerterhességes ultrahang képeket, hogy tudja majd hogy mit kell néznie jövő hétfőn, mert tuti biztos vagyok benne hogy ikrei lesznek... pasija kicsit ki is van most akadva hogy mi lesz ha tényleg azok lesznek, hiszen nem erre számított, de mondtam is tesómnak, hogy maximum kölcsönadja az egyiket. aztán nevettünk.
csináltam kapribogyós tojássalátát, néztem három rész House MD-t, és újra nem raktam oda mosni, és mostmár úgy kell beverekedni a szennyesruhakupacon keresztül a fürdőszobába.
meg még meglepte eb magunkat egy ígéretes színházjeggyel, illetve este nem mentünk sehova, pedig úgy volt...