van ugye Manci kutyám, aki egy három éves kis (mint egy kamasz macska) fehér máltai selyemkutya, és anyáméknál él mint eddigi unokapótló. A máltai kutyusok szőre más mint a többi kutyáé, mert olyan mint az emberi haj: állandóan nő, úgyhogy viszonylag gyakran kell vinni kutyakozmetikushoz, mert mi nem szeretjük megnöveszteni ilyen idétlen copfos kispicsa kutyásra a szőrét, hanem aranyos kisbárányosan rövid a sztájl.
Ma is épp mentek anyuék a kozmetikushoz hogy elhozzák, apu bement a kutyáért, és mivel apróra meg van fürdetve ilyenkor, a hóna alá csapta Mancit, és úgy grasszált a kocsihoz. Már csak úgy harminc méterre lehetett a kocsitól, amikor észrevette apám hogy egy szembejövő férfi hosszan a szemébe néz, aztán egy szégyellős de kacér mosollyal rákacsint.
Otthon általános a derültség, és szorosan zárt farpofákról, élénk röhögéstől, meg éntöbbénemhozomelakutyát-tól hangos a ház.
