Vasárnap este történt:

Most jöttünk a Hippodromból. Igen, mi se tudtuk hogy az hol van, a hungárián a 215-ös számot a program valahol a Stadionoknál mutatta, és épp 10 percünk volt kezdésig, mikor kiderült hogy nagyon nem arra van. Kis pánik után kiderült hogy a hungária körút még folytatódik az M3 után is egy picit, és úgy kell pontosan eljutni a cirkusziskolába, ahova igyekeztünk, mint egy Erich Kästner regényben, a szekrény hátuljából a Csendes-óceánhoz. Csak itt egy soha észre nem vett leágazó volt eldugva a sztráda és a körút közé, szinte titkosan, hogy csak akkor vedd észre, ha nagyon szükséged van rá. Vasárnap esti forgalomból így lehetett körülbelül két perc alatt egy marék emberrel együtt tátottszájazni a piros porondos varázslathoz.

"Mi is az az Alternatív Cirkusziskola?

A cirkuszi számok mindegyike ősi jelkép, gyermekkori álmok, vágyak megtestesülése, bemutatása. Nézzük csak meg az egyes számokat: van ember, aki repülni tud, van aki az beszéli az állatok nyelvét, van aki nagyon erős, van akinek mindent szabad és van aki csodálatos varázserővel rendelkezik. Senki sem hal meg, a test szétszedhető, majd összerakható, sőt akár eltüntethető. A cirkuszban egy kis időre megszabadulhatunk a testi léttel kapcsolatos félelmeinktől. Nézetünk szerint a cirkusznak ez a tartalmi része összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a pusztán technikai bravúr, fizikai teljesítmény.

Az Alternatív Cirkusziskola a lélek felől közelit a cirkuszi számokhoz. Eszerint építi fel a tantervet, ezt tartja szem előtt az oktatásban, hiszen ettől lesz ez egyben olyan szellemi út is, amit mindenképpen érdemes bejárni."

Teljesen véletlenül és szinte hivatlanul cseppentünk bele az egészbe, de megtetszett a neve: MACIVA. Magyar Cirkusz és Varieté. Ezen a telephelyen működik az Alternatív Cirkusziskola, ahol most volt a végzősök vizsgaelőadása.

Először amikor láttuk hogy mennyire belterjes már maga a nézőközönség - mindenki ismert szinte mindenkit -, akkor majdnem menekülőre is fogtuk a figurát, aztán még Kepes Andrást is celebszpottoltuk, és egy Anettka hasonmást is. De végülis nem ez volt a lényeg, hanem hogy mikor már egy ideje ott áldogáltunk az épület bejárata előtt, majd egyszercsak kitárult a faajtó a méretes köralakú hangárszerű épületen és csengettek.

Bent félkörben ki hol talál helyet elven működően lehetett helyet foglalni, majd jött a Porondmester, aki feltehetőleg az igazgató is lehetett, és felkonferálta a végzősöket, akik belépésünk óta egyenként különböző színes textilbe burkolózva szobroztak szó szerint a háttérben.

Majd megkezdődik az előadás, örvénylően magávalragadó, dinamikus és néha furcsa elegye az iskolai vizsgadrukknak és a cirkuszi emberfeletti teljesítményeknek. Nyolc ember kihozza magából a legjobbat, kidomborítja egy-egy negyedórás monológban a lényét amit itt az iskolában nevelt, táplált. Egyikük a rugalmasság, másikuk az erő, a harmadik a szenvedély..., Összetett dinamikus táncszínház akrobatikus elemekkel, ha egyszerűsíteni akarunk. De ennél sokkal több, ahogy egymásnak adják a stafétabotot, azaz a porondot, közben drukkolnak, zenélnek a másiknak, hogy aztán ő következzen, és lépjen ki a rivaldafénybe hogy nekünk tátva maradjon a szájunk.

Mind a zene, mind a koreográfia, a zenékkel együtt egy-egy önálló kis produkcióvá lépett elő, néha bájosan remegő kézzel, néha szégyenletes önbizalommal, vagy épp a kelme legtetejéről éteri hangon énekléssel. Változóan indult egykettő, de a végén mindegyik kerek egész lett.

Nyolc ember, nyolc szín. Nyolc alapenergia.

--------------------------

publikálva a fesztblogon