II. Befejező rész

HZs: aztán megjelent egy sárga fényvisszaverő kukáskabátot viselő ember és beleordított a tömegbe, hogy van-e valakinek működő telefonja, mert sérültek vannak a téren
én álltam a kijárathoz a legközelebb, korunk alkalom szülte hőseinek védjegyévé vált szerény mosollyal toltam félre a rózsaszín RAZR-jével társalgó vöröskét, az átázott topja alól átsejlő hatalmas mellbimbó-holdudvaraival ("és képzeld, itt vagyunk most az izé mellett, és a Krisztával egészen szarrááztunk"), elővettem a telefonomat, tárcsáztam a 104-et. Kicsöngés nélkül vették föl
Ellenálltam az irracionális késztetésnek, hogy azt mondjam "This is agent Bauer, get me an ambulance, do it, NOW!"
Csak annyit sikerült kinyögnöm, hogy a balesetet szeretnék bejelenteni a Clark Ádám téren, de azt mondták, hogy tudunk róla, úton vagyunk, majd megszakadt a vonal.
fél órát ácsoroghattunk ott, meghitten összesimulva, szuszogva a párában mint egy vizes birkanyáj
néhány telefongálgattak
"Basszájba Sanyi, nemhiszed el, mekkora kibaszott vihar van, álltunk ott a Marcival, és szállt a szar a szélben" (az alliteráción többen meghökkentek, zavart csend támadt, kuncogással)
30-40 prec után indultam haza
me: nemá
és hol marad a mentős, szájbólszájbalélegeztetős rész?
meg a híró?
meg csáknorisz?
HZs:Kelenföld sötétségbe borult, csak a mentők és a rendőrök kék tetőfényei villogtak, a kísérteties szirénázás és a tüzijáték korditszaga hiradófelvételekből senki által meg nem élt, és mindannyiunk emlékévé kristályosodott képek visszahangjaival kísértett
Tripoli bombázása, a zavart tekintetű amerikai turisták, egyikük egy átvérzett Delta Airlines zsebkendőt szorít a fejéhez
Kuba megszállása, a csónakokba koktélruhában összezsúfolódott szenátorfeleségekkel, miközben még szólnak a Városháza újévet köszöntő harangjai, összekeveredve a folyó felől hallatszó lövöldözés száraz, koppanó pak-pakjával
A Szent Gellért téren egy kidőlt jelzőlámpát fényképezgettek, a Bocskai úton két mobiltelefon szánalmas fényénél egy Suzuzki Swift hátsó szélvédőjét reparálták cellux-szal
me: én a népliget leszakad tetejét láttam
meg az utakat borító mocskot mindenütt
meg fákról leszakadt fél fányi ágakat
nademost tényleg: mi lett a hívott mentővel?
HZs:nemtom. mire kinéztem, már körbezárták azt a környéket, két Skoda rendőrautó, és talán egy mentő állt ott
igazából efogyott az élményanyag, csak az az érzés maradt vissza, ahogy áthajtottam a városon
működésképtelen, vagy sárgán villogó lámpák, ágak, levélszőnyeg, üvegcserepek mindenütt
végig az kísértett, hogyha hátrapillantok, meglátom a Vár fölé emelkedő piszkossárga gombafehőt

Kiküldött helyszíni tudósítónk HZs jelentése a tegnap estéről:

HZs: jóreggelt
me: önnek is
HZs: ezek szerint megúsztad a tüzijátékot
én benne voltam, a klarkádámtérhez én hívtam ki a mentőt
ez volt a második tüzijáték, amire kimentem, mert edetileg a rétbullerrészt akartam megnézni, meg egy kicsit megmerítkezni abban, ahogy a plebs szórakozik
leparkoltam a zinfopark mögött azzal, hogy lesétálok a szent gellért térik
térig
amit akkora "no-scale" aluíniumkerítéssel zártak le, mintha arafat-binladen-bush csúcstalálkozó lenne Dukai Reginával
utána fel akartam menni a citadellához, de unalmukban kutyát aportírozó kommandósok elhajtották a népet a picsába, így gyakorlatilag át kellet másznom a gellérthegyen. a végén már csak két verejtékező Lett turista tartott velem
leballagtam egészen a clark ádám térig, ott örömmel nyugtáztam néhány, még a sziget bejáratától ismerős arcot, akik világító műanyagbizbaszt forgalmaztak a vagyonőrplusz hátuljából a fehér térdnadrágos árufeltötlőknek
a lágymányosi híd irányában, kelenföld fölött úgy villogott az ég, mint a harmadik típusú találkozásokban
Fellőtték az első néhány petárdát, és gyakorlatilag ezzel egyidőben akkora szélroham tört a tömegre, hogy látható volt a lökéshullámfront előrehaladása, portengerrel, műanyagpohárral, svájcisapkával
Baltaarcúék háromtagú, négykerekű, másfélszobás családját szabályosan lekaszálta a szél mellettem
utána megjött a vízszintes eső, jégkásával, fullasztó hullámokban, és kialudt az összes fény
Egy dörrenéssel eltűnt a sörsátor ponyvája, a menekülők térdig gázoltak a sósperecben
a földön sáványvizes palackok gurultak, mint a kézigránátok, mindenki rajtuk botladozott
az emberek elkezdtek sikítozni, 50-60 ember a régi villamosalagút bejárata felé rohant, egymást letaposva, a víz meg utánuk
A sörsátor helyén egy kidőlt fát láttam, és pár embert, ahogy az autómosók gőzborotvájára emlékeztető módon szakadó, furcsán langyos esőben megpróbálták arrébvonszolni
akkor érkezett az alsó rakpartokon szorongó tömeg első hulláma, láttam, ahogy valaki kitép egy csecsemőt a babakocsiból, azzal a karján menekül, miközben a kocsit etiporja a hömpölygő tömeg
én megpróbáltam az Alagút szája felé mozdulni, hátha egy kicsit védettebb, de az úttesten ömlött befelé a víz, úgy tűnt a tömegben nem lehet átgázolni rajta, ezért a sörsátor romjainak irányában kerestem menedéket
Az egészben volt valami kísértetiesen valószerűtlen: a filmek által bemutatott dolby digital fx katasztrófahelyzetek tökéletes átélhetetlenségükkel, az emberi lépték hiányával régen háttérzajjá lényegültek: ez az a része a filmnek, amikor hátradőlök, megnézem, hogy a popkornos zacskó alján tényleg már csak azok a kis kemény, végeltesen sós göbök maradtak-e, amik beleszorulnak a fogamba
papírízű korty a kóla aljából, megnézem, jött-e sms-em
Pont emiatt egy testközelből átélt hasonló szituáció is idegen, személytelen
A telefonomat belecsomagoltam egy Coop nájlonszatyorba
Az ordítás, hogy "valaki hívja mentőket, azonnal", annyira banálisan hangzott, mintha azt mondták volna, hogy először a nőket és a gyerekeket
De abszolút nem éreztem úgy, hogy részese lennék az eseményeknek
Az egyik felállványozott bérház kapuját kinyitották, benyomakodtunk, bokáig érő vízben, összepréselődve, mint a nyékládházi vizespólóverseny döntője
Az időkapcsoló leoltotta a lépcsőhőzvilágítást, teljes sötétség támadt
Néhány másodpercre, a tömegen valami elemi rettenet hullámzott végig