már 9. napja tart a szobafogság, amúgy is kezdek belezöldülni, de most hogy itt a jóidő, végképp nem tudom hogy bírjuk ki még péntekig.

gyereknek amúgy semmi baja már, pénteken ezd dokinéni is megerősítette, de ez a lábadozós rész, az antibiotikumot meg még amúgy is ennie kell péntekig.

rajtam cecelégy szerű alváskór még mindig. ma is sikerült - egy etetéssel - majdnem 12 órát aludnom, a reggeli ügyeletes eb volt, bár Zsófi is 9 felé kelt csak.

eb pénteken vett biciklis gyerekülést, meg szupercuki rózsaszín mini bukósisakot, és egy próbakörre azért lecsempészte Zsófit, aki nagyon élvezte. Jó kis bringázások következnek majd, azt látom.

bicajjal jöttem munkába. Egy órája érkeztem, de még mindig úgy érzem hogy piros a fejem.

Egész jó, meg persze kibírható. már csak a kondin kell dolgozni és mégjobb lesz. Jameg kérnék a bicikliútra végig tükörsima aszfaltot, köszönöm!

Vasárnap meg gyönyörű idő, szóval vegyük elő végre a bicajt, és végre nézzük meg az útvonalat a munkahelyemig. Elég jó út, emelkedő alig, sok gyalogos, de gond nélkül teljesítve az első 7,5km, még a garázsajtót is kipróbáltam hogy nyitja-e a kártyám. Szuper, menjünk akkor haza. Útközben még beültünk a Gyorskocsi utcában egy sörre meg egy leberkase-re, mint ebéd, majd otthon szinte csak zuhanyozni maradt idő és máris indulhattunk a critical mass-ra. A deákon gyülekezés, beszarás nagy tömeg, majd elindultunk. 1 ÓRA volt a deák és az Astoria közötti táv, de félelmetes módon senki se bosszankodott. Majd végigtekertünk a távon, de mikor rákanyarodtunk az Andrássy-ra, akkor éreztem hogy kész vége, nekem elfogyott mára a bicikli-erőm, de ha már itt vagyunk, akkor jussunk el az emelésig a városligetbe, úgyhogy kicsit fogszorítva, de mentem tovább. Városliget meg átalakult bringás-szigetté, nagyon klassz volt, tényleg nagyon sokan voltunk, aztán emelés, majd mi hazafelé, ekkorra már nyűgös voltam, a fenekem lilára törte az ülés, emiatt félig az ülés felett tartottam magam, amiatt meg a lábam kezdett bedurranni, közben meg már szelesebb is lett az idő, a lényeg hogy mire az árpád hídhoz értünk, addigra más sírni tudtam volna, úgyhogy a Szentlélek tértől már a kockakövekre hivatkozva csak toltam hazáig a bringát.

41 km volt tegnap a többévnyi nulla centiméternyi tekerés után. Szerintem még egy kis megfázás is - érzem nagyon a tüdőm -, meg egy kis napszúrás is - fáj a fejem -, meg az izmaim, amiket mintha kiklopfoltak volna..... szóval egy roncs vagyok, alig tudtam aludni valamit.

hát így sportoljon az ember... Persze rinyálni nem igazán lehet, hiszen a kollégám pl szombaton nyomott egy Mátra teljesítménytúrát 56 km-en, majd vasárnap mintegy levezetésképp 120km bicajt... én meg attól tettem függővé hogy jövök-e ma egyáltalán (persze kocsival) dolgozni, hogy fel tudok-e állni a vécéről.

képek még itt

akkor használjuk terápiás céllal a blogot.

Van egy új kollégám, nevezzzük Létrának, akit olyan mélyen és borzasztóan utálok, hogy az már nonszensz. Alig került ide és fontoskodik, jópofizik, közben pedig nem is vicces, rádtukmálja magát, idétlen, nagyszájú és még béna is.  A lényeg hogy a múltkori BKV sztrájk előtt megtudta hogy ugyanarra lakom mint ő és ajánlották neki hogy kérdezzen meg engem hogy elhoznánk-e. Komolyan nem tudom leírni hogy milyen végtelenül szarul voltam vasárnap este amikor jött az sms hogy jöhet-e másnap. Fizikai fájdalom volt arra gondolnom hogy majd jön és beül a kocsiba és ....áááá ... gyalog akartam menni, meg bicajjal (ami akkor még szereletlen volt) meg bánomisén, csak ne vele...

Komolyan sírtam is a kétségbeesett szorongásos tehetetlenségemben.

Szánalmas.

de aztán eszembejutott hogy mekkora gyökérparasztnak tartanának ha nem hoznánk el (esik az eső), úgyhogy megírtam hogy jöjjön. 

Holnap BKV sztrájk. Ma munka után a frissen visszaszerzett bicajommal gyakorolótekerést végzünk, holnap meg bicaj. 

azaz amit utálok Létrában, azok az én szar tulajdonságaim. Igen.

tegnap KCs-vel kisrablóztunk, a szokásos tatárbífsztek extra adag lilahagymával meg egy-egy pohár vörösborral, mondanom se kell hogy mennyire jó volt, és hogy mennyire hiányoznak nekem a régi krumpliföldi kollégák... Lassan öt éve hogy elhagytam azt az osztályt és mégis, a mai napig szinte mindennap kommunikálunk, pedig lassan már mindenki más kontinensen tartózkodik.

A nap meglepetése Pep volt, aki reggel még ezt a hetet is bizonytalanra ígérte, viszont öt felé telefonált hogy kész is a bicaj, mehetek érte, fékek kafák és még a hátsó lámpát is megcsinálta. Aranykezű bicajszerető-szerelők szevasztok!

csütörtökön leadtuk a Bike Bergussonba a bicajom nagygenerálra, amit nem vállaltak el, mert régi holland dobfékes szegény, úgyhogy csak kisgenerál, ami gyakorlatilag váltóbeállítás, zsírozás, új huzal meg talán kicsit meghúzták a fékeket is, de csak úgy a bowden végénél. A fék miatt még mindig keresgélek hogy hol lehetne megcsináltatni, mert elég kevéssé fog, de mondjuk sosem volt az a meghúzom-orrabukok ereje, úgyhogy megszoktam. Nomeg ugye nem hatvan kilóméterperórával száguldozok, hanem mondjuk gyökkettő. Péntek este mentünk is érte, és egy szombati téves anyós-szülinapozás után vasárnap nagy zölden kimentünk tesómékhoz szuburbiába bicajtmosni. A zöldség kimerült abban hogy eb bringán tekert, én viszont a kettészedett bicajjal a csomagtartóban kocsival. Igaz hogy csak alig húsz kilóméter, és általános isiben letekertünk a Tiszához hárman barátnők, ami 60 kilométer (30 oda, 30 vissza), de az régen volt, és akkor valahogy még minden ment.

Szóval kimentünk, lemostuk a bringákat, én még fogkefét is vittem, és a küllőket is végigmostam egyesével, úgyhogy szegény Batavusom amennyire csak lehet most jól néz ki. Ezután felapplikáltuk az első és hátsó villógókat - mert a dinamósat csak végszükség esetén kapcsolnám be -, majd az első kosarat, ami nagy királyság, mert lehet retiküllel is közlekedni majd. Én ugyanis nem ezt az ámerikai típusú bringázást favorizálom, amikor mint egy majom mindenki cicanaciban meg fejfedőben meg iszonyat sportos-beöltözősen, hanem a holland sztájlt, amikor kiskosztümben tekersz, mert nem sportolni vágysz, hanem A-ból B-be jutni. Lehet megkövezni, mert nem veszek bukósisakot se, igaz nem is megyek, csak bringaúton. Kocsik között még bukósisakkal se közlekednék amúgy. 

Tehát csillog villog a bicaj, láthatóság garantált, cuccok pakolhatók, váltó beállítva, fék is fog amennyire tud, itt az idő kipróbálni. Egy rövidebb utat néztünk ki, eb végig mögöttem tekert hogy én diktálhassam (haha) a tempót, a legközelebbi templom-romig, 3-3 kilométer oda-vissza, de baromi csalóka: odafelé végig lejtő, alig tekerem, suhanunk, még asszem hátszél is volt. Seperc alatt ottvoltunk, ám visszafelé... Amikor épp félúton visszafelé a legkisebb fokozaton is már csak lihegve alig-alig tekertem, és centinként fogyott csak az út, és épp meg akartam halni, és azonnyomban sajátautó vásárláson törtem épp a fejem, nos akkor eb mögöttem épp fütyörészve szlalomozgatott... 

Aztán persze hazaértünk, és jólesett meg minden, és még eb is belátta hogy azért ugye neki sooookkkkkal jobb kondíciója is van, de azért van hozzá egy többszázezres pihekönnyű bicaja is, amire elég ránézni és szinte magától felmegy a hegyre. (legalábbis nekem ezt hazudta kedvességből)

Naszóval így állunk mi, a bicaj és én, és reggel azért kicsit mérges voltam az esőre, mert lett volna egy jó indok bicajra szállni, de semmi esőelleni berendezésem nincs még az esernyőn kívül, meg aztán még egyszer legalább szeretném az éles bevetés előtt végigjárni azt az utat, mert még soha, ugye.