EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen


Gettó

2009. január 27. - Mirwen

Az úgy volt, hogy nagyon szeretem a sajtos-gombás melegszendvicset, de elfogyott a gomba. Amióta itthon vagyok, nem mentem el vásárolni, mert mindig ebbel megyünk, csak akkor ha már van lista, és elegendő indok. De most nem volt ebédem, és gondoltam ha már 25 méterre lakom egy Plus-tól, akkor nehogymár ne vegyek. Szóval még zacsit se vittem, mert egy üveg gombáért minek ugye, hanem csak kabátot meg cipőt húztam, aztán le a boltba...

A bolt előtt bandázott úgy öt muki, nem is törődtem vele, szoktak ott gyülekezni emberek, ez itt egy lokális találkahely... én boltban bent, aztán nézegettem a csipszeket, de ügyes voltam, nem vettem, végül meglett a gomba is, majd fogtam, sorbaálltam, amikor hallottam hogy dörren valami a Plus ajtaján, meg akkor figyeltem fel hogy az egy pénztárosnő kivételével minden dolgozó az ajtóban áll, és hangosan beszélnek, meg a biztonsági őr telefonál mint állat, közben meg lehetett látni hogy kint meg elszabadult a pokol, egymást verik, meg a bolt ajtaját (?), ez az öt ember valahogy egymásnak esett, közben bent a dolgozók - akik jobban követték az eseményeket, kommentálták: "te Juli, annál kés van!" "hívtátok a rendőröket?" "Laci, gyere beee!" satöbbi... és közben ahogy ott álltam, tényleg látni lehetett, hogy az egyik a késsel a plus ajtajánál fenyegetőzik, be-be dörömböl, ordibálás, aztán láttam egy másik pasit, akinek tiszta vér volt a szája, a harmadiknak meg a kezéről csöpögött a vér...  Na, fasza... de annyira szürreális volt az egész, hogy közben az élet ment tovább, de csigatempóban, a kasszás nő kasszázott de lassított felvétel szerűen, a sorbanállók meg hasonlóan csak meredtek hogy itt meg mi a frász van, senki nem igyekezett elhagyni az ojjektumot... én is felhívtam ebet, közvetítettem hogy épp egy utcai harc közepén vagyok, de amúgy ne aggódjon. Közben lehetett látni hogy az egyik pasi meg a bolti biztonsági őr leteperték a főkolompost, arccal a föld felé, a kezét a háta mögé csavarták, és ketten ültek rajta, és ekkor futottak be a rendőrök (szerintem szó szerint, mert egy utcányira van a rendőrörs), akik kezdték átvenni a terepet. Én ekkor mertem csak elhagyni a boltot, mert tényleg másfél méterre feküdt a pasas a bejárattól, körben a többi vérző, meg rosszarcú, meg rendettévő, meg bámészkodó. Ráadásul az ajtó is tiszta vér volt.

Akartam fotózni, de valahogy csak az volt bennem hogy teperjek innen minél előbb. Majd mikor hazaértem, szomorúan konstatáltam hogy sajna a bolt előteteje teljesen kitakarja az eksönt, úgyhogy még fotózni se tudtam, pedig még látni hogy mindig itt vannak...

Hát így járok, ha az életben egyszer lemegyek a boltba, három héttel a szülés előtt... Mit nekem Bronx...

süti beállítások módosítása