EQ fogyatékos, továbbra is leszázalékolva

mirwen

mirwen

felnőttesen

2006. október 22. - Mirwen

ma ittvan kistesóm, és hirtelen felindulásból csináltam egy nagy kondér isteni frankfurti levest, és még túróscsusza is került az asztalra tejföllel-pörccel, úgyhogy tiszta büszke vagyok hogy egészen emberi módon tudtam ellátni az ellátnivaló emböröket, és nem a mekibe kellett elrohanni sajtburgerért.

kulcsosház

épp ezerrel nézegetem a kulcsosházas fő honlapot, és próbálom összeegyeztetni a lehetetlent: két éjszaka, nov 24 péntek délutáni érkezés, 26 fő, fejenként összesen 15e forint van a dologra, de ebben kaja, szállás, pia is kellene hogy legyen. A pasik preferenciáját figyelembevéve ez egy 200ft/fő/2nap sátorhely, 500ft/fő/nap kaja, és 18000ft/fő/2nap pia lenne az ideális elosztás, és persze majd a csajok főznek.

 

hormon

két hete az annual nőgyógyászati felülvizsgálaton voltam ugye Gábornál, aki az unokatesóm férje - családi punciturkász -, és épp irattam volna fel a szokásos adag fogamzásgátlót, három levél Mercillon képében - immár nyolcadik éve ugyanezt szedem -, amikor csak úgy poénosan megkérdeztem hogy nem tart-e már ott az orvostudomány, hogy esetleg a hisztizős banyakór ellen is lenne gyógyszer? "dehogynem!" hangzott a megdöbbentően könnyed válasz, szájam a padlón, mikor Gábor felnéz: "miért, te olyan vagy?" ...rihegve-röhögve:"ööö, igen, eléggé megviselem a környezetemet olyankor...", összevonja a szemöldökét: "hát most van ez az új cucc, etinilösztradiol tartalmú, ez elvileg direkt a vízviszatartás ellen van, ami okozza a fejfájást, a görcsöket, meg a hangulatingadozást." szemem felcsillant, és rögtön tudtam: "űűűűű, ez az én gyógyszerem! ide vele!", és így tettem szert a Yasminelle-re, amit ma kissé kalandos úton végre beszereztem, és holnap indul a bevetés. Majd vezetek esettanulmányi naplót is.

Viszont előbb olvasgattam el a kis információs füzetkét, ami kicsit aláaknázta a jókedvem:

Gyakori mellékhatások: hangulatingadozás, fejfájás, hai fájdalom, akne, ...

egyszer ha sok időm lesz, esküszöm bemásolom azt a másfél oldalt, ahol sorolják tovább.  

 

situation report

éjjel többször kimentem ellenőrizni hogy még mindig ég-e a füstölő villany a Fehér Porcelánisten szentélyében, le-le térdeltem elé, mormogtam, és felajánlottam az összes szenvedésemet ... egy jobb éjszakáért cserébe.

Amúgy nemtudom mi a franc lehetett az, én csak egy sajtos+magos pizzát ettem (négyféle sajt+tökmag+napraforgó). Lehet hogy az epém nem bírta? de akkor nem a gyomromnak kellett volna egy darab macskakővé állnia, és megőrítenie, hogy azt se tudtam eldönteni hogy melyik felemmel illessem a vécét... nemtudom tényleg... aztán egyszercsak elmúlt ahogy álomba görcsöltem magam, pedig már ott tartottam előtte hogy bármelyik pillanatban hányok, hideg vizes veríték+élénk nyálelválasztás+halálvágy kombinálva fehér zombiarccal. Akkor biztos voltam benne hogy reggel nem leszek képes felkelni. Aztán mégsem. Bár a kő-érzés reggel még ott volt a hasamban, melóba jövet a patikában egy pillanatnyi elmezavaromban vettem terhességi tesztet is (No.2), hátha a kő egy kölök, a hányás meg mondjuk a reggeli rosszullét (az uborka faktort mondjuk hiányoltam).

Negatív. Mondjuk nemtudom mit is vártam, így a menstruációm kellős közepén... 

 

süti beállítások módosítása