EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen


2010. augusztus 16. - Mirwen

most hogy ilyen időmilliomos vagyok, had ajánljam a nyár dalát mindenkinek aki szereti:

 

Katie Melua - The Flood (Jakwob Remix) [NEW 2010]


Egy - megérett a meggy

Ezzel már adós vagyok egy ideje, ugyanis július elsején Zsófi megkapta az első kanál gyümölcslevét: meggylé.

Történt ugyanis, hogy kicsit meg volt fázva, és adtam neki cévitamint, meg megmutattam az otthoni dokibácsinak, akit nagyon szeretek és megbízok benne, ő meg  azt mondta hogy ne cévitamint adjak neki hanem akkor már gyümölcslét. Jól meglepődtem, hiszen eddig úgy voltam vele hogy a mai állás szerint fél éves korig semmit, csak anyatej (ill. tápszer ofkorz).

Aztán elmagyarázta, hogy a tudomány legeslegújabb állása szerint érdemes négy-öt hónapos korban megkezdeni az idénygyümölcsök levének kóstoltatását, sőt a gluténnel se szabad várni egy éves korig, az menjen fél éves kortól. (a tej még mindig sokáig tiltólistás.) Így sokkal jobban elkerülhető az allergia.

Főleg nekünk jó, mert itt a nyár, friss a meggy, alma, körte meg a barack (minél szőrtelenebb), abból nyomjak levet, tuti jobb C vitamin forrás, és ráadásul megízleli. Lassan egy-egy kanál lével kezdjem, aztán menjen fel kb 20-ig, stagnáljon, majd jöjjön a következő gyümölcs az előző - már megszokott - ízhez keverve, majd fokozatosan "kitisztulva". Persze ez még abszolút nem számít bele az étkezési mennyiségbe.

Aztán kábé fél éves lesz, és akkor meg már mehet a gyümölcs pürésítve is.

Szóval meggy már terítéken, megy a pici szitába a négy szem, paszírozom, és aztán meg jót lehet derülni a különböző fintorgásokon

Adblock

 

AOR

Van Halen Top 10 megy épp a VH1-on, én meg közben elmerengtem 

Előkészítő meg egyetem alatt nagyon sokat online szerepjátékoztam, de mindezt egész a nerdség olyan fokáig, hogy egy sráccal egymásba szerettünk úgy hogy életben egyszer sem találkozunk, képet se láttunk a másikról, semmi. Aztán egyszer nem bírta tovább, és eljött hozzám meglátogatni, és hozott ajándékba egy válogatáskazettát. Lehet hogy másnak ilyennek van tele a padlás, de nekem ez volt az első ilyen jellegű ajándékom, és nagyon lenyűgözött hogy egy csomó időt kellett vele melóznia mire összerakhatta. A zenéket mikor megláttam, még csak nem is ismertem, mind AOR zene, leginkább Van Halen. Semmit se tudtam róluk, a rock nem is volt az én világom, de aztán annyit hallgattam a találkozó után hogy nagyon megszerettem, és azóta is az a göndör hosszúhajú srác jut róluk az eszembe aki képes volt több órát vonatozni értem...

Van Halen - Jump

Adblock

hogy mi lett végülis a találkából? Ahogy az lenni szokott az ilyen Cyrano-s helyzetekben, nemsokminden, hiszen abban a pillanatban megöltük a több hónapja dédelgetett illúziót amint találkoztunk. És egy fejjel alacsonyabb is volt nálam. De nagymamaként is idétlenül fogok mosolyogni a Van Halen számok alatt.

Back to the future

épp TG-vel maileztem a régi idők felett révedezve, amikor a zenék felé terelődött a téma. Ekkor levadásztam a polcról a 97-98-as cédéimet, és a csodával határos módon felismerte, sőt le is játszotta a gép őket, úgyhogy egy kis csemegézés:

RMB - Spring https://www.youtube.com/watch?v=glhZI86Ed2s

Energy 52 - Cafe Del Mar https://www.youtube.com/watch?v=hpX4LL-eS1s

Three Drives On A Vinyl - Greece 2000 https://www.youtube.com/watch?v=uo7BGatzXio

Marusha - Deep https://www.youtube.com/watch?v=j8dSRvZzGIk
Jaydee - Plastic Dreams https://www.youtube.com/watch?v=WRAxij_VrOE

Dune - Hardcore Vibes https://www.youtube.com/watch?v=oAlRtCyr0sQ

Nalin&Kane - Beachball https://www.youtube.com/watch?v=UE-ZRs6AoJ0
Future Breeze: Cruel World: https://www.youtube.com/watch?v=znYgu5wJjEU
Dumonde: See the light https://www.youtube.com/watch?v=wlwAispGp9A
Arrakis - The Spice https://www.youtube.com/watch?v=lcXp_s7CnuU
BBE - 7days and 1week https://www.youtube.com/watch?v=OR6PitynLd0
U.S.U.R.A - Open your mind https://www.youtube.com/watch?v=yHwcFufxwHU
U96 - Das Boot https://www.youtube.com/watch?v=Nwc0shJ2aYc

Apollo 440 - Ain't talkin' Bout Dub https://www.youtube.com/watch?v=XIJmoNjFhQ0

Blue Boy - Remember me https://www.youtube.com/watch?v=VGK_61omGYs

Celvin Rotane - Magnum https://www.youtube.com/watch?v=wF-Q1hY9jnE

Chicane - Offshore https://www.youtube.com/watch?v=CrMEotjvhBo

 

másnak is hátborzongató, karon-szőr-állító, himnusz szerű zenék ezek? És a legjobb a kapcsolódó youtube-os kommenteket olvasgatni.

Hollywood-i szuperprodukció

na, készen lett tegnap éjjel a cuccos. Igen, az volt a gond, hogy a szerencsétlen progi .bmp-ben(!!) mentett el minden egyes képkockát, ezért lett a végső mozgófilm majdnem két gigabájt.

de ezt divx-be átkonvertálva már csak 4 mega lett, az meg már ment is fel a youtube-ra.

és íme:

Adblock

 

itt a link, arra az esetre hogy ha a beágyazott videó "We're sorry... blabla"-val valamiért nem elérhető mégsem: https://www.youtube.com/watch?v=_wA3OrmnwiA

Szóval ez itt egy perc az egészből, de minden benne van.

Egy kis műsorfüzet hozzá:

0:00-0:12-ig a mélységgel játszva az egész gyerek bemutatása, igen ott középen az a kis izé, ami olyan fura gumimaciszerű. Felül van a feje, alatta a teste, ilyenkor még ez a két rész majdnem egyforma méretű, meg hozzá a kis végtagkezdemények.

0:13-tól elkezd mozogni, elég jól lehet látni hogy külön mozdul a teste, aztán meg a végtagjai

0:43-tól kicsit nyugiban van, de ekkor jól lehet látni azt a kábé kétszer két pixelt ami a szive, és ahogy az dobog

0:49-nél meg átvált a nőci szívdobogás frekvencianéző üzemmódba, aminek elvileg hangja is van, gyakorlatilag nagyon nagyon halk lett a konvertálás során. Szóval itt hozzá kell képzelni egy a minta szerinti nagyon gyors hangos kistraktorszivecskét. szmájli.

süti beállítások módosítása