az van ugye hogy volt augusztusban eljegyzésünk, és valamikor terveztünk volna egy - természetesen pusztán a kedvezőbb hitelelbírálás miatt - esküvőt is, ugyanúgy ahogy szerepel az ötéves tervben gyerek is, az meg ugye a szocpol miatt. Namármost még egy keresztbe szalmaszál történés sem volt, de már most unom az egészet, és nyűg, és púp a hátamon, mert esküvőt szervezni maga a rémálom. Nemhiába röhögött arcon rendezvényszervező ismerősöm gúnyosan, hogy még csak ne is álmodjak róla hogy ilyennel foglalkoznak, mert az m a g a a r é m á l o m.

És tényleg.

A pasira ugye már úgy ab start nem lehet számítani, hiszen az ember manapság már örüljön neki ha egyáltalán elveszi a nőt, nemhogymég segítene, sőt, még kérdezni sem szabad tőlük, hiszen akkor pushy vagy és fúúj, és aztán lehet újra simogatni a férfiúi önérzetet. Eb szerencsére azért nem ennyire nehéz eset, dehát ő is pasiból van és nem érti meg hogy nekem se fenékig tejfel a szabadság elvesztésének puszta gondolata; kizárólag ők szenvednek.

A másik a szülők. Asszem ezt talán nem is kell mélyebben kifejtenem, hiszen mindenki tudja hogy ha van ellenállás akkor az megszázszorozódik amint egy generációt feljebb lépünk és a siettetés - értsd: segítés - is szintén. Anyámék például már ott tartanak hogy babaruhát vásárolnak ha épp a szeköndhendben találnak aranyosat - mentségükre legyen mondva hogy van egy olyan lányuk is aki már házas, és ott azért már dolgoznak az ügyön -, Eb szülei meg hogy akkor mennyi a minimum meghívandók száma - még nem éri el a százat, és hogy akkor milyen zene legyen. Ilyenkor kiesik a biztosíték nálam a helyéről (kiégni nincs is ideje), és most már ott tartok hogy hogy lehetne suttyomban megesküdni. Merthogy amit mi szeretnénk - minimál családi jelenlét, egy rövid szertartás valami kis helyen, aztán egy vacsora kötetlenül ÉS KÉSZ, az már nem opció, mert milyen esküvő az olyan ahol nincs zene, és így tovább. Ilyenkor belémbújik a kisördög hogy fekete esküvői ruhát csináltatok, vagy pap helyett rabbit hívatok, vagy ebre adjuk a menyasszonyi ruhát vagy akármi, csak hogy nehogymár. Azt pontosan tudom hogy mi nem lesz: Tömeg, vőfély, zene (incl. nászinduló), tánc, emeletes torta, "játékok" és "csínytevések" (blöööeee) úgyis mint menyasszonyszöktetés, és ha valami gáz lesz, akkor menyasszony sem.

Szombaton ebre rájött a főzhetnék, és cigánypecsenyét csinált, amire meginvitáltuk tesómékat is. Aztán ilyen tomsawyeres módszerrel rám is rámjött a konyhai alkotási vágy, és kőleves mintájára csináltam a hűtő aljában talált répa+zeller kombóból egy nagy adag gazdag marhahúslevest csigatésztával. Ebéd után még mindig ragyogott a nap, úgyhogy felkerekedtünk, és kimentünk a fóti gyerekotthonba szétnézni adoptálható egzotikus gyerek után megnézni a hatalmas birtokot, a gyönyörű kertet, a kacsákat a tóban, és a gyerekeket, akik örök táborozásra ítéltettek.

Vasárnap csináltam krumplistercet a főtthúshoz, paradicsommártással, ebre meg almáspitesüthetnék tört rá ellenállhatatlan erővel, és hát nem igazán akartam gátat szabni az ilyen jellegű érzelemkitörésnek. Meg ugye a snooker döntő, ahol az alig 24 éves Neil Robertson úgy eltángált mindenkit, hogy öröm volt nézni. 

filmek: Wallace és Gromit (még én nem láttam), Hair (még eb nem látta), The Fisher King (szintén eb)