EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

mátra

2014. január 26. - Mirwen

megvolt a majd' egy hét. ismét zseniális-szuper, ismét már most hiányzik. Gyerekek egyrészt már sokkal jobban önállóak voltak, másrészt kezelhetetlenebbek is. Nem csodálom hogy aki gyerekkel jön, az sokszor hozza magával a nagyszülőt is. Bár őszintén szólva, inkább Zsófi/Simi hiszti, mint anyám/anyósom egy hétig összezárva.

a víz! receptre kéne felírni az utolsó hónapban járó kismamáknak az utolsó hónap végig langyos medencében való eltöltését. fantasztikus lebegni, fantasztikus ahogy átrendeződik az egész has, nem nyom-húz-szúr, hanem csak van, én meg lebegek, gerincem tehermentesítem, hólyagom nem nyomódik, keresztcsontom nem nyilall és ráadásul még a vizesség is teljesen megszűnik kézen-lábon-bokán.

Minden nap legalább kettő, de volt hogy négy órát vizeztünk, ha már sajna hó nem volt. A végére azért csak esett, a sípálya viszont még csak majd holnap nyit (mi már egy napja itthon), de szerencsére vettünk ilyen decathlonos seggcsúszkákat és a mátraszentistváni sípályával szemben a templomdombon csúszkáltak kétszer is a gyerekek, iszonyatosan élvezve minden percét. Rég hallottam őket ilyen felhőtlenül röhögni.

Én meg olvasok sokat mostanában, de könnyű nekem, Lobó mindig szuper ötleteket ad hogy mit olvassak, most épp Hyperion köteteket falom. Egy csomó ideig nem olvastam, mert ágyban jó csak olvasni, lefekvés előtt, de ott meg az egy légtérben alvó gyerekek miatt nem mertem, aztán közös esti programmá változtattam hogy lefekvés előtt mindenki olvas. Van meseolvasás gyerekeknek, de utána mindenki a saját ágyában lapozgat. És igazából csak ritkán zavaró ha valaki lámpázik még, simán elalszik az álmos ember.

Szóval most sok pihi, sok játszás, nagyon sok vizezés volt és egy kis havazás. 

Gyerekek még most két napig nagyszülőknél lettek leadva, mi meg hazajöttünk, kicsit lakástfestünk, ami így, ebben a formában nem igaz, mert csak B fest, én viszont drukkolok neki nagyon. de egy-egy falat már nagyon időszerű volt újrafesteni (konyha meg gyerekszoba).

süti beállítások módosítása