rájöttem hogy az egy gyerekes lét, az csak valami megtévesztő trailer, hogy utána belevágj a második gyerek készítésbe is, mert ugye milyen cuki, meg milyen jól elvagyunk, és kerek a világ.

Nos gyönyörű a világ így is, de mostmár három- oder négyszögletű, attól függően hogy hogy nézzük, és azért háromszöget gurigatni bazinehéz, na.

(ezek ilyen Zsófi-nagyszülőknél-van-ezért-egyedül-TÉBLÁBOLOK-itthon felismerések)

az meg csupa rózsaszín meg cukiság. Zsófi iszonyú aranyos ahogy így beszélget, csacsog, kommentál. Divatozik, mosolyog, mászik, ölel. Olyan fura hogy mindig olyan nagynak látom, és csak akkor ha megnézi az ember egy egy-két hónappal régebbi képsorozatot, akkor jön rá hogy bakker, hát tiszta kisbaba még. Nemrég néztem meg a Helsinki-s képeket, és döbbentem rá hogy egy picibabával mentünk. Nekem akkor is ugyanilyen nagylány volt akkor. Határozott, pontosan tudja mindig hogy mit akar.

Simi meg határozottan kezd kisgyerekessé válni az újszülött meg mini-csecsemő korszak után. Kezd ülni tudni (ha úgy tartjuk), játszani kezeügyébe került dolgokkal, nevetni ránk, sírni utánunk.

szóval kezd összerázódni az élet velük, sok sok sok örömmel, csak ugye senki nem mondja hogy azért ez nem semmi meló.

játszótér is külön élmény: Zsófit nézni ahogy eljátszik, felmászik, lecsúszik, homokozik, hintázik, ügyesen. Közben tudni hogy Siminek a világ legjobb dolga van épp. Szóval jó ám ez, csak erősen el kell vonakoztatni a viharlámpás résztől.

ez a lényeg. A folyamatoknak nem csak a japán autógyárakban kell olajozottan működniük, hanem itt is. Sőt, itt fontosabb is, hiszen az én elmeállapotom a tét.

Ha minden oké, akkor sikerül pont egy minimális elcsúsztatással foglalkozni mind a két gyerekkel, és akkor utána marad az embernek sajátmagának egy kis szusszanásnyi ideje. De ehhez talán pont duplaannyi melóval kell a tervet kidolgozni mint egy egész Honda gyárra vonatkozóan.

és persze automatizálni amit csak lehet. Pl a kisdedet önetetőre teszem (kitámasztom a cumisüvegét textilpelenkákkal), és így szimultán tudok fejni miközben önetet.

Ma még tovább gondoltam, és még a tea, sima (tápszerhez való) és nekem-levesnek való forró vizet is egyszerre tettem fel, miközben Simi etette magát, én meg fejtem. Egész büszke voltam leleményességemre, és főleg arra a tényre, hogy Zsófi meg már az igazak délutáni álmát aludta, miután sikerült egy jót játszania délelőtt Barnussal, majd délben egy majdnem egész órányit meg játszótereztünk, aztán haza, megebédeltettem, kakilt egy nagyot, és álmosan bedőlt az ágyba.*

Most meg szimultán blogot írok, eszek, filmet nézek és mosok, a két gyerek meg alszik. Az ilyen napokat szeretem.

*:(sose gondoltam volna hogy _tényleg_ ennyire jó érzés tudni hogy az ember gyereke jót játszott a friss levegőn, jót evett és jót kakilt, és most meg épp jót alszik)

nagyon remélem hogy _tényleg_ babona az hogy amilyen az év első napja, olyan a többi is, mert a mai egy katasztrófa volt. Eben kívül mindenki végigbőgte szinte, nem ment a szoptatás, pedig most lett is volna tej, Simonnak fájt a hasa - meg szerintem kábé a létezés is -, Zsófi baromi nyűgös volt, még játszótérre is csak sírva lehetett elcipelni, aztán délután lerántotta az ágyról a földre Simit, ezért kapott egy sallert, úgyhogy kánonban üvöltéssel folytattuk a napot, és mostmár zúg a fejem, és még csak fél nyolc van, előttünk az egész Esti Hasfájós Ordításos Szessön.

...és már csak egy nap, és egyedül maradok velük, és asszem akkor vagy beadom a kulcsot, vagy felmondok, vagy visszamegyek dolgozni, ezek meg mennek bölcsödébe mind a ketten.

fasza vagyok, mi?

voltunk még a múlt héten vásárolni, ezzel megvolt az első közös autós kirándulás, illetve az első hordozás is, igaz csak erszényben, mert így nem kellett öltöztetni (autósülésből ki, hordozóba be). Szerintem viccesen nézhettünk ki: két szülő, két erszény, egyik csak egy nagyobb bugyor mellkason, a másikban egy nagyobbacska gyerek ül csípőn.

Viszont nem volt túl kényelmes, nemhiába nem kéne még huzamosabb ideig cipekedni így gyerekágy alatt.

Aztán tegnap eb és Zsófi elmentek nagyszülőkhöz, kettesben maradtunk Simivel, és mivel megjött az értesítő, elmentünk postára a taj kártyájáért. (ez úgy 5 perces séta innen). Ezzel megvolt az első rugalmaskendős utazás is, ezt persze én is jobban élveztem, sokkal kényelmesebb, jobb hosszabb távra, mint a félvállas erszény. Azthiszem mondanom sem kell hogy Simi meg nyálcsorgatósan jót aludt közben. Persze még se a feje, se semmije nem lóg ki se az erszényből, se a kendőből, úgyhogy mindenki csak bámul hogy miért van ilyen nagy egypúpú mellkasom, vagy hogy lehetek ilyen deformáltan kövér, de ez van. nyelvnyújtós szmájli.

Amúgy mondtam már hogy tiszta Lutra album fíling az ahogy gyűlik a sok kártya (taj, adó, lakcím, stb) a kis tartómban?

ismét elsők, most megint egy darabig.

pl. péntek este volt Simon első otthoni alvása, meg nekünk az első közös alvása vele, ugye. Szépen kereken alakultak a dolgok, három evése volt, közötte aludt. Az mondjuk más tészta hogy egy evés az még az a másfél órás meló hogyaszondja: ciciztetés, tápszeres pótlás (igen, tudom, szaranya, de leszarom már igen magasról), böfiztetés, fejés.

Aztán szombaton megjött Zsófi, meghozták eb szülei, (ez nekem konstans egész délutános bőgéssel járt (egy hétig nem láttam, és annyit nőtt, és annyit okosodott, és nem voltam ott neki)), este meg megvolt az első közös alvás, mint kétgyerekes család.

A hálószobában most a franciaágy mellett ott a bölcső, meg mellette a kiságy, szép sorban, mint egy tábor, szmájli. De annyira megnyugtató a tudat hogy minden rendben, vagy ha nincs, azonnal hallom, meg hogy a gyerek(ek)nek is megnyugtató lehet tudni hogy ott vagyunk egy karnyújtásnyira.

Meg még az is érdekes, hogy se Simit nem találom túl kicsinek, se Zsófit túl nagynak, mint ahogy sokan jövendölték. Simon óriási ahhoz képest hogy még csak 5. napja van a világon, és ahhoz képest meg főleg hogy bennem volt egy ekkora ember, és akkor a kijutásról nem is beszéltünk... Zsófi meg még sok sok szeretet igénylő pöttöm kicsilány, még ő is (szinte) csak a második havas telének néz elébe...

tegnap délben kórházból eljöttünk, anyáméknál dekkoltunk délután, majd estére hazaértünk pestre. Első éjszaka letudva, Simon nagyon rendes volt, nem szirénázta végig az estét.

Most is itt van a sarkon a szülés utáni depresszió, tegnap simán végigbőgtem volna a napot, de erős leszek, és most próbálok nem belesüppedni, elhagyni magam. Az amúgy a baj, hogy "a születés a vég kezdete". Szóval hogy rettenetesen elmúlás érzésem van már megint. A kezdet ugyanaz mint a vég, stb. nem is folytatom.

és már RETTENETESEN hiányzik Zsófi, akit ma hoznak eb szülei délután haza. Ez a másik fő bőgésforrásom. Majd elmúlik amikor újra rosszalkodik itthon, gondolom. szmájli.

januárban nyolcadik hónapos terhesként dobtam egy szép hasast, majd rá két hétre részese lehettem egy jó kis utcai késelésnek.

Februárban leköltöztem anyámékhoz, majd 19-én megszületett Zsófi. (És itt akár meg is állhatnék, az életben mégegyszer ilyen horderejű dolgot úgysem tudok produkálni. A következő gyerek is ugye már csak egy második gyerek lesz.)

Márciusban kiderült hogy nem tudom etetni önerőből, úgyhogy először elkezdett fogyni, majd mikor hozzátáplálni is elkezdtük, akkor meg rögtön egy masszív kakatengert borított rám. Ugyanebben a hónapban kiderült hogy anyáméknál szembeszomszéd nénike legyilkolta a férjét.

Áprilisban vége lett a gyerekágynak, voltunk a Balatonon, elkezdtünk EC-zni, és vettünk babakocsit, amit azóta se használtunk még egyszer sem. És újra lett időm.

Májusban átfordult hasról hátra, majd megünnepeltük az első egyéves szülinapját, ezenkívül életem első - és eddig utolsó is - expresszes sikeres biznisze révén megszabadultam a (babakocsira való, amúgy szuper) pelenkázós táskától, és rászakadtam a spárgára.

Júniusban voltunk Bányászati Múzeumban, kikerült a bölcsőből, Még több gyilkolászás, és öngyilkosságra derült fény anyámék kicsiny boltjában utcáján, és megérkezett a gyönyörű csípőkendőm.

Júliusban voltunk pisztrángozni Lillafüreden, megkezdtük a hozzátáplálást, végre befejeztem a születéstörténet megírását, és egész hónapban szenvedtünk a dögmelegtől. 

Augusztusban Garancsi tónál meg a mátrában kirándultunk, de tulajdonképp az egész hónap az esetleges költözés, meg építkezés gondolata körül forgott, ami ugye szépen kútba esett... és utáltam a szigeteseket.

Szeptemberben ideköltözött a kisebbik hugom, úgyhogy összébb szorultunk. Eltört a laptop kijelzője, és beirattam bölcsibe a gyereket. Voltunk Hőgyészen a szarvasgomba fesztiválon, aztán hordozós héten és kijött az első foga.

Októberben sminktanfolyamon voltam -beszt tanfolyam evör-, és a gyerek elkezdett ácsorogni.

Novemberben 32 éves lettem én, meglepetés e költemény. Majd kirepültünk gyerekestől egy hétre angliába, és belefogtunk az új freeblogos játékba. 

Decemberben először rászakadtam a twitterre (majd később a facebook-os farmville-re), és megejtettük az első gyerek nélküli éttermes vacsoránkat. Aztán mikulásra Zsófi lenyelt egy csengettyűt, majd kikakilta. én meg saját magamat a depressziós pöcegödörből, és máris karácsony lett, most meg két óra és újév.

erről jut eszembe: kell vennem egy 2010-es határidőnaplót.

hogy lehet megmondani egy paranoiás embernek hogy paranoiás?