EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

hordozási kezdetek

2010. december 12. - Mirwen

voltunk még a múlt héten vásárolni, ezzel megvolt az első közös autós kirándulás, illetve az első hordozás is, igaz csak erszényben, mert így nem kellett öltöztetni (autósülésből ki, hordozóba be). Szerintem viccesen nézhettünk ki: két szülő, két erszény, egyik csak egy nagyobb bugyor mellkason, a másikban egy nagyobbacska gyerek ül csípőn.

Viszont nem volt túl kényelmes, nemhiába nem kéne még huzamosabb ideig cipekedni így gyerekágy alatt.

Aztán tegnap eb és Zsófi elmentek nagyszülőkhöz, kettesben maradtunk Simivel, és mivel megjött az értesítő, elmentünk postára a taj kártyájáért. (ez úgy 5 perces séta innen). Ezzel megvolt az első rugalmaskendős utazás is, ezt persze én is jobban élveztem, sokkal kényelmesebb, jobb hosszabb távra, mint a félvállas erszény. Azthiszem mondanom sem kell hogy Simi meg nyálcsorgatósan jót aludt közben. Persze még se a feje, se semmije nem lóg ki se az erszényből, se a kendőből, úgyhogy mindenki csak bámul hogy miért van ilyen nagy egypúpú mellkasom, vagy hogy lehetek ilyen deformáltan kövér, de ez van. nyelvnyújtós szmájli.

Amúgy mondtam már hogy tiszta Lutra album fíling az ahogy gyűlik a sok kártya (taj, adó, lakcím, stb) a kis tartómban?

süti beállítások módosítása