EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

lassan leáll az agyam

2008. szeptember 12. - Mirwen

Egy barátnőm tanácsára megvettem a Bába válaszol című könyvet, aminek tényleg nagyon tetszik a hozzáállása az egész témához, bár néha túl GerébÁgis nekem. Meg a homeopátia is csak szemfényvesztés szerintem, de nem is ez a lényeg.

Azért hoztam fel, mert tegnap este olvastam benne a gyerekszületéssel és az elképzelésekkel kapcsolatban ezt a kis szöveget:

Először egészen másképpen lesz.

Másodszor úgy, ahogyan a szülők gondolják.

Harmadszor pedig minden magától kialakul!

és nagyon megfogott...

Valahogy annyira aktuálisnak érzem, mert igaz hogy csak az első gyerekem várom, de mégis ahhoz képest hogy hogy gondoltam, hogy milyen elképzeléseim voltak a gyerekkel való törődéssel, a hozzáállással a legelején, úgy két-három éve, ahhoz képes iszonyú nagy pálforduláson mentem keresztül. 

Lehet hogy ez őrültség, de az első babám együtt fogant tesómmal, nekem elment, de Bercike ugye megmaradt, végigéltem azt a terhességet is, és a születést meg mindent. Majd a második baba Zsuval együtt fogant, azt a terhességet is végigkísértem, de legalábbis láttam hogy növekszik, hogy alakul az egész. 

És most itt tartok, kvázi a harmadik gyerekemnél, és tényleg úgy érzem hogy minden magától kialakul.

Például kaptam egy lehetőséget hogy elmenjek ultrahangra ingyen bármikor, és régen tudom hogy a hír meghallgatása utáni öt percben már csomagoltam volna hogy megyek és nézzük már meg végre hogy lány vagy fiú, hiszen az most derül majd ki, de most annyira nem érdekel. Érzem, és jól van, és én is jól vagyok, és még ráérünk a két hét múlva esedékes genetikai ultrahangig bőven, és most hova rohanjak? Minek siettessem?

A bejegyzés trackback címe:

https://mirwen.blog.hu/api/trackback/id/tr545664764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása