EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

aza baaaj

2008. március 21. - Mirwen

egyik kollégámmal éppen ezzel a kvízzel vagyunk el már pont egy hete, miközben pár asztallal arrébb a másik csoportban legóznak. Technic-ből építenek épp valamilyen robotot. Közben a vaníliás karikákból szedegetik össze az ajándéknak mellécsomagolt húsvéti barkadíszeket és az egyik fikuszon kötnek ki. A halakhoz még tegnap hozott M egy adag jávai mohát, azt is már a vizinövény-kaspókhoz applikáltuk.

lassan dolgozni is kéne valamit 

végső igazság

ma, miután kielemeztük a pszichológus nénivel hogy (lelkileg) későn értem, és hogy gimibe csupa lányok között jártam, egyetemen csupa fiúk, munkahelyen -  üde három év kivételével - szintén csupa pasi között, szóval ekkor feltette a 10 pontos kérdést:

"és mégis hogy ismerhette akkor meg így a férfi-női interakciókat?"

hát úgy hogy... hogy... ööö...

sehogy...

újfent rácsodálkozhatok micsoda mutáns, érzelmifogyatékos autista vagyok. 

ami mostanában lefogal

a játékos bejegyzésünk csiszolgatása után csütörtökön addig leveleztem a Klubbal a sanyarú magyarországi helyzetről meg a kilátástalanságról és hogy merre diszidáljunk, amikoris újra rászakadtam a volt évfolyamtársam honlapjára, és rájöttem hogy melyik ország az ami kell nekem. Hát Új Zéland! hogy eddig ez miért is nem jutott eszembe?! szóval most nem kicsit vagyok beleszerelmesedve, de szerencsére kisség hideg a hely ahhoz hogy azért lila köd ne legyen. szóval most ez az új cél: egy év spórolás, aztán meglátjuk. És ugye addig nem kevés víz folyik le a dunán, szóval még hatszor meggondolhatjuk magunkat...
süti beállítások módosítása