De egy gyerek nem csak játék és mese...:

Szóval örülök ha eljutok vécére, a fürdés meg már komoly előszervezést igényel. A melleim már akkorák hogy Lolo Ferrari rotál a sírjában, ellenben bedurrantak, gyulladtak és fájnak, és még csak a tej se jön. Még mindig szivárog alul a vér, kócos vagyok, szomjas és nem eszem. 

Csodálatos egy állapot, én mondom.

Szoptatáskor az első pillant pont olyan érzés mintha egy ipari-tűzőgép csattanna a mellbimbón (igaz utána már nincs fájdalom), a hátam a sok görnyedéstől istentelenül fáj, estére már csillagokat látok, a kialvatlanságtól néha már fejfájás is elkezd gyötörni, de a legrosszabb az amikor vigasztalhatatlanul elkezd sírni, és gőzöd sincs hogy miért, és semmi nem használ, ellenben te elképzelsz minden lehetséges rosszat magadról hogy ennyire szar anya vagy, hogy még megnyugtatni sem tudod.

Szóval az van hogy a világ legjobb és legegyszerűbb és legtökéletesebb dolga a szoptatás, hiszen kéznél van, pont olyan az összetétele mint ami a gyereknek kell, kényelmes, stb.

De mi van akkor ha valakinek ez nem megy? Ha csak a gond meg a baj?

A terhesség alatt a melleim duplájukra nőttek, és nagy naivan azthittem hogy ez így is marad, de a nagy fittyfenét, most hogy elvileg megjött a tej, sikerült még egy duplázást végrehajtaniuk, így most Lolo Ferrari utódjaként emlékez meg majd rólam a világ.

És hogy miért elvileg? Mert 

Leszakad az ember háta, mert ugye csak ülve tud szoptatni, és tegnap összeszámoltam, nettó 13 órát szoptattam... 13 óra görbe háttal ölbe hajolva...