A Baby Signing Time négy dévédéje után el is felejtettem, hogy van élet, és két hónappal ezelőtt vettem csak észre hogy van sima Signing Time, és nyomban megszereztük azokat is, mind a 12 dvd-t, és most az a fő kedvence. Iszonyat ütemben tanulja az új jeleket és hozzá angolul a nevüket. pl csak tenger témában megvannak ezek mind: shark, shrimp, lobster, crab, whale, starfish, jellyfish, seahorse, dolphin, octopus. (ebből a jellyfish és a seahorse-nak én néztem utána, mert kérdezte)
Most jutott el oda hogy a kis ujjait is tudja egyesével alakítani sikeresen, pl az első nehéz kéztartás a "yellow" volt (a lenti linken az "Y" jele), amire egy délután rájött (nem tudtam hogy miben mesterkedik az egyik sarokban állva, csendben. egyszercsak kijött, mutatta csillogó szemmel). Aztán jött a repülő jele. majd a vizilóé (két kézen a kisujj és mutatóujj van csak nyitva, ezek a viziló fogai, ezeket kell összeérinteni) és érdekes módon a "blue" jele volt a legnehezebb ("B" a fingerspellingben) ahol az összes ujj nyitott egyenes, de a hüvelykujjat a tenyér elé fordítjuk: kép
de a színeket is ugyanolyan könnyen megtanulta, pedig csak nemrég lett biztos a magyar megfelelőikben is. Szóval megy a yellow, orange, green, blue, brown, purple, black, red (lassan a white, pink, grey is)
érzések is direkt jókor jöttek, most érdekli ugye hogy ki mérges, mitől ijedt meg, miért sír, és hogy ezeket lehet nevesíteni.
és ugye van a finger spelling minden rész végén, meg ez engem is érdekelt, és sokat néztem meg csináltam, és tegnap állított oda a "W" jelével elém hogy: "vé, dáböljú, ex, váj, zí" én meg majdmegzabáltam.
Szereti csinálni, én meg szeretem nézni hogy szereti. ez a lényeg. Van hogy ülünk a kocsiban, és egyszer csak elkezdi sorolni. Rettentő büszke amikor sikerül egy új jelet mutatnia, főleg ha az ujjakat kell állítgatni hozzá és sikerül.
érdekes az is hogy melyik részeket szereti nézni. Az oké hogy az állatosokat leginkább, de azok után a "welcome to school" a soron következő kedvenc ("anya! a táskásat!"). Nem értem hogy miért jó a "principal"-t meg a "pen"-t nézni, főleg hogy itt már ugye megszaporodnak a fingerspellinges illetve nagyon elvont szavak is.
kép kattintva nagyítódik.
Egyik nap mondta hogy nézzem, "elmosogatott", aztán elkezdte sorolni a színeit a poharaknak, aztán belendült.
felső sor, balról jobbra: csak mutat; "green"; elmosódott "green"
középső sor, balról jobbra: "yellow"; "green"; "blue" (nagyon mondja ezt is)
alsó sor: "brown" vége; mutogatás, "green"