Hétvégén szeretek sokáig aludni, meg úgy egyáltalán az az esti bagoly típus vagyok, aki éjjel legény, nappal lehány. Anyámék számára a mai napig meglepetés számba megy hogy én hétköznap reggelente fel tudok kelni időben hogy beérjek melózni. Mondjuk néha nekem is. Hétvégéken viszont nincs indok hogy miért is kelnék hamarabb, úgyhogy alszom ameddig jólesik.
Ez történt most hétvégén is, hogy pénteken még utazgattunk, meg mindenféle, úgyhogy későn kerültünk ágyba, másnap délig fel se keltem. Viszont éjfélkor ismét fáradt lettem, igaz vagy kettőig filmetnéztünk meg bélyeggyűjteményt rendezgettünk, de aztán vasárnap megint délben tudtam csak kikászálódni az ágyból. Egész nap kicsit kómás voltam, úgyhogy késő délután mikor hazaértünk a dunakanyaros kirándulásunkból, frappét rendeltem ebtől, ami hirtelen egy jó félliteresre sikerült, aztán meg még egy panadol extrát is be kellett vegyek, mert a fejem a jó levegőn mindig megfájdul - nem jut a szervezetem elég szénmonoxidhoz biztos. Tettünk vettünk, hopp, már éjfél, én a magazinomat lapozgattam, bal oldalon számológép, jobb oldalon ikea katalógus, hasamon a jegyzetfüzet, eb meg valami gyerekkori dos-os játékkal volt el. Tik-tak tik-tak. Hétfő hajnal kettő. Talán mostmáraztán menjünk aludni.
Ágy.
Tik-tak.
Eb már egy jó ideje durmol mellettem, hiszen már hajnal három van, én viszont még mindig a falak leendő szinein agyalok. Nem lesz ez így jó. Mindjárt menni kell dolgozni... elő is bányásztam a lagziból maradt nyugtatót a fiókból és bevettem egyet.
Tik-tak. Tik-tak.
vrrrRRRRROOOOooooomm
Hopp, ez nem az első villamos volt?! akkor már négy óra! Újabb két szem nyugtató. Vissza az ágyba. lakberendezős kisfilm az agyban bekapcsol (ennyire nem lehet ez izgalmas?!). Forgolódás. Közben még az is eszembe jutott hogy épp múltkor csúfolt eb hogy nem is láttam még milyen szép egy napfelkelte. Na, mondom, ezt azért megnézem. Kislattyogtam fél ötkor még meglesni a hasadó hajnalt.
Aztán a negyedik villamos után végre bealudtam.
A furcsaságok:
1: sosincs problémám az alvással.
2: a koffein nem igazán van rám hatással. Csak a történeti hűség kedvéért jegyeztem le az este fogyasztott mennyiséget. Ha túladagoltam is, akkor ilyen remegős túlpörgött fáradtság lett az eredménye nem ez a frissen felkelt-érzés...
3: a kevés alvást nem jól tolerálom. értsd: bulizni se megyek, ha nem tudom magam kialudni utána. Asszem ez a két óra alvás volt eddig a második legkevesebb életemben amit esti alvás címszó alatt aludtam.
4: Nem voltam fáradt reggel mikor kelni kellett!
5: és a legfurcsább: NEM VAGYOK FÁRADT MOST SEM!, pedig se koffein(kávé, tea), se semmi....
szóval nem értem én ezt hogy mi történik velem jelen pillanatban...
kicsit mostmár kezdek aggódni hogy mi lesz a meglepi/bünti/tanulság