EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen


au revoir

2014. szeptember 10. - Mirwen

a lakhatás kérdése egy gordiuszi csomóátvágással megoldódott/oldódik: eb munkát kapott németországban, konkrétan az adidasnál , úgyhogy most annyi a változás hogy nem az ingatlan.com-ot / jófogás.hu-t nyálazom naphosszat, hanem az immobilienscout.de-t meg hasonlókat. Innen korculáról épp csak hazaesünk majd vasárnap, egész jövő héten a maradék orvosi vizsgálatom lesz, aztán még egy hét és máris tolnak be a műtőbe. Egy hét, aztán haza, máris október 5,  eb pedig 20-án már kezd is, igaz lesz egy kis szabija a huszadiki hét után november 1-ig, mert ennyi idő alatt még mi sem tudunk egy országváltást levezényelni pedig elég rutinos utazók/csomagolók vagyunk.

Beszarás belegondolni hogy mi lesz most. Fél év a próbadiő, eleinte csak addig nézünk, úgy vesszük hogy egy német telelés lesz, épp elég azt felfogni épp ésszel.

Eddig azon morfondíroztam hogy mi lesz a gyerekek óvoda/iskola helyzetével, mert itthon egyértelmű volt hogy az international-t nem tudjuk megfizetni, a hagyományost nem akarjuk, maradt a waldorf, de most ez így hirtelen más lett. A hagyományos ott kint talán (biztos) jobb mint ami itthon van, szóval nem a hagyományos/nemhagyományos pedagógia a kérdés, hanem arra jutottam hogy a nyelv az amivel legrövidebb távon legtöbbet lehetne nyerni, úgyhogy próbálok valami kétnyelvű dolgot becélozni.

Lakást meg valami házat kéne keresni, állítólag nem szívlelik a sokgyereket a társasházakban (és megmondom őszintén, nekem sincs kedvem állandóan fegyelmezni őket, mert mi még a magyar átlagból is kilógunk lefelé, nemhogy egy csendes, jólnevelt bajor kisvárosban. (vagy csak már megint előítéletes vagyok))

meg hogy mit vigyünk magunkkal és mit vegyünk inkább kint. meg hasonlók. szóval most ez olyan nyaralás hogy fejben nem nagyon vagyunk itt. Szerencsére a testünk azért még simán lemegy úszni egy jót a tengerben :)

süti beállítások módosítása