"Nem érti, mert nem akarja érteni. Társadalmi
magatartásmodellek nem overnight jönnek létre, még manapság sem. A
szinglicsajmodell a zöld bevásárlóautójával és a pörgős kis életével alig öt-hat
éves dolog, nagyjából egykorú bridzsetdzsónsszal és a szekszésnújorkkal és
megjelenése csak annyiban tekinthető organikus változásnak, amennyiben organikus
a piac reflexiója a fiatal, harminc alatti nők keresőképességének
megnövekedésére. Ehhez az kell, hogy kicsit ráerősítsen a marketing, és a liba
rögtön úgy érzi, a pénzzel a döntés lehetősége és joga is a kezébe került, és
máris sorba fog állni a vadnőies hálószobabútorért jinjangmintával meg
kétszatyornyi plüssállattal pukkantja tele az ótóját, mert úgy érzi, ez
önreflexió, saját független egyéniségének, korábban elnyomott femininitásának
a manifesztálása. Mivel a harmincas korosztály, elsősorban a gyermekvállalással
járó elkötelezettség révén potenciálisan lecsusszan erről a futószalagról, ezért
kiötlöttük a konzervált, mumifikált huszonévességet, amikor bűn megöregedni, és
nem is nő az, aki a hetesbuszon nem öltözik kurvának selyemnaciból kilógó
tangacsipkével és keresztcsonti tetoválással. (A terhesmarketing is dübörög
persze gőzerővel, de jelen tanulmány írója e tekinteben nem bír kiterjedt
tapasztalatokkal, így kompetenciahiány miatt az elemzésétől eltekint). Erre
persze a média is rákapott, hiszen az öndefiníciós deficitet valahol kompenzálni
kell, és megteremtik ennek az állapotnak a mitológiáját olyan filmekkel, mint a
doktorszöszi vagy a spinédzserek, korosztályban alulról közelítve meg a Totally
Spies is feltétlenül idesorolandó. Ezzel az egésszel persze az a gond, hogy -
ahogy korábban is írtam - teljesen mesterséges (noha létező társadalmi trendeket
lovagol meg, azokat nagyítja fel groteszk módon), és csak annyira van
kidolgozva, amennyire a fogyasztás növelésében érdekeltek igényeit kiszolgálja.
Az emberi kapcsolatok csak jelzésszerűen jelennek meg benne (romantikus vacsora
a "kedvessel" (már nem definiáljuk a státuszát, párrá, kedvessé, vagy pasivá
redukálódik), kettesben olcsóbb vellneszhétvége, nyaralás a világ másik végén,
ahol legálisan fel lehet venni a szalmakalapot a napsütésben, és önfeledten
turkálhatunk az ócskapiacon, a két perc alatt összacsapott álommvacsora
szimultán szőrtelenítéssel, míg a csengőre várunk, de az első közös lakás és az
közösen fölvett lakáshitel fókuszcsoportja már a reménytelenül negyvenesbe
fordult generáció Nyuszómuszóékkal. A "fiatal felnőtteknek" szánt reklámokban a
lakás csak úgy lesz, része a háttérnek, színpad, amely előterében a fiatalcsaj a
szekszi kantáros nadrágban a falra festett buci sárga virágokkal
önmegvalósíthatja magát a holnapi lakásavató buli előtt. A másik baja, hogy
mivel mesterséges minta, ezért idealizál, nincs benne hely a zsírpárnáknak, a
pattanásoknak, mitteszereknek, a sikerteleneknek, a félszobában tengődő
lúzereknek, a hónap második felére elfogyó feltötőkártyáknak és a biztosítótűvel
megerősített bugyiguminak, de a szigorlatra készülés végigkávézott két hetének
sem. Ezzel pedig melegágya a depressziónak, az anoreksziának, az
elveszettségérzésnek, kiutat viszont nem mutat, hiszen nem modell, és nem arról
szól, hogy mi lesz veled harmincévesen, negyvenévesen, hatvanévesen, hanem a
pillanatot, a karpediemet fetisizálja.
Kérem, kapcsolja ki. Jövő héten majd a férfiak
nyomorúságáról írok."