EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

2006. február 23. - Mirwen
The Cronicle's of Narnia. Semmit se tudok róla, csak azt hogy most az előbb nekiálltam nézni, és még a főcímig (4perc) se jutottunk el, de már bőgtem. a hiba asszem az én készülékemben van

hehe, a Kis Cégtől is igértek visszahivást. (nemtalálom hirtelen a hosszú "i"-t)
annyi minden történik most hirtelen hogy alig tudtam aludni, úgy zakatolt a fejem egész éjszaka. forgolódás, gondolatok kavarognak, az interjút kábé ötszázszor újrajátszottam, töprengés hogy hogyan tovább, mit hogy csinálnék, hogy lenne jó. Komoly intellektuális eltunyulás volt eddig, ezt be kell lássam, és nagyon jól esik ez az agyalni-kimerültségig, meg az összpontostás háromezerrel.

hívtak megint a Másik Nagy Cégtől, és úgyérzem nem én leszek az ő emberük: két hét múlva kéne mennem, és "persze lesz egy telefonos interjú egy amerikai kollégánkkal", meg nézzem meg ezt meg ezt a honlapot, és tájékozódjak addig is a témában, és a honlapokon ezt meg ezt keressem. Namármost fél órája túrom azt az átkozott három honlapot és dunsztom sincs hogy hol lehet eldugva a keresett anyag. Ez az első előszűrő, a hülyéknek. és nem is igazán értem hogy hogy gondolták az önéletrajzom után hogy jó lennék erre a "turbinalapát kopogtató szakember" pozícióra, ahogy tegnap HZs fogalmazta, hiszen kőkeményen többéves szakmai gyakorlatos-gépészmérnökség bűzlik már az álláskiírásban is. és nem is akármennyire... egy próbát megér, az biztos, már csak azért is, mert látni szeretném az embereket akik így félreolvasták az önéletrajzomat, hehe...

nna, megvolt az első interjú egy Nagy Cégnél. két óra pusztán szakmai nyúzás, iszonyúan belefádtam, amennyit tudtam azt mindent beleadtam. Kíváncsi vagyok hogy ez nekik mennyire elég. Most kumulálódik a tegnap esti majd három órás feszültség, meg ez a mostani, úgyhogy kábé gépelni is alig van erőm, még szerencse hogy otthon vagyok, úgyhogy egy fejfájáscsillapító után lehet hogy bevágok egy kis szunyát. Najó, előtte önéletrajzküldés. ...najó, még befejezem a Desperate Housewives legfirssebbjét is...

Szupertitkos Projekt finiss! Ma megköttetett a díl, úgyhogy mostmár elmondhatom: felkértek egy szeptemberben nyitó - most épülő - nagy, négyemeletes harcművészeti központ feliratának a megírására, persze japánul, kalligrafálva. A végeredmény "Butokukan" lett, majd egyszer beszkennelem, talán hétfőn, szóval ilyesmi. Eddig festettem, meg utánajárogattam hogy mégis mit kéne írni, meg hogy, de maeste megköttetett az üzlet, úgyhogy fellebben a babonás fátyol. Kerestem egy kevés zsét is, meg még sok melót, meg még a pasi be akar ajánlani az egyik cégéhez is ami profilomba vág, mert az este folyamán ugye kiderült hogy a krumpliföld lapátratett.
a teljes esti sikerességhez még annyi hogy indulás előtt meg egy másik fasza cégtől kerestek meg hogy amire beadtam az nem igazán jó, de mellékelten küldenek két másik ajánlatot amikre szerintük jó vagyok, és hogy jönnék-e oda? ehhh... komolyan kezdem értékelni hogy kitettek. ha az nincs, sose tudom meg hogy mikre vagyok (még) képes, legalábbis szerintük.

DZs barátnosném kiszakadt angliába bébiszittelni három nem is olyan kis kölköt, és most megy rendesen a levelezés. Emiatt a meló miatt hagyta ott a krumpliföldet, kicsit rizikós meg minden, de ahogy bántak ott vele is, simán érett hogy ő innen megpattan. most legalább megtanul angolul, bal oldalon vezetni, tisztelni a gyermektelen párokat és abban a hiú ábrándban ringatózni hogy szarul főznek, és hogy majd ott kinnt ő jóól lefogy. Viszont ez nem egy nyugdíjas állás, ahogy a tegnapi levelével is rávilágított:

"Amugy elvallalnal mondjuk olyan munkat, hogy elado vagy valahol?
Most eszembe jutott, hogy mi van, ha en sem kapok majd allast, ha hazamegyek.
Fontosabb-e az egzisztenciank, mint az hogy ki tudjuk fizetni a szamlat? Hol a hatar?
 
(ez most olyan,. mintha a Szex es nyujorkbol ideztem volna :))"

süti beállítások módosítása