reggel nagyon benéztem ezt az időjárást. most kölcsönpulcsikban tengetem a hátralévő időt, és közben szánalmas arcot vágok mint a kis gyufaárus lány, hátha megszán valamelyik kolléga és hazavisz kocsival.

Sálam lobog a hideg szélben, arcomra szemerkél az eső mintha könnyek lennének. Lépdelek a fűben.

Szörmedvény. Ez az új szavam a szörnyű förmedvény dolgokra. Mint arra is hogy megint kezd kivirulni az arcomon A Lepra. Perszehogy most, perszehogy akkor amikor a legjobban nemszeretném. Amikor végre van pasim. Pasim! barátom, társam, kedvesem. Minek nevezzelek? Boldogságos delírium, és lila köd. ...vagy rózsaszín... Reggelenként lakkbenzint kell szívjak hogy visszazökkenjek a talajra.

mareggel elég volt a tükörbe nézzek