EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

2006. május 07. - Mirwen


ma indulhattunk volna bármerre, mégis ebnek határozott elképzelése volt, és meglepetésnek szánta az utat, úgyhogy reggel csak beültem a kocsiba, és már úton is... első megálló az Alcsútdobozi arborétum volt, bámulatos volt, a közepén a Pollack Mihály tervezte Habsburg kastély romjai, mert a mocskos háborúban természetesen lebombázták az egészet. aztán útrakeltünk, és az első utunkbakerülő étterembe betértünk, ami Nadapon a Patkó csárda volt. hát emberek, ilyen jót rég ettünk. remek volt, aki arra jár, ajánlom! Nadapon még megnéztünk a szintezési ősjegyet, ami egy bazirégi gránittömb, és nem mozog, szóval a geodéták itt rejszolnak naphosszat. Az ősjegy után át a Velencei tóhoz Velencére, a tóparton láblóga, meg néztük az elvetemült szörfösöket meg vizisíseket, aztán át Martonvásárra a Brunszvik Kastélyba.  (itt nincs link, mert csak ronda képeket látok), amelyet egy asszem hetven hektáros angolpark ölel, és még ájulatosabban csodálatos. Hazafelé azért útbaejtettük a Százhalombattai kőolajfinomítót, az is nagyon klassz volt, de legközelebb éjjel megyünk arra... (készült egy rakás kép, most készül hozzá a képtár, a linkjét elküldöm annak akit érdekel)

ma van eb nagy napja: ma kezdett az új munkahelyén. kiváncsi vagyok milyen volt, de biztos jó.

amúgy semmi különös, melózom, mingyá végzek, aztán megyek haza és megnézek kábé ötszáz rész sorozatot, mert el vagyok marava mint a borravaló. Lost s02e20, desperate housewives s02e20, prison break s01e12-től kifulladásig. aztán ha lesz még időm, akkor talán kitchen confidential, vagy big love. bár a big love nézéshez külön lelkiállapot kell. ha tudtok valami jó sorozatot, azonnal szóljatok!

az előbb fújtam az orrom, erre majd beájultam hogy mi tárult elém a zsepi redőiből. ilyen csak két hét sziget után szokott csak lenni, ez a feketés trutyi... aztán rájöttem hogy csak a tegnapi tubák utózöngéi... mondhatnám hogy a tegnapi nap fénypontja volt, de nem mondanék igazat, mert a társaság volt az: K, krissz, L és eb. Az utazás már megintcsak jobb volt mint maga a megérkezés és a cél, mint ahogy ez általában lenni szokott, meg legalább levonhattam az örök tanulságot: tanulni csak bölcs embertől szabad. hitelestől. a tegnapi nem volt sajnos az. de mindegy.

jameg, megint újra ráálltam a Filmvilágra.

tegnap is jó volt, és ma is jó lesz. tudom és érzem. az más dolog hogy hulla vagyok a sok fronttól, hol behalok olyan álmos vagyok, hol a fejem fáj, hol meg mint egy mániás depressziós mániás időszaka csak keringek vég nélkül. tegnap is este a bor mellett beszélni kellett volna, de egy jó órán keresztül csak néztem ki a fejemből, aztán hirtelen meg megeredt a nyelvem. ehhh... amúgy a mostani projekt eb-ből metroszekszuális férfit kreálni (munkahelyi követelmény), ezt tegnap jól meg is kezdtük a Springfieldben, majd c&a-ban, majd marks&spencerben. nos ott kellett volna kezdeni mindent. valami isteni ingek vannak ott, bámulatosan klassz nyakkendőkkel... egész délután ilyen öltönyös-pasis szemellenzővel jártuk a várost, és kategorizáltunk: ilyet igen, ilyet soha... na, nekifekszek a melónak inkább most

süti beállítások módosítása