Ma voltam bent remélhetőleg utoljára a munkahelyemen, intézni a táppénzes papírokat, adóbevallásosdit, cafeteriát, telefont, TGYÁS, GYED, stb dolgokat kérdezni, meg hasonló ínyencségek.

Nagy kő esett le a szívemről, mert eddig ettől a részétől irtóztam mint a ménkűtől, és nagyon jó volt most tiszta vizet önteni a pohárba, hogy elmagyarázták hogy mégis mit meg hogy, legalábbis az elejét, szóval most megnyugodtam, látom az a fényt az alagút végén, és most már nem függ a fejem felett a nyomasztó érzés mint Damoklész kardja.

És ezzel megdöntöttem az egy bekezdésen belül elpuffogtatható közmondások/aforizmák számának rekordját.

Ja, és el is felejtettem idáig megemlíteni, hogy pénteken lett új telefonom is, Nokia E65. Gyönyörűséges és mélysötétbarna, de a laptop elvakított eddig, illetve még egy kicsit idegenkedtünk egymástól én és az E65. Meg aztán kicsit megcsalásnak is éreztem a hűséges társamtól, a 6230i-től ezt.

Azt ma kellett leadjam, egy új dolgozó fogja kapni. Ésmég csak halvány elképzelése se lesz hogy miket élt át velem az a telefon... Hogy csak egy eklatáns példát említsek: a sarkán felül az a picike folytonossági hiány, nos az akkor keletkezett, amikor az esküvőm másnapján a pánikrohamom alatt úgy a falhoz csaptam úgy jó öt méterről hogy darabokra esett, de kitartott, és semmi baja nem lett - ez persze csak később derült ki. Vagy az utóbbi évek összes mobilos fotója is ezzel készült, a szigeten is ezt szorongattam, fogorvosnál is csak egy hülye fényképezi a száját beavatkozás közben (ezt nem mertem posztolni), lehet találgatni hogy ki az, még szerencse hogy ennél a műtétnél altattak... Ha nincs, akkor nem tudom volna megörökíteni az örökkévalóságnak munkatársam varázspálcáját, vagy a geciszagú fát se, meg a vécépapíros valentinnapot.

és így tovább...

Szóval ég veled hűséges kis telefonom, remélem jó új gazdád lesz.

tegnap megtaláltam a befutót egy DELL Inspiron 1525-ösben, abból is a Commotion vagy a Chill. Ki is néztem, hogy van belőle mammutban raktáron, az nyitva is van, pénzem is megjött, irány megvenni. Aztán természetesen koppanás mint cserebogár a szélvédőn: Nincs már nekik meg az az egy példány, mert eladták. Hogy mikor lesz? Nemtudjuk.

Hátköszönömszépen. most szétnézés újra és várakozás meg net túrás.

amúgy ma felmentettettem magam a kenopizás és a bobozás alól, a strandot nem is mondva, úgyhogy egyedüli lúzer faszként ülök itt az irodában és böködöm a billentyűzetet ahelyetthogy...  ellenben este meg mehetek, főzhetek 24 emberre vörösboros marhagulyást. Majd lehet rám gondolni amikor 35 fokban épp a tüzet rakom.

ma délután céges-testületileg kivonultunk a vidámparkba, ahol én ha jól emlékszem, talán 5 évesen lehettem utoljára. Namármost persze nem ülhettem fel mindenre, de azért nehogymár ne utazzak a szellemvasúton... váhá... jól beparáztatott az egyik kollégám hogy lesz egy pók, mert egyedül voltam, és végig ilyen horrorfilmbe illő ijesztős hatalmas pókra vártam, amit majd jól belógatnak hirtelen pont az arcom elé, de persze csak ilyen stabil féle volt. Meg úgy ánblokk minden a hatvan-hetvenes évekből maradt, a tükörlabirintus is meg minden. Vagy mégrégebbről. mint a körhinta vagy a fa hullámvasút.

A szellemvasúton kívül még a körhintára ültem fel, arra a barokkos teremben lévő faragott lovacskásra, de rájöttünk, miután a következő menetben mellém ültek ketten Cs és T is, hogy ez a kerek, beforgathatós cucc a legdurvább az egész vidámparkban, mert a többiek hiába voltak előtte a Looping Staron vagy hatszor, meg a kilövősön meg mittoménhol, itt majdnem behánytak. Persze nem kellett volna kinézni a kis forgós izéből, ami amúgy egy megtermett csészének felelt meg.

Nekem az óriáskerék tetején volt egy kis kézremegésem, amikor megállapítottuk hogy milyen magasan vagyunk és mennyire iszonyat rozsdás minden egyes fémdarab ezen a lélekvesztőn.

A legviccesebb viszont a Mesehajó volt, ami ugye csak egy bárgyú kis csónak egy bárgyú kis vizecskén, folyik, mozog, és közben kétoldalt mesefigurák. Nos ide két csónakkal mentünk be, elöl négyen, kis késleltetéssel mögöttük mi négyen, és miven nagyon szűk a folyosó amin vezet az út, rájöttünk hogy ha elkezdjük a falba kapaszkodva hajtani a csónakot akkor utolérjük az elölhaladókat. Igenám, de annyira gyerek-biztosra mentek az építtetők, hogy semmi mélysége sincs kvázi-barlangpatakocskának, ezért az egyik kanyarban az elöl lévők nemes egyszerűséggel megfeneklettek. Se előre, se hátra... már épp azon gondolkodtunk hogy vajon mennyi idő múlva vennék észre hogy nincs meg két csónak, amikor rájöttek hogy valahogy el kéne mozdulni, és belekapaszkodtak a falba, és egy-két-há! próbáltak előrébb vánszorogni lépésenként nem kevés munkával. Persze mi hátul sírtunk a röhögéstől, hogy a legvadabb vidámparki móka a Mesehajó...

ma már újra meló.

és amikor végiglapoztam az eddigi méleket amik a melóhelyi postaládámban vártak, kellemetlen érzés kerített hatalmába. Ugyanis az Utált Létra nevű kollégám nem az első blogot ajánlotta hol ezért hol azért a figyelmünkbe. Azaz blogokat túr, keres, olvas. Ugye nem fogja ezt megtalálni? Vagy ugye ha megtalálja, legalább tudni fogja hogy hol a helye?

ilyen nagyon retro bulin voltam csütörtök este, céges rendezésben, és egész jól sikerült. Hajnal egykor tántorogtunk hazafele.  A mélypont az volt amikor épp a teljesen illuminált társasággal állunk kint a cigizős helyen, és RP megjegyzi jó hangosan hogy "azért majd rólam nem írsz ilyen rosszakat a blogodban?"és akkor hirtelen kijózanodva csissegtem meg intettem hogy azonnal hallgasson el. Elég hideg zuhany volt megtudni hogy tudja, sőt olvassa a blogot (Helló!), pedig eléggé sejthettem volna. Mindegy. 

Van egy kollégám, F, aki az a szótlan-dolgozok-keményen típus, nem szól soha szinte egy szót sem, feltűnősködés kerülve, még talán nevetni se láttam igazán hangosan. Szóval épp a karaoke repertoárt néztük az asztalnál, amikoris Cs mutatta hogy van egy olyan szám hogy "Elment a Lidi néni a vásárba". Jót röhögtünk, aztán szó szót követett, egyszercsak mondtam F-nek hogy ha elénekli nekem azt karaoken, akkor leveszem a fölsőm. Merthogy úúgyis papírkutya a dologhoz, és akartam kicsit cinkelni. Nna, ezt meghallotta több kollégám is, innentől egyesült erővel itatták F-et, meg szították a hangulatot, aztán a lényeg, hogy perszehogy elénekelte. 

Szóval soha ne fogadj semmiben, még ha tuti biztos vagy a végkifejletben. 

bicajjal jöttem munkába. Egy órája érkeztem, de még mindig úgy érzem hogy piros a fejem.

Egész jó, meg persze kibírható. már csak a kondin kell dolgozni és mégjobb lesz. Jameg kérnék a bicikliútra végig tükörsima aszfaltot, köszönöm!

akkor használjuk terápiás céllal a blogot.

Van egy új kollégám, nevezzzük Létrának, akit olyan mélyen és borzasztóan utálok, hogy az már nonszensz. Alig került ide és fontoskodik, jópofizik, közben pedig nem is vicces, rádtukmálja magát, idétlen, nagyszájú és még béna is.  A lényeg hogy a múltkori BKV sztrájk előtt megtudta hogy ugyanarra lakom mint ő és ajánlották neki hogy kérdezzen meg engem hogy elhoznánk-e. Komolyan nem tudom leírni hogy milyen végtelenül szarul voltam vasárnap este amikor jött az sms hogy jöhet-e másnap. Fizikai fájdalom volt arra gondolnom hogy majd jön és beül a kocsiba és ....áááá ... gyalog akartam menni, meg bicajjal (ami akkor még szereletlen volt) meg bánomisén, csak ne vele...

Komolyan sírtam is a kétségbeesett szorongásos tehetetlenségemben.

Szánalmas.

de aztán eszembejutott hogy mekkora gyökérparasztnak tartanának ha nem hoznánk el (esik az eső), úgyhogy megírtam hogy jöjjön. 

Holnap BKV sztrájk. Ma munka után a frissen visszaszerzett bicajommal gyakorolótekerést végzünk, holnap meg bicaj. 

azaz amit utálok Létrában, azok az én szar tulajdonságaim. Igen.

kollektív fejtágítás volt, amin az egész cég részt vett az ebédlőben, szerencsére két óra helyett egy alatt lezavarták, ezért mikor vége lett felvetette Cs az ötletet hogy mi lenne ha kimennénk fagyizni, és rögtön csatlakoztak páran, de amikor elkezdett kitódulni a nép, akkor B-t elsodorta, akinek még akartunk szólni, a nagy zajban viszont nem hallotta volna, ezért csak annyit kiáltottunk utána hogy "B!!", és utána én roppant kreatívan elkezdtem jelelni hogy "fagyizni van-e kedved?"...

igen, ott a háromszáz pasi között kezdtem el lelkesen mutogatni hogy "nincs-e kedved hozzá hogy leszopjalak"... 

egyik kollégámmal éppen ezzel a kvízzel vagyunk el már pont egy hete, miközben pár asztallal arrébb a másik csoportban legóznak. Technic-ből építenek épp valamilyen robotot. Közben a vaníliás karikákból szedegetik össze az ajándéknak mellécsomagolt húsvéti barkadíszeket és az egyik fikuszon kötnek ki. A halakhoz még tegnap hozott M egy adag jávai mohát, azt is már a vizinövény-kaspókhoz applikáltuk.

lassan dolgozni is kéne valamit