vannak furcsa emberek. az egyik például az, amelyiket én Keleti Nyugati Boszorkánynak hívok, amilyen az egyik kolléganőm is volt. Amelyik nem tud örülni, képtelen szeretni, csak a mások kárán, a másik boldogságának a tetemén lakmározik élvezettel, mint egy dögkeselyű. Egy rossz parazita, aki - mint a fagyöngy - ráakaszkodik az áldozatra, és ott lóg, és még csak észre se veszi a szituációt, hanem mérges hogy őt miért nem szereti senki? mert nem néz az orránál tovább, és nem esik le neki, hogy ha mindenki utálja, akkor valahol a saját szemében kéne megtalálnia a parlament ácsozatára való mennyiségű gerendát, nem a kifogásokat keresni. Szerintem még a fényt se bírják úgy mint a többi ember, a homály az ő otthonuk, ahol sunyin szövögetik a világmegváltó terveiket, meg nyálazzák az önsajnálat marta sebeiket, és képtelenek beismerni.