ismét elsők, most megint egy darabig.

pl. péntek este volt Simon első otthoni alvása, meg nekünk az első közös alvása vele, ugye. Szépen kereken alakultak a dolgok, három evése volt, közötte aludt. Az mondjuk más tészta hogy egy evés az még az a másfél órás meló hogyaszondja: ciciztetés, tápszeres pótlás (igen, tudom, szaranya, de leszarom már igen magasról), böfiztetés, fejés.

Aztán szombaton megjött Zsófi, meghozták eb szülei, (ez nekem konstans egész délutános bőgéssel járt (egy hétig nem láttam, és annyit nőtt, és annyit okosodott, és nem voltam ott neki)), este meg megvolt az első közös alvás, mint kétgyerekes család.

A hálószobában most a franciaágy mellett ott a bölcső, meg mellette a kiságy, szép sorban, mint egy tábor, szmájli. De annyira megnyugtató a tudat hogy minden rendben, vagy ha nincs, azonnal hallom, meg hogy a gyerek(ek)nek is megnyugtató lehet tudni hogy ott vagyunk egy karnyújtásnyira.

Meg még az is érdekes, hogy se Simit nem találom túl kicsinek, se Zsófit túl nagynak, mint ahogy sokan jövendölték. Simon óriási ahhoz képest hogy még csak 5. napja van a világon, és ahhoz képest meg főleg hogy bennem volt egy ekkora ember, és akkor a kijutásról nem is beszéltünk... Zsófi meg még sok sok szeretet igénylő pöttöm kicsilány, még ő is (szinte) csak a második havas telének néz elébe...