EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen


izé

2010. november 30. - Mirwen

szóval négyig bírtam, aztán beálltam tus alá megfürdeni, hajatmosni, meg nézni hogy mit szólnak a fájások a melegvízre. Nos semmit, jöttek továbbrais, aztán fél ötkor meg zsuppsz, elfolyt a magzatvíz...

most megszárítottam a hajam, fájok még kettőt, és lassan becihelődünk a kórházba...

eb már úton lefelé

T-7

azaz betöltöttem a 39. hetet, ez itt a negyvenedik. Megyek ma is NST-re 11-re. Tegnap este igen erősen dolgozott odabent az ifiúr, remélem ma is mozog majd megint valamennyire mikor rámkötik a tappancsokat, mert utálom amikor "ébresztgetik".

amúgy itt nincs hó, csak taknyos-hideg idő... Fáj a torkom, iszom a málnalevél teát, kréta helyett kovaföld kapszulát eszem, és már vettem egy adag Halvát szülés utánra.

T-9

ismét egy nappal közelebb, bár most RETTENETESEN soknak tűnik ez a kilenc nap, én addig begolyózok, és akkor még a túlhordást nem is számoltam...

Eb tegnap este jött, itt aludt, és most felpakolta Zsófit, és elmentek anyósékhoz, Zsófi most ott lesz három napot, kipihenjük egymást, illetve nekem már most nagyon hiányzik, de talán jobb is ez így, szar a múzeum-szerű lakásban állandó rendőrt játszani szerencsétlennel.

Mondjuk se őt, se magamat nem készítettem fel ilyen hidegre, alig van valami meleg cuccunk, de neki szerencsére sokmindene van, majd ezer rétegbe öltözik. Meg majd eb hoz holnap ezt azt.

ez itt már a vég

leköltöztem anyámékhoz a kórház közelébe. Zsófival együtt. Nem tudom meddig fogjuk bírni, hogy ne menjünk egymás agyára, de máshogy nem tudtam volna megorganizálni... már csak 12 nap van hátra, sokkal rosszabbul bírom testileg mint Zsófival volt a végén, most szerintem dupla akkora a hasam, a csontjaim már totál szétcsúsztak, hasam le akar szakadni, stb. Teljes kripliség.

A tegnapi este volt az utolsó hogy hármasban voltunk otthon mint kiscsalád, legközelebb már lesz egy nyekergő negyedik is teljes állásban. Ezt megünneplendő, én elmentem egy utolsó mani-pedire újfent a bamboonailspába, most szép szolíd franciamanikűr a kézen, és piros a lábon, mert ordung muss sein, mégsem járja hogy repedezett sarokkal menjek kórházba, vagymiaszösz...

és rájöttem hogy nekem ez kell. másnak a fodrász, vagy a kozmetikus, vagy a fittnesszbérlet. nekem a manikűr-pedikűr. Mérhetetlenül jól esik szuper-ápolt körmökkel létezni.

(aztán remélem majd idővel a fitnesszbérlet is ilyen csábító lesz valamikor, de nem most.)

Terhességi pica még mindig a nyakamon, félig folyékony malter, korhadt nedves fa és agyagos föld az új három kedvenc az ínyencségi listámon. Komolyan minden más kaja gondolata tökunalom ezekhez képest.

mondjuk az elég egyoldalú diabetesz-es kajáim se segítenek gondolom. (minden kenyér és minden tejféle kilőve (sajt kivételével), gyümölcsök kilőve (alma kivételével), sok sok egészségtelen finomság szintén kilőve.)

Valamint megszületett pár napja Zsófi legújabb unokatestvére, egy kislány eb tesójáéknál.

kilencedik hónap

offisöli már csak 28 nap van hátra, ma vagyok 36w0d, gyereket reggel az uh 3,3kg-nak mérte (G szerint ez lehet 2,5kg vagy 4kg is, ilyenkor már súlymeghatározásra nem beszámítható az uh) de a lényeg hogy tuti nagyobb lesz mint Zsófi.

múlt héten volt ezenkívül szülinapom, kaptam gyönyörű türkiz gyűrűt, meg egy nagy adag kényeztetést. Eddigi életemben egyszer voltam csak olyan mezei pedikűrösnél, és utáltam a félig alagsori, félig esztéká hangulatot, ezért soha nem akartam újrapróbálni, sima manikűröshoz meg nem megyek ennyi pénzekért, (gyarló tiniéveimben volt párszor műkörmöm, szerettem mert egy hétig jó volt a lakk rajta, nem úgy mint a papírvékony körmeimen) Szóval izgultam hogy milyen lesz a luxus mani-pedi, és totálszupervolt. Megyek is két hét múlva szerintem újra, hogy mielőtt végképp az összes szabadidőmnek lőttek, még egyszer érezhessem magam női lénynek, vagymi.

ja, meg mivel még annó megfogadtam, tegnap össze is pakoltam a szülőszobás meg a kórházas táskát. Az volt a lényeg hogy az első nst-re legyen minden menetkész, mert ugye tesómat is akkor kapcsolták le hogy szar a baba szívhangja, és azonnal maradnia is kellett. Úgyhogy inkább Murphy urasággal hurcolászom a cuccokat, csaknehogy...

meg dúl a cukrosdiéta, már egész belerázódtam a szénhidrát számolgatásba, de az időzített evést azt az unatkozó luxusmilliomosoknak találták ki, egy gyerek mellett nehéz, ha utazni is kell, akkor meg szinte képtelenség.

amúgy mondtammár hogy kapja be minden pasas hogy nem neki kell diétáznia, havonta lábat szétraknia egy kafa méhszájellenőrzéshez, cukroslötyiket innia, vérvételre járnia, és elviselni hogy a kis trónörökös épp lerúgja íves felső rúgással a veséd ÉS a tüdőd egyszerre?? (és akkor a napi kb 10 vércukormérős ujjszurkáról még nem is beszéltem)

32w1d

tegnap, 32w0d-nél voltunk ultrahangon, minden rendben a belső szervekkel, még mindig fiú, nem lesz sámán (nincs 6 ujja), és kísértetiesen hasonlít Zsófira.

Viszont hatalmas. áááá... minden mérete (haskörfogat, combcsont, mellkaskörfogat, fejkörfogat(!!!!ááá)) is 34 hetes méreteknek felel meg*... egyfelől megnyugtató, hogy ezért nem kapok levegőt már, másfelől rémisztően horror, hogy már most 2,3kg... mi lesz itt még NYOLC hét múlva?? (még/már csak 55 nap...)

*:pontosan tudom mikor fogant, illetve tökéletes a terheléses cukrom is.

yoomi

éééés igen! Megérkezett a két Yoomi cumisüveg!

az érdekességük hogy a tetejében van egy kis szerkentyű ami felmelegíti az üveg tartalmát testhőmérsékletűre MIKÖZBEN etet az ember. Azaz itt az ideális utazó-etető cumi!

Zsófival sokat szívtam az utazáskor kajamelegítéssel, mert vagy vitt az ember forró vizet termoszban, meg hideget külön; vagy autóban szivargyújtós cumisüveg melegítőt, vagy képtelenebbnél képtelenebb helyeken (pl kocsma) kértem meg hogy mikrózzák meg a vizet hogy jó hőmérsékletű legyen, stb. (hőtárolós cumisüveg tartó lófütyi)

úgyhogy kistesó első saját tulajdona ezennel meg is van.

(már csak egy saját bárányszőr és egy saját borostyán nyaklánc és meg is vagyunk)

30w0d reloaded

hát újra itt tartunk. 70 nap van hátra, vágom a centit, ami ugyanúgy ott figyel a hűtő oldalára felmágnesezve mint két éve.

Elvileg úgy 40 centis a fiú, és másfél kilósnak saccolták az ultrahangon szombaton. No meg fejlettebbnek és nagyobbnak mint amennyi idős, leginkább a feje nagyobb, köszi természet! Nem lehetne hogy rögtön hatszor akkora fejet növesszen hogy nehogymár megszülhessem könnyen? hrrr.

Zsófi most nagyszülőknél havajol szerda reggelig, úgyhogy mi meg itt lézengünk a lakásban, bár most ez kifejezetten jól esik, mert már tényleg kényelmetlen a létezés a nagy hassal: se hajolni, se sokáig állni, se cipelni... nem is értem hogy lehet szeretni ezt állapotot...

süti beállítások módosítása