és félreértés ne essék nem tudom mi a jó megoldás, mert engem is felőröl az egész. Pont tegnap fakadtam ki, hogy az a szar hogy egy seggel két lovat kéne megülnöm, persze mindkét helyen 100%os erőbedobással majdan: Szeretem a munkámat, szeretnék fejlődni, szeretnék előrelépni, a munkahely hatalmas perspektívákkal kecsegtet, mehetnék a cégen belül külföldre is, lehetnék seniorfejlesztő is, projektvezető is, utazhatnék külföldre kéthavonta stb. Ugyanakkor szeretnék majd gyereket, akinek lehetőségeimhez mérten szeretnék jó anyja lenni, nem szeretnék lemaradni a gyerekkoráról (és persze nem szeretnék a ló túlsó oldalán se kikötni százhúsz gyerekkel otthon, koszosan); de egész egyszerűen kivitelezhetetlennek tűnik.

Vegyünk egy (annyira nem is fikcionális) példát: Itt van B, a kollégám, akivel együtt jöttünk ide a Csavargyárba. Ha én két év múlva kiesek a melóból mert szülök, akkor mire visszajövök két év múlva, B már ötször annyit fog tudni, mint amikor én elmentem, ellenben én már csak feleannyit, és kezdhetem előről. Aztán ha mégegy gyerek jönne, mit tesz isten, akkor GOTO 10, és a végén az egyenlet úgy néz ki, hogy én majd a kezdőkkel szívok újra, tanulok, pótlok, ugyanazért a fizuért, közben B meg már rég a felettesem felettese lesz, nekem egyre kevesebbet osztanak, hiszen hol beteg a gyerek, hol nagybevásárolni kell, hol farsangra, érthető ez a munkáltató szemszögéből. Értem énis. Csak nem jól van ez így. Ilyenkor szeretnék egy egyszerű eladólány lenni a közértben, mert neki nincs törés, a gyerek lesz élete főműve, és a kihívás az életében.

Az ilyen hülyéknek mint nekem, meg főhet a feje, szakadhat szét, vagy köthet csúnya kompromisszumokat, amik később randa Hufnágelpisti-kelésekké válnak.