0berreichenbach-ban vagyunk, a bajorországiban, nem a szépséges feketeerdeiben. Egy nagyon cuki házaspár egyébként cuki apartmanjában (teljesen felszerelt, felújitott lakás) de a halálfszán és a cuccaink nélkül és se segitség napközben, se ovi a nagyoknak, se semmi. Egy üres lakásban. Sétálni a házak között, az utca végén meg a kukoricaföldön lehet. egy pici hinta+csúszda kombós játszótér van, és kész. Alvófalu, úgyhogy még szinte embereket se látunk, nemhogy gyerekeket. 

Az első héten rögtön hányós-fosóssal kezdtünk, Vili kezdte, aztán Zsófi, majd Simon, majd Eb, aztán még a végén egy kicsit én is elkaptam, szóval nagyon szép a velkám.

Ezen kivül itt nem divat fűteni, úgyhogy a távfűtés után mindenki takonyfolyós-köhögős itt, ráadásul szőnyeg sincs (ami igazából nem baj, egy dologgal kevesebb dolog amit leamortizálhatunk)

Főzök minden nap, jobbnál jobb kajákat, csak mindig azt felejtem el hogy egyrészt első héten valaki nem tudott enni, másrészt meg hogy én nem eszem, úgyhogy mindig felesleget termelek. 

Én egész jól vagyok, csak már a héten sirtam a tehetetlenségtől hogy nem akarok több hideg kaját enni, mert ugye minden kajám (joghurtok, kefirek, sajtok, zöldséglé) a hűtőben vannak és amúgy is hideg van és totálisan átfagytam már a gondolattól is hogy azt egyek.

Aztán eb csinált egy isteni tojáslevest, azóta az a megmentőm, a meleg tojásleves. Ami igazából alaposan felkevert tojás bármiféle forró lébe csorgatva, nem feltétlen rántásra.

Tegnap elmentünk a Nürnbergi ikeába, ott vettünk egy autós-szőnyeget Siminek meg festékeket meg papirt+ecsetet Zsófinak. Illetve mára meg valami tésztázósat terveztem, azaz megpróbálunk semmiből kakaóscsigát késziteni. Vagy kalácsot. Hülye-e vagyok?

A lényeg hogy ki ne kelljen menni, mert a múltkor rettentően esett Vilmost a hátamra kötni, valahogy nagyon szerencsétlen kötés volt, végig fájt a hasam tőle ahol megkötöttem és pedig majd' meghaltam a szoros kötéstől, Vili mégis lecsúszott kb a seggemig. Pffff