a legdurvább az, hogy otthon a gép előtt ülök egész nap, és mégis este az ágyban jut már eszembe hogy nem néztem meg a szánit. meg hogy nem takarítottam/mostam/stb, de az annyira nem is fontos, azt bármikor el tudom sunnyogni.

Tegnap a The Game (Játsz/ma) film: majd' tíz év távlatából és sokadszori nézés után is zseniális film, zseniális rendezővel és főszereplővel. És persze egy zseniális szám: Jefferson Airplane - White Rabbit. Listen!

most néztem meg a Neil Gaiman fémjelezte MirrorMask-ot. igazi eye-candy. for a week. Now that's what I call a vivid dream.
(kísérletek gyomorrontásra: egy bögre kaukázusi kefír, bele két púpos kiskanál erőspista)

(carmina burana dallamára:)

a fasz kivan.
nagyon kivan.
ódenagyoooOOOn kivan.

hülye majom.
vagyok mindig.
az is maraaaAAAdokmár.

Óvoda
Szemelvények HZs életéből

 a korsós közmondást én otthon dédnagyapámtól mindig csak úgy hallottam, hogy addig, amíg meg nem dugják a cselédlányt, és háromévesen vigan mesléltem az óvodában. azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy apukámat behívta a vezető ovónő. a második az az volt, hogy óvodában menet előtt öltözködés közben mindig szólt a rádió, és amikor meggyilkoltál Aldo Moro-t, azt mondták, hogy feleségével közös sírba temetik
nekem ez teccett, és egész nap közös sírokat rajzoltam
csontvázakkal
középsős koromban rájöttek, hogy megtanultam az összes diafilmes mesének a szövegét, és nekem kellett a vetítéseket narrálni. gyerekrabszolgamunkás-e voltam?
...erdő szélén házikó
ablakában nagyapó
néha még mindig visszajönnek
szörnyű gyerekkorom volt
egy dologra nagyon élénkem emléxem: volt egy Piroska nevű csaj nálunk, aki délben belázasodott, nem játszhatott, estére hányni kezdett, és kapott egy nagy bádogvödröt ebből a célból, másnap nem jött, és harmadnap megmondták, hogy nem is fog, mert meghalt
évekig fostam utána minden gyomorrontástól
azóta sem tudom, mi történhetett vele...
asszem, apukám azt mondta, hogy perforálódott a vakbele
de nem biztos
leültettek mindenkit, és elmondták, hogy nem látjuk többet. a fél csoport rögtön sírni kezdett, én elkértem a bögréjét. mindenesetre nagyon megdöbbetünk.

meg bevallom férfiasan, hogy csak tegnap adtam be először az önéletrajzomat álláshirdetésre, igaz rögtön két helyre (három állásra). Eddig csak otthon üdültem - ahogy anyám fogalmaz, és láblóga. tegnap mondjuk megint bementem krumpliföldre tenni-venni-pisztomálni, intézni amiket benntről lehet, de aztán félháromkor iszkiri haza.
(most meg egy fél liter tejjel meg fél doboz cornflakesszel fogom újra szétcsapatni a gyomrom, már érzem)

a napokban voltunk fél évesek, ezt Zs-vel hármasban meg is ünnepeltük, de az ünnepsorozat nem ért véget: lett gyönyörű új ágyunk, akkora mint a nagyalföld, és isteni a fekvés rajta.
tegnap még kocsikáztunk, meg üvegvisszaváltottunk, meg lét-nájt soppingoltunk is (desztilláltvizet, jégkrémet, ablakmosófolyadékot és brandenburgi karajsonkát), otthon aztán a sógorom szájából elhangzott az év mondata (tavasszal biciklit veszünk), amitől negyed órán keresztül könnyesenröhögve fetrengtünk

néha úgyérzem túl sok. amikor egyedül oldj meg mindent, meg intézd el, add el, a lakást is meg magad is, meg viseld az egész családod nyűgjét, basztatását, viselkedj, a másik is, meg az egész. és minden a fejedrenő, és persze vágj az egészhez jó képet.

nincs írnivalóm, mert alig történik valami. majd írok ha lesz kedvem