EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

életjel

2009. február 22. - Mirwen

Vagyok, sőt, vagyunk, csak épp net és laptop és gépezési kedv nélkül, még a kórházban. Hétfőn-kedden mehetünk haza, majd otthonról jobban lesz talán kedvem írni. Mondjuk nem is az írással van a baj, mert kedvem az lenne, nem is kevés, egy csomó mindent szeretnék írni, megosztani, elmesélni, de nincs időm, mert non-stop csodálnom kell egy gyereket itt mellettem.

Nem egy Anne Geddes modell, azt látom én is, de számomra elképesztően csodálatos élmény volt amikor először a szemembe nézett, és eb nézett vissza rám. 

Na, majd még mesélek

Hello World!

hát mégsem ragasztunk centit. 

Tegnap a 18:45-kor megérkezett HRH. I. Zsófia főhercegné. Paraméterek: 3050 gramm, 50 centi. És lány. És olyan pontos mint az anyja sosem volt.

Eddig Vilma fedőnéven volt, mert azt vettem észre hogy ha bizonytalan az ember, akkor lecsapnak rá. 

A szülésről: a vajúdás megagigaszar, a tolásos rész a vártnál ezermilliószor jobb és rövidebb, a végén vége lesz, és slusszpoénnak még egy gyereket is adnak. 

Aki most itt fekszik mellettem, mert rooming-in, úgyhogy most ennyit írok, mert nem érvényes gyerek mellett/helyett laptopot szorongatni. Majd egyszer mindent megírok.

Addig is nagyon nagyon köszönjük a ránk gondolást, drukkokat és a minden jót!


Erotika parádé

Ma is voltam NST-n, már azt se tudom hanyadik, tiszta rutinosan megyek, szerintem már felcsatolni is tudnám a cuccost, kiértékelni meg már pláne megy. 

Az NST-s szobában van ugye öt CTG gép, és azokra kötik a soron következő öt kismamát. Ez egy olyan szerkentyű (Cardio TokoGráf) hogy van két tappancsa meg egy kapcsoló, amit a kezedbe nyomnak, az egyik tappancsot a baba szive fölé próbálják passzítani, a másikat a gömbölyhas tetejére, és te meg nyomkodod a kezedben lévő kapcsolót amikor érzed hogy megmozdul a gyerek. Egy fél órát lóg mindenki minimum a gépen, ezalatt mint egy szeizmográf megy a gép melletted, és jegyzeteli a gyerek szívhangját a folyamatos papírcsíkra, meg a másik meg a(z esetleges) méhösszehúzódásokat. És ha minden oké, akkor úgy 120-160 közötti a szívdobogás a gyereknél, ha meg megmozdul meredeken felszökik, mint amikor mi mondjuk bicajozunk... Ez az alapeset, amit NST-nek, azaz Non Stress Test-nek hívnak. 

Ma viszont volt szerencsém megnézni egy terheléses tesztet, amit EST-nek, emlő stimuláció tesztnek* hívnak, és miután rákötik az emberre a tappancsokat, felszólították a csajt hogy "kismama, akkor öt percig morzsolgassa a jobb mellbimbóját, majd egy perc szünet, aztán mindkét kezével morzsolgassa a mindkét mellbimbóját, majd egy perc szünet, és folytassa így kétperc-egypercesével tovább amíg szólok".  Nem is mertem odanézni, nem akartam szegény csajt még jobban zavarba hozni, de láttam az elképedést a később a szobába belépő kismamák szemében, amikor az a látvány fogadja őket hogy ül mindenki a gépeknél, de az egyik csaj a sarokban épp körkörösen mellileg izgatja magát...

Vicces dolog ez a terhesség ám néha.

 

*: az emlő stimulációja méhösszehúzódást válthat ki. extrém esetben még a szülést is el tudja indítani amikor még nem is kéne akkor is, de általában persze nem.

süti beállítások módosítása