EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

9. hónap

2014. december 09. - Mirwen

Adatok: Nincs mérleg, de súlyos, combos, 74-es ruháit most növi épp ki.

Alvás és napirend: Elcsúsztunk napirenddel, úgyhogy most 9 felé kelés, aztán egy óra kb fent, megint alvás egy órát, majd egy nagyobb fentlét és egy nagyobb alvás jön du 2 felé és még késő délután is alszik egyet. Aztán este így jóóó későn lefekvés.. 11 után. Volt hogy csak kettőt aludt már, de ha este megyünk valahova 
(márpedig mostanában ez az egyetlen (és egyben kötelező) program, akkor bealszik úgyis)

Evés: Milupa 2-es (itt kint Aptamil) illetve kap most BEBA meg HIPP tápszert is, mikor mi van a milupa helyett. Egyik se nagy öröm, de ha ez van... 150ml-s kaják továbbra is, bár már nem jellemző annyira a tápszer, ugyanis nagyon rákapott a kanalazós bébiételekre. Az egyetlen örömöm itt a gyereketetés kanállal, mert komplett bébiételeket megeszik egy üléssel, viszonylag veszteségmentesen és nem csumpizva. 10-12 hónaposoknak való, 220gr-os is lecsúszik, nagy rizsdarabokkal. De ette már az én ratatouille+krumplipüré kombómat is, meg a múltkor egy vendéglőben egy komplett nagy bébiételt PLUSZ három leberknödelt PLUSZ egy negyed kloß (könnyű krumpligombóc) lecsúszott. Viszont nem tudom mit adjak neki még pluszban más étkezésekre, mert a joghurt/gríz/pép dolgokra igencsak húzza a száját. Úgyhogy ahogy az várható is volt, már volt is egy bőgve kakálás...

BLW-ben megy a babakeksz (igen, ilyet is vettem, nooormális?) meg a kölesgolyó meg a csirkecsont

Nagymozgás: négykézláb teper, hibátlanul feláll félkézzel fogódzkodással és ÜL! nagyon szépen terpeszben. És mostanában egyre kevesebbszer esik el állásból mint a krumpliszsák!

Finommozgás: kezd alakulni a csipeszfogás, de amíg az tökéletesedik, addig is nagyon jól elvan a teljes tenyeres csipeszfogással és bármit betesz a szájába... cumisüveget meg egy kézzel fogja mint a kosarasok.

Fog: dömping szerűen jönnek. Elsőnek a jobb alsó egyes, aztán a bal FELSŐ egyes. Kijött a hó végén a bal alsó egyes és iszonyúan dudorodik a jobb felső egyes ÉS a bal felső kettes is.

Eü: FOLYAMATOSAN taknyos amióta itt vagyunk. Köhög, taknyos. Nem csodálom, ocsmány az idő, hideg minden, nincs szőnyeg, stb. Így is három réteg ruhában van itthon pedig. Megy a Sinupret megállás nélkül, viszont a lándzsásutifű (meg egyáltalán bármi más gyógyszer) is csak nehezen adható be neki , sok veszteséggel, szóval az nem nagyon

Beszéd: evés közben az "e!" "E!" "E!" megy, amikor még adni kell neki valamit. Természetesen a mi szánkból kinézett ételt illeti meg leginkább az ilyenfajta felszólítómódos kuncsorgás, de azért sikítozás amúgy is van ha épp éhes és nem a megfelelő tempóban etetem.

Hordozás: egy félresikerült háti hordozás (nem vezettem a vállpántokat a gyerekre, hanem rögtön a derekamra és azthittem megfulladok) után egy darabig nem volt kedvem felvenni a gyereket egyáltalán, úgyhogy vagy autósülésben, vagy eben jött erszényben elöl. Viszont már sózsák, úgyhogy eb is váltott: erszényben oldalt ülteti be, én meg hátra kötöttem most már többször is hordozós kabát alá meitaiban lexi-twisttel és úgy tökéletes volt, bejártunk vele már legalább három karácsonyi vásárt. 

Kaptunk amúgy az itteni cukifőbérlőéktől kölcsönbabakocsit de egyszer se tettem bele a gyereket. 

Ügyeskedés: mindenféle nemszabad dolog nagyon megy: tévé képernyőjét püfölni, magasfényű bútort valami karcolós játékkal püfölni, konnektorokat nyálas kézzel belülről megfogni, üvegasztalba kapaszkodni, vécépapírt letekerni, fikuszt cserépből kirángatni, fikuszlevelet megenni, állólámpát eldönteni, porszívó fejét végignyálazni stb.

Sum: aranyos, de nagyon nehéz vele egy nem gyerek kompatibilis környezetben.

 

---------------------

Nagyokról megint nem tudok semmit. Itt teljesen felfordultak mikor velem szenvedtek, aztán haza nagyszülőkhöz, ahol kőkemény szigor van, lehet hogy nem is akarom tudni hogy mit értettek az alatt hogy "már kevesebb a hiszti" meg hogy "összecsiszolódtunk". 

süti beállítások módosítása