úgyis rég volt ilyesmi itt. haha.

itt a tavasz és semmi kedvem-erőm kimozdulni. eb már tiszta idegbeteg hogy miért nem megyünk ki a négy fal közül, de nekem már semmi kedvem ehhez a zsibvásáros-vándorcigány léthez amivel a két gyerek jár. Tegnap csak a metroig (bolt) mentünk el, és már ott a végén előadott Simi egy nyugtathatatlanul bőgő, etethetetlen de éhes műsorszámot, de olyan iszonytatót, hogy utána komolyan elgondolkoztam hogy becsukom a kocsiajtót, és elsétálok. (aztán rájöttem hogy nincs hova egy parkolóból)

szóval itt vagyok a saját csapdám foglyaként: itthon ülést már rühellem, elmenni meg nem merek/akarok.

a játszóterezés a csimborasszója amúgy ennek: babakocsi: bele Zsófi, rá egy szatyor, abban víz, ropi, zsebkendő, pénztárca, telefon, törlőkendő, pótpelus, stb. Alulra egy másik szatyor: benne a teljes homokozókészlet meg aszfaltkréták. A babakocsi tolókarra mégegy madzag: rá a kismotor. Ezenkívül kell még egy labda. Aztán rám a kendő, abba bele Simi, zsebembe meg a kulcs.

Komolyan... már csak a viharlámpa hiányzik a tökömről...

-----

az hiányzik legjobban hogy csak úgy kisétálni a lakásból egy szál telefonnal meg kulccsal, és menni oda ahova akarok, úgy ahogy akarok. persze most is meg lehetne tenni, de az agyalásos részt akkor se úsznám meg: mi történik otthon, hogy vannak, vajon eszik-e rendesen, stb.

ez a másik aspektusa: hogy nem tudok egy nyüves mondatot egészben végigmondani/gondolni, mert mindig valaki vagy sír, vagy dumál, vagy etetni kell, vagy a fenekét törölni. Nem véletlen szokták mondani hogy elhülyülnek a kismamák, csak nem "elhülyülés" hanem szétaprózódás... gondolat-miszlikekbe