EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

2006. január 19. - Mirwen
ma brie borssal, borral. tegnap 4 karika lángolt kolbász egy fél zacskó kólás gumicukorral. aki gourmann az gúrmann...

este a szél kicsapta az egyik nemtúl jól becsukott ablakot. Bazinagyot szólt, és iszonyúan megijedtem. ennyi történt. jameg előtte ittunk bort - muskotályosat-, meg ettünk derelyét - lekvárosat -, és végleg kiköltözött tőlem DZs barátosném... ugyanis már nyár óta hazaköltözött, különböző financiális megszorító intézkedések foganatosítása miatt, ám minden cucca érintetlenül várta a szobájában hogy hátha egyszer visszajön mégis. aztánnem így alakult, illetve a tesómék adták meg a végső lökést: ugyanis költöznek, zuglóból ki dunakeszibe - maint innentől fogva Fótnak fogok hívni - egy édes kis kertes házba, és ugye van a luk, a hiány, a GAP a két "élés" között: az egyikbe már nem - eladva -, másikba még nem - még nem megvéve -, így hozzám cuccolnak be úgy egy hónapra. Remek átmeneti szállás voltam eddigis, ennek ékes bizonyítéka a postaládám is, amin négy név szerepel: "New Rim, Ex Pasi, Unoka Tesó, Al Bérlő". Ebből egy elhagyott, egy elköltözött, egy meg meghalt.

The House on Hounted Hill

...és megint elővette a vodkásüveget.... ez már a sokadik pohár volt aznap este, az agya csak zakatolt, nem hagyta nyugodni a téma. Talán túl sok összefüggést látott a saját életével. Cinikusan felhörpintette a maradék italt, majd újra a kezébe vette a könyvet, és a szoba félhomályábam próbált beletemetkezni, de nem ment. A háttérben a tévében Pink Floyd klippek zizegtek hangtalanul. Újra és újra kellett olvasnia az oldalakat. Türelmetlenül lecsapta a Shakespeare kötetet, és rágyújtott egy nemrég sodort jointra. Ez lehet hogy legalább a kézremegést megszünteti - gondolta, és nagyokat szippantott, mélyen, merengőn. Majd a mégegy. Aztán a harmadik. Álmos is volt, már kellően kótyagos is az italtól, nemcsoda hogy elaludt ott a fotelben. ...hát ilyen amikor a rendezőt rémálmok gyötrik

jesszus, most volt a tévében egy Ally McBeal vagyhogyírják reklám: "...már csak két év választ el a 30-tól..." ... ááááááááááááááááááááá, ez a nő egy szikkadt vénkisasszony, és én aszittem a negyvenet tapossa! most komolyan ilyen lennék énis, csak nem veszem észre? mármint nem a vékonyságra, hanem az országúti csataló vénségre gondoltam

megjöttem. fázom, megyek kutatok valami kaját a hűtőben. sajnos(?) már ebből se tudok vicces posztot írni, mert a hűtő dugig van kajával, mert örökbefogadtam egy kisgömböcöt, aki pont olyan mint egy tamagocsi: fázik? betakarom, szomorú? megvigasztalom, éhes? megeteti magát. én még nem vagyok elég jó erre a feladatra.
és még nem is sejti hogy néha olyan keserű tudok lenni mint az algopyrin szopogatva.
egy nyalást valaki? muhaha
süti beállítások módosítása