az meg csupa rózsaszín meg cukiság. Zsófi iszonyú aranyos ahogy így beszélget, csacsog, kommentál. Divatozik, mosolyog, mászik, ölel. Olyan fura hogy mindig olyan nagynak látom, és csak akkor ha megnézi az ember egy egy-két hónappal régebbi képsorozatot, akkor jön rá hogy bakker, hát tiszta kisbaba még. Nemrég néztem meg a Helsinki-s képeket, és döbbentem rá hogy egy picibabával mentünk. Nekem akkor is ugyanilyen nagylány volt akkor. Határozott, pontosan tudja mindig hogy mit akar.

Simi meg határozottan kezd kisgyerekessé válni az újszülött meg mini-csecsemő korszak után. Kezd ülni tudni (ha úgy tartjuk), játszani kezeügyébe került dolgokkal, nevetni ránk, sírni utánunk.

szóval kezd összerázódni az élet velük, sok sok sok örömmel, csak ugye senki nem mondja hogy azért ez nem semmi meló.

játszótér is külön élmény: Zsófit nézni ahogy eljátszik, felmászik, lecsúszik, homokozik, hintázik, ügyesen. Közben tudni hogy Siminek a világ legjobb dolga van épp. Szóval jó ám ez, csak erősen el kell vonakoztatni a viharlámpás résztől.