elkezdtem tegnap este Csernus doki "A Férfi" c. könyvét.alapból nem szeretem Csernust, mert túlságosan úthenger, bár biztos azért nem szeretem, mert félnék egy ilyen úthenger mit passzírozna ki belőlem.

amit eddig olvastam, abban van sok jó meglátás, nagyon az elején vagyok, de valaki aki olvasta még most szóljon vagy nyugtasson meg, hogy a sok fikázáson kívül van benne valami konkrét építő jellegű hozzászólás is?
az a bajom hogy az jön ki hogy minden férfi ilyen meg olyan. De komolyan, van olyan hogy tökéletes férfi? szerintem ugyanúgy nincs ilyen mint tökéletes nő. és nem is kell. az olyan mintha két tökéletes négyszög lenne, és úgy akarnának _kerek_ egészet alkotni.ahhoz jing-jang szerűen formátlan kis puzzlénak kell lenni, saját formánkkal és a  másikéval tisztában lenni, és elfogadni hogy így leszünk egyek. hogy dinamikus az egész.

(meg közben leszámolni a "mérgező szülők"től hozott mintákkal.)

nem tudom másra fogni ezt a nagy szentimentális hullámot.

még egy figyelmeztetés: tilos terhesen Robin Hobb-ot (ki)olvasni. Garantált egész estés trüfögős sírás pufira dagadt szemekkel és egy vagon zsebkendővel.

Egy barátnőm tanácsára megvettem a Bába válaszol című könyvet, aminek tényleg nagyon tetszik a hozzáállása az egész témához, bár néha túl GerébÁgis nekem. Meg a homeopátia is csak szemfényvesztés szerintem, de nem is ez a lényeg.

Azért hoztam fel, mert tegnap este olvastam benne a gyerekszületéssel és az elképzelésekkel kapcsolatban ezt a kis szöveget:

Először egészen másképpen lesz.

Másodszor úgy, ahogyan a szülők gondolják.

Harmadszor pedig minden magától kialakul!

és nagyon megfogott...

Valahogy annyira aktuálisnak érzem, mert igaz hogy csak az első gyerekem várom, de mégis ahhoz képest hogy hogy gondoltam, hogy milyen elképzeléseim voltak a gyerekkel való törődéssel, a hozzáállással a legelején, úgy két-három éve, ahhoz képes iszonyú nagy pálforduláson mentem keresztül. 

Lehet hogy ez őrültség, de az első babám együtt fogant tesómmal, nekem elment, de Bercike ugye megmaradt, végigéltem azt a terhességet is, és a születést meg mindent. Majd a második baba Zsuval együtt fogant, azt a terhességet is végigkísértem, de legalábbis láttam hogy növekszik, hogy alakul az egész. 

És most itt tartok, kvázi a harmadik gyerekemnél, és tényleg úgy érzem hogy minden magától kialakul.

Például kaptam egy lehetőséget hogy elmenjek ultrahangra ingyen bármikor, és régen tudom hogy a hír meghallgatása utáni öt percben már csomagoltam volna hogy megyek és nézzük már meg végre hogy lány vagy fiú, hiszen az most derül majd ki, de most annyira nem érdekel. Érzem, és jól van, és én is jól vagyok, és még ráérünk a két hét múlva esedékes genetikai ultrahangig bőven, és most hova rohanjak? Minek siettessem?

hétfőn rendeltem, kedden kihozták és este már azzal az ölemben aludtam el.

A Szakácskönyv.

Messze megéri a pénzét.

meló után a rádai utcai Leroyban kötöttünk ki HZs-vel, és végre odaadhattam neki a kalandos úton beszerzett karácsonyi ajándék könyvét, meg rendeltünk sushit, én meg kaptam egy csomó mindent, többekközt Hiroshige és Hokusai eredeti metszeteivel díszített naptárat, meg gyanús arab üccsit dubaiból, meg egypár kúl Muji cuccot Londonból. Volt még szó Solarisról, Pattern Recognitionről és a The Lost Roomról, a Trurl féle Eletrubadúrról, Babelről, majd miután megígértettük egymással hogy majd csak a következő sarkon hajigáljuk a kukába az ajándékokat, elváltunk a templom tövében, tanúnk csak a hold.

aztán átrobogtam Á velkám bulijára, ahol degeszre ettük magunkat keszadíjjával amin hálápennyó volt, volt még takkosz és szalsza hozzá meg tekila, citrom nélkül. Aztán előkerült egy kék szelence, belőle az indiai fehér tubák és sodródott egy papírkétszázas, alakult a porcsík a bankkártya mentén, és a végeredmény: egy rakás könnyező ember. Mivel sofőr voltam, természetesen már spanglizni se volt kedvem - rohadt egy világ a józanoké a bulizók között... - úgyhogy tizenegykor nyűgösen, picsogva bejelentettem hogy én akkor most haza, mert fáradtvagyok, meg holnap meló, meg különben is vár a hollókirály.

még olvasom az Emlékezz Philebasra-t, de már nem tudtam ellenállni tegnap este hogy meg ne vegyem a soronkövetkező Ian M. Banks regényt, a Fegyver a kézben-t.

'Banks is a phenomenon ... wildly successful, fearlessly creative' William Gibson

narancsos-kólás Hubbabubbát majszolok lassan, és azon merengek hogy legyen végre öt óra, és mehessek haza, mert otthon vár az újabb könyv, amit ez után az Ian M. Banks könyv után vettem. A Játékmester ugyan pofátlan nyúlása Herman Hesse Üveggyöngyjátékának, mégis zseniális olvasnivaló volt napozáshoz, úgyhogy kap mégegy esélyt Ian M. Banks bizonyításra, hogy kiállja-e az depressziós őszi sötétben, szobában innen-onnan lopott percekben olvasást. Ezen kívül nyaralásra vettem vagy hat könyvet: Paulo Coelho Alchemist-jét, hogy megnézzem már végre hogy mit is tud ez a pasas akiért ekkora rajongás megy, nos a végén már türelmetlenül lapozgattam csak, aztán megkönnyebbülve csaptam le ... Aztán Tishbe Nissen - Good people of New York, ez remek regény (mondjuk ez kivételesen a Központi Könyvtárból), aztán Nick Hornby - Fever Pitch-be kezdtem bele, de azt lepasszoltam ebnek, mert túl sör és fociszagú volt az eleje, meg akkor még zúgott a fejem az Alchemist lila ködétől... vár még Junichiro Tanizaki - The Makioka Sisters is a kjúban, bár már belelapozgattam suttyomban. elfelejtettem megemlíteni Stanislaw Lem - Solaris-át, mert azt meg kölcsönadtam anyámnak.

jó volt olvasni sokatsokat egyszerre.

és megvettem tegnap újra az egyik kedvenc íróm kedvenc regényét, amit egyszer kölcsönadtam, és jól elvesztettek: Gilberth Keith Chesterton - Az ember aki csütörtök volt. és ráadásul ez valami szpesöl edisön, mert még a Brown atyás kisnovellák egy része is benne van, és szép keményfedeles, és az elmaradhatatlan Tettamanti Béla rajzok, és még kis selyem könyvjelző is van beépítve default! boldogság!