Még Teodoránál olvastam az Idiocracy-ról, és tegnap este végre megnéztem. Néha a realisztikusságától nem tudtam már röhögni rajta, annyira találóan szatirikus...

HZs-vel indult is egy mailezés a filmről, inkább őt tolmácsolom:

"Én a világot nem az elhülyüléstől féltem: a világ mindig is hülye volt, segítség nélkül. Nagyobb probléma talán az emberi ambíció tövestől visszanyesése, a középszer piedesztálja. A prekokakóla kultúrákban a földet túró burakumin tökéletesen tisztában volt a saját pozíciójával és azzal, hogy ő a büdös életben nem fogja semmire sem vinni, és a család hérosza mindig is Ito nagyapa marad, aki ott volt abban a nyolctagú bandában, akik mángorlóval halálra vertek egy részeg, sánta szamurájt, a kardját meg jól eldugták a csűrben, és a tablettás szakétól fülig bebaszva néha elmerengtek azon, hogy el kéne adni, de aztán sose merték. Sem előtte, sem utána senki ekkora tettet a faluban végre nem hajtott, és ez így volt jól. A modern civilizáció falansztere viszont egy olyan díszletben materializálódik, melyben a a reflektoroktól elvakított egységsugarú generálpolgár egy tökéletesen az ő zsigerből fakadó vágyaira renderelt márixban érezheti magát. Mert minden róla szól. A hírességek többé nem általános iskolai dolgozatok "Pédaképem: Szent-Györgyi Albert" dimenziójú kulturhéroszai, elérhetetlen magasságokból letekintő jóságos szemeikkel a szépiabarnára fakult egyenfotókon, hanem önmaguk sokszorosra felnagyított, emberléptékű kivetülései, győzikék, gangsztazolik, kiszeltündék, annácskák, akik voltaképp nem tettek és nem tesznek semmit. Egyszerűen vannak, és létezésük öndefinitív volta teszi őket idolokká. Az ember többé nem akar nagybetűvel Valami lenni, mert a törekvés leértékelődött, a valamivé válás folyamata ciki és unalmas: a szelebritik csak úgy lesznek. És nagyon kevesen pillantják meg a színpadra kitántorgó csereszabatos figurákat hátulról támasztó sztárcsináló gépezet olajtól csöpögő fogaskerekeit. Az átlagembert először az isteneitől fosztották meg, majd az emberi bálványaitól, akikhez mérhette magát, és ezáltal azt hiszi, ő maga lett a mérce. Mindeközben pedig a világot egyre inkább olyan erők vonják irányításuk alá, amelyek e totalitásnak tűnő, de valójában nagyon szűkre szabott fejgépreflektor fénykörén túl, a sötétségben, elérhetetlen dimenziókban ténykednek. Világbank, Multilaterális Egyezmény, Bones and Skulls, Rotary Club és a többiek. Ezek veszélyesebbek, mint a királyi adószedő katonai kíséretének lándzsái: azok ugyanis már a falu határából látszottak, és el lehetett rekkenteni a disznót előlük a nádasba. Ők viszont nem látszanak. Az ördög legveszélyesebb hazugságával hitegetnek: azzal, hogy nem léteznek. És én ettől szorongok: hogy a világ egy terrárium méretére zsugorodik, ahol a fogyasztó társadalom infralámpáinak melegében mosolygó eloik módjára egyre kevésbé lesz befolyásunk azokra a dolgokra, melyek létünk fundamentumait tartják."