élő helyzetjelentés Japánból (Aomori), Tanakától, a haveromtól:

Esik a hó

de most látom csak, az MTI is írt róla. Azért beszarás ám, hogy nálunk leesik 5 centi, és behal az ország...

megjött a soksok üres dévédém, meg hozott nekem Timi karamellás fagyit. most jó.

na, most pont olyan vagyok mint egy középsőcsoportos ovis, aki hosszan hisztizett, de most a koszos kisruhájának ujjába törli könnytől maszatos arcát, meg még hüppög, de lassan csillapodik, mert kapott egy nyalókát, meg egy színes képeskönyvet. Most ül a padon, lóbálja a lábát, és már kezd helyreállni a lelki egyensúlya ahogy lassan lapozza a könyvet a nyalókától ragacsos ujjaival.

az előbb lett totál elegem úgy az egészből mára, mikor két kolléganőm a jelenlétemben kifikázta a fősulit ahova jártam, hogy milyen nevetséges az egész, meg maga a szak is csak egy nagy lepkefing, meg ilyenek. hozzátenném hogy egyiknek sincs diplomája. Ebből örihari lesz ha elolvassák, de nemérdekel, ez nagyon szarul esett, főleg hogy tudták is hogy oda jártam. Meg kíváncsi lennék hogy ha én fikáznám ki a sulit ahova jártak nappalira vérrelverítékkel napi 8órás meló mellett, melyikük hány másodperc alatt sértődne be.

ehhbasszus, felesleges volt ma felkelnem, már látom.

nemmegy. vagy nehezen. kezdek megfutamodni, különben engem hagynak ott. Igen ez egy tipikus hülyepicsa hozzáállás, és mingyá pofonvágom magam. de leginkább tegnap kellett volna ezt megcselekednem, szépen kimérten egy saját balegyenes, mint a Harcosok klubjában, ahogy közben markolom a nyakamnál a pólót a másik kézzel. miért pánikolok be állandóan? miértnem megy az elfogadás és miértnem élvezem azt ami van? talán mert túlsokszor kaptam olyan pofont amitől a padlón csúsztam a saját véres taknyomon a falig. És inkább kérgesítem a lelkem, mert néha elfogadhatatlan hogy ilyen ajándékot kapjon az ember. vagy úgyis visszavonja az öreg kaporszakállú, mert téves, meg nekem amúgy se jár a boldogságból, vagy én rontom el, még mielőtt ez bekövetkezne.

soha ne vedd biztosnak ami(d) van, és fossál.

vannak olyan kaják amiket az ember csak felnőttkorában eszik meg/szeret meg. nekem a spárga - bár ez inkább kamaszkori -, a másik a grapefruit. Italnak meg a tonik meg a (tejes)kávé. A keserű ízűek. A grapefruitot mondjuk akkor szerettem meg igazán, amikor rájöttem, hogy ha ugyanúgy hámozom meg mint a narancsot szokás, és aztán gerezdenként lehúzgálom a hártyát is, akkor meg végképp nagyonnagyon finom. És persze a pink a legfinomabb.

(itt jut eszembe: egyszer fiatalkoromban olyan szerelmes voltam, hogy az illető srácnak, aki nemszerette a szőlőt "mert magos, meg a héééjja is fúj...", egy fél kiló szőlőt hámoztam meg és magoztam ki... ehh, fiatalság, bolodság)