és gyönyörűen esik a hó! én tavaly télen nagyon hiányoltam ezt, hiszen ettől tél a tél. az más tészta hogy mostmár kéne vegyek egy normális csizmát amiben nem fázik a lábam, de addigis éljenéljen ez nagyon szép hóesés!

reggel meg megtettem a következő nagy lépést az autóstársadalomba való beilleszkedés felé: az első vezetés órám. persze még a tanpályán, annak is a mazsolábbik részén, és ott is nagyjából 1,5 órát állva, a maradékot az oktató vezette az anyósülésről, illetve kerek öt percen keresztül a teljes egész világoskék pözsó 206-os rám lett bízva hogy indítsam be, meg kanyarodjak, sőt a végén még a féket is - ami a középső pedál, mint kiderült - meg kellett nyomjam. bámulatos hogy hol tart már a mai tudomány! a másik meg, hogy én pasit még nem hallottam ennyit beszélni... az elejétől a teljes két órát végigpofázta félelmetes tempóban, én néha akartam mondani eztazt, de nem jutottam szóhoz. mondjuk nagyon nem is volt kedvem, inkább a kormánykerékbe kapaszkodtam fehéredő ujjakkal. azért reggel hatra kimenni a tanpályára elég húzós, de ha itt télen, sötétben, havas keramitburkolatú úton meg tudok majd tanulni, akkor azért vállonveregetem majd magam

az időjárás teszi szerintem. nemtudom még, viszont most így itthon már sokkal jobb. tudtam én reggel hogy nem megyek ma japánra, úgyhogy be se pakoltam a cuccom. elég volt az a gyomorgörcs, amit csak itthon vettem észre hogy hányinger volt igazából. furafura. lehet hogy olyan ez mint a túladagolás? hogy túl sok a jóból és akkor ez így megy, rá a szervezetre? pénteken mindenesetre hazamegyek vidékre jól és látványosan unatkozni akarok, meg olvasni. (zárójelben jegyzem meg, hogy otthon is be lett kötve a széles sáv, úgyhogy a netezéstől immár semmi nem ment meg)
terápiás jelleggel nézek egy kis Lostot egyedül és asszem főzök egy lájtos miso levest is.

írtam sokmindent, de aztánmégse.  most csak hazamenni akarok, mert reggel míting közben is kétszer vettem magam azon észre hogy bicsaklik le a fejem. nem álmos vagyok, hanem úgy ánblokk kimerült. mostmár több mint egy éve nincs hétvégém az állandó ilyen suli-olyan suli, ezmegazok miatt. de persze tudom hogy otthon is csak elcseszem majd az időm, mert ilyen vagyok.

tegnap ahogy jól kiírtam magamból a rosszkedvet, máris meredeken ívelni kezdett felfelé a hangulati görbém. a tetőpont az álmos melegsárga félhomályban a sütőből kivenni az illatos gesztenyét, miközben az asztalon egy nagy tál narancs figyelt. és közben elkezdett kinnt esni a hó. olyan kispolgári szentimentalizmus ez, amit nagyon szeretek. Nagyon szeretem.