leköltöztem anyámékhoz a kórház közelébe. Zsófival együtt. Nem tudom meddig fogjuk bírni, hogy ne menjünk egymás agyára, de máshogy nem tudtam volna megorganizálni... már csak 12 nap van hátra, sokkal rosszabbul bírom testileg mint Zsófival volt a végén, most szerintem dupla akkora a hasam, a csontjaim már totál szétcsúsztak, hasam le akar szakadni, stb. Teljes kripliség.

A tegnapi este volt az utolsó hogy hármasban voltunk otthon mint kiscsalád, legközelebb már lesz egy nyekergő negyedik is teljes állásban. Ezt megünneplendő, én elmentem egy utolsó mani-pedire újfent a bamboonailspába, most szép szolíd franciamanikűr a kézen, és piros a lábon, mert ordung muss sein, mégsem járja hogy repedezett sarokkal menjek kórházba, vagymiaszösz...

és rájöttem hogy nekem ez kell. másnak a fodrász, vagy a kozmetikus, vagy a fittnesszbérlet. nekem a manikűr-pedikűr. Mérhetetlenül jól esik szuper-ápolt körmökkel létezni.

(aztán remélem majd idővel a fitnesszbérlet is ilyen csábító lesz valamikor, de nem most.)

Terhességi pica még mindig a nyakamon, félig folyékony malter, korhadt nedves fa és agyagos föld az új három kedvenc az ínyencségi listámon. Komolyan minden más kaja gondolata tökunalom ezekhez képest.

mondjuk az elég egyoldalú diabetesz-es kajáim se segítenek gondolom. (minden kenyér és minden tejféle kilőve (sajt kivételével), gyümölcsök kilőve (alma kivételével), sok sok egészségtelen finomság szintén kilőve.)

Valamint megszületett pár napja Zsófi legújabb unokatestvére, egy kislány eb tesójáéknál.