elcsapott állatok úton útfélen. Oké, kétezerhétszáz kilométeren lesz termés, ezt már a nagy számok törvénye is megmondta, de azért a végén már csak pislogtunk a variációk végtelen sokaságán. Mi elütöttünk - a rengeteg bogár és ízeltlábú mellett persze - egy bazinagy sáskát, akkorát koppant mint egy kő, aztán meg egy kisverebet is.

De emellett a lista: egér, valami pocokféle - nagyobb mint egy egér, de még nem patkány -, galamb, sirály, kiscica, nagycicák (sok), mókusok - legszörnyűbb az volt, amelyik nem kilapítva volt, hanem szinte csak hason feküdt, és a kis lábai hátrafelé kinyúltak -, kutyák minden színben, mennyiségben, méretben és lapossági fokban - itt a legszörnyűbb egy nagy, szürke kutya volt, akit frissen üthettek el, mert még felemelte a fejét, hogy egy borzalmas fájdalmas pillantást ereszthessen be a szélvédőn - ááá -, volt persze róka is. meg egy pár azonosíthatalan szőrös izé is. Aztán a legszomorúbb viszont az volt, amikor úgy a semmi földjén félúton a messzeségben láttuk hogy van valami elütött az úton, de mellette mozog valami, hát egy kicsi kölökkutya volt aki épp falatozni próbált a tetemből, de aztán visszarohant a kukoricásba mire odaértünk. A korona az egészen Szarajevóban ért: egy fehér kocsit álltak körül a rendőrök az úton, aminek a horpadt motorházteteje úszott a vérben meg a véres ruhacsomókban.